Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-274

Az országgyűlés képviselőházának 274, nos. a segítés csak karitativ segítés volt. (Bartha Ignác: Erdélyben is a mágnások!) Éppen az a dolog lényege, hogy a magyar ügyvédség nem bírja azt a versenyt és azokat a módszereket, viszont a magyar igazságszolgáltatás érdeke, hogy a magyar ügyvédség erkölcse érvényesüljön. Ez kívánja azt, hogy a miniszter úr az országos bizottság és a budapesti ügyvédi kamara által tett ezt a felterjesztést hallgassa meg, tegyen eleget ennek a kérésnek és hozza a numerus nullus törvényjavaslatát. A miniszter úrnak különösképpen kell éreznie, hogy ez elengedhetetlen szükség a magyar igazságszolgáltatás szempontjából, mert — amiként azt Váczy t. képviselőtársam is megállapította — egyenlőtlen helyzetben van a magyar ügyvédség a magyar bírósággal és a körjegyzőségekkel szemben. Semmi sem indokolja azt, hogy mi másodrendű szerepet játszunk az igazságszolgáltatás terén, holott nekünk elsőrendű szerepet kellene játszanunk, mert mi egyenrangúaknak tartjuk magunkat a magyar bíróságokkal és a magyar közjegyzőkkel. (Bartha Ignác: Ügy van!) Ha ott nem volt szabad a zsidó szellemnek érvényesülnie és már az 1939. évi IV. te. ebben a tekintetben úgy intézkedett, hogy ez a szellem ott ne érvényesülhessen, úgy az igazságszolgáltatásnak ennél a harmadik részénél sem szabad annak a zsidószellemnek érvényesülnie. (Ügy van! Ügy van!) A miniszter úrnak tehát mindent el kell követnie a kormányon belül, hogy a magyar ügyvédségnek ez az óhaja, amelyet törvény által alkotott testületünkön keresztül hozott egyhangú határozat szankcionált, valóra váljék és ^sy ilyen törvényjavaslatot tudjunk itt tárgyalni. (Meskó Zoltán: Becsületes ciánozás kell!) Mert, t. Ház, csak ha a numerus nullusból törvény lesz, lesz a magyar ügyvédség százszázalékig hivatás. Akkor lesz a' magyar ügyvédség abban a _ helyzetben, hogy megingott keresztény tagjait tökéletesen meg tudja rendszabály ázni és akkor lesz a magyar ügyvédség abban a helyzetben, hogy az ezzel a törvényjavaslattal rá rakandó terheket a törlés veszélye nélkül tudja elviselni. Éu meg vagyok győződve róla, hogy nemcsak a miniszter úr, aki ezt a kérdést igen jól ismeri és aki — mint mondottam — maga is kiváló ügyvéd volt, hanem a t. Ház nem ügyvéd tagjai is tökéletesen érzik és tudják, hogy a magyar ügyvédség, amely feladatát és munkáját keresztény erkölcstől áthatva a miagyar közösség, tehát a haza érdekeinek oltalmazása mellett végzi a hozzáforduló jogkereső közönség javára, a magyar igazságszolgáltatás egyik pillére. (Meskó Zoltán: Ügy van!) Ezt az ügyvédséget pedig rokkantságában vagy öregségében magárahagyni, szerény véleményem szerint, bűn az igazság és a jogrend ellen. T. Ház! Ez a javaslat részben az ügyvédség önadóztatása alapján segíteni akar, minden ügyvédet megfog, nemcsak azt az ügyvédet, akinek peres praxisa van. Ez azonban magában véve, mint ahogyan már eddig is ismételten bátor voltam felszólalásomban rámutatni, nem elég, mert a javaslat révén befolyó összegek az ügyvédi nyugdíj- és rokkantellátás kérdését meg nem oldják. Ahhoz, hogy ez a kérdés lekerüljön a napirendről és a magyar igazságszolgáltatás egyik pillére, a hivatása magaslatán álló ügyvédség öregségében és rokkantságában ne legyen kitaszítva^ szerény KfflpviőBköHAai FAPLÓ xrv. ülése 1942 június 30-án, kedden, 227 véleményem szerint még a következő szükséges. Szükséges először, hogy az 1928. évi XI. te. 2. §-a alapján járó államsegély komolyan felemeltessék. Ez a megoldás is tulajdonképpen csak részben veszi le a régi liberális rendszer terheit a mai generáció válláról, mert hiszen ebből segélyezik a régi liberális rendszer mulasztása folytán rokkanttá és öreggé vált ügyvédeket. Szükséges, hogy - azután a mai generáció megszabadíttassák éppen a régi liberális rendszer mulasztásai folytán most vállaira került terhekről, mégpedig olyképpen, mint ahogyan Váczy t. képviselőtársam beszédében egy mondatban említette, hogy kapcsoltassanak ki a nyugdíjintézetből ezeknek az öreg vagy rokkant ügyvédeknek terhei, mert hiszen saját mulasztásuk és bűnük következtében az ő rendszerük érvényesült 1914 előtt, sőt mondhatnám 1938 előtt és ellátásuk oldassék meg másképpen. Ha ezek ellátását karitatív módon oldják meg, az nem olyan sérelmes, mintha annak a generációnak ellátását oldanák meg karitatív úton, amely a maga részéről is áldozatot hozott és minden tekintetben hivatása magaslatán állva, saját erejét megfeszítve renctbehozza a nyűg díjintézetet. Szerény véleményem szerint tehát kiveendő a nyugdíjintézetből és külön alapból fedezendő ezeknek a régi igényű nyugdíjasoknak a nyugdíja és karitatív ellátása s amit az évek folyamán befizettek, az visszafizetendő nekik. Ezt mondotta Váczy igen t. képviselőtársam, ezt kéri a Budapesti Ügyvédi Kamara, ezt kéri az országos bizottság s úgy tudom, a nyugdíjintézet is. Nagyon kérem a miniszter nrat, foglalkozzék ezzel a kérdéssel, minthogy ez a segítés egyik fontos és lényeges része. A harmadik kérdés, amelyet nem tudok mellőzni, elő kell hoznom és nyomatékosan fel kell hívnom rá a miniszter úr figyelmét, az. hogy a törvénykezési illeték pótlékolása elengedhetetlenül szükséges. Nem tudom osztani az indokolásnak azt a részét, amely azt mondja, hogy különböző nehézségek vannak. Az előbb részleteket olvastam fel az 1928. évi XI. te. indokolásából^ úgy a képviselőházi bizottságéból, mint^ a felsőházi bizottságéból és a plénum határozatából is. Ezek is azt mondják, hogy szükséges a törvénykezési illeték pótlékoíása, az igazságügyminiszterek ezt megígérték; azt is mondják, ha ezekből az illetékekből a trafikosoknak 1.5% jár. akkor jogos, hogy az ügyvédségnek is járjon. Előrebocsátom azonban, hogy ne legyen félre értés, nem azt akarom mondani, hogy tessék felemelni a törvénykezési illetéket, és ezzel megdrágítani a pereskedést, mert ez esetleg ellenérzést váltana ki, hanem azt mondom, tessék felemelni 10%-kal az illetéket, ^ azonban ugyanabban a rendeletben méltóztassék kimon dani, mint ahogy a meghatalmazásnál ez megvan, hogy az ügyvéd a többletet nem háríthatja át ügyfelére. Ez az emelés tehát magának a pereskedő nek semmibe sem fog kerülni, az ügyvéd fogja viselni, de legalább nem kell egyszerre viselnie, hanem akkor fizet, valahányszor bélyeget ragaszt. Ezzel az emeléssel egyrészt folyamatos, másrészt tekintélyes bevételt biztosítunk a nyugdíjintézetnek, mert hiszen a törvényke zési illeték bevétele információim szerint 18 millió pengő. Ennek az összegnek 10%-a 1,800.000 pengő. Ha ezt az 1,800.000 pengőit az H