Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-267
12 Az országgyűlés képviselőházának iiem végződik, nekünk a megszervezett mangán gazdaság és az állami irányító vonal közé be kell állítanunk ezt a szakmai tudásban jártas szervezetet, amelyet nevezhetünk akár hivatalnak, akár központnak, az elnevezés lényegtelen, de amelynél a fontos az, hogy a szakmai kérdésekkel tökéletesen tisztában legyenek és legyenek kompetensek az egyes szakmák működése kapcsán felmerülő összes kérdések megoldására. \z volna tiszteletteljes javaslatom a kormány számára hogy méltóztassanak a valóságos helyzettel számotvetni, mert az a helyzet, amelyben ma vagyunk és főleg amely helyzet felé haladunk, minden indító okot megad arra, hogy a helyzetet minden túlzás nélkül a kétségbeejtő szóval jelöljem meg ; Állítom, hogy lui egyek vagyunk annak megítélésében, hogy gazdasági életünknek mikénti alakulásán múlik a mostani háborús időszakban a közellátás biztosítása és azon túl a belső rendnek és az ország nyugalmának fenntartása. Azt hiszem, egyek vagyunk annak megítélésében is, hogy végeredményben ennek a kérdésnek mikénti megoldásától fog majd függni az új Európába való beilleszkedésünk lehetősége, helyesebben mikénti lehetőségi. 1 , azaz, nogy ebiben az új Európában a mi nemzetgazdaságunk és azon túl nemzetünk számára egy a mainál jobb, vagy csak annál rosszabb helyet tudunk-o magunknak kiverekedni. Már most, ha viszont feltesszük a kérdést, hogy a kormányzati politika ezekben a tekintetekben milyen eredményeket mutat fel, s ha kérdezzük, hogy a termelés fejlesztésében és tervszerű irányításában voltak-e olyan eredmények, amelyek eme hatalom birtokaiban, — amelyet a kormánynak a törvény legutóbbi, elmultévekhen való megszavazása nyújtott, — elérhetők lettek volna, vagy ha azt vizsgáljuk, hogy a szervezés területén megalkotódtak-e azok a szükségszerűen megalkotandó átállítások, amelyekre mi már esztendők óta rámutatunk, akkor, sajnos, a kérdésre nemmel kell válaszolnunk és így bármennyire sajnáljuk — egyek lévén a célkitűzésekben — azt, hogy az eredmények ilyen kevéssé teljesítik azokat a feltételeket, amelyeket ;a kormány elé jogosan állíthatunk, ha ilyen felhatalmazás megadásának kérdését vitatjuk, lelkijiismeretünk szavára hallgatva — mert, mélyen t. Ház, ez inkább lelkiismereti, mint pártkérdés (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) — mi csak egyet válaszolhatunk, azt, hogy a felhatalmazást nem adjuk meg. (filjenzés és taps a szélsőbaloldalon. —• A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül 1 ? Szeder János jegyző: Cselényi Pál. Elnök: Cselényi Pál képviselő urat illeti a szó. Cselényi Pál: T. Ház! Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy Kunder Antal előttem szólott igen i képviselőtársamnak határozottan tárgyilagos, nagy szakértelemmel alátámasztott beszéde nagyban szolgálja azt az intenciót, amelyet én mai felszólalásommal, illetve beszédemmel magam elé tűztem. Ha röviden akarnók jellemezni azt a lelkiállapotot, amelyben ma a magyar nemzet él, akkor, azt hiszem, úgy fejezhetnők ki magunkat a legtalálóbban, hogy a nagy várakozások idejét éljük. Tagadhatatlan, hogy az egész nemzet megfeszített idegzettel néz a közeljövő eseményei felé és ösztönösen érzi 267. ülése 1942 június 16-án, kedden. * ebben az országban • mindenki, hogy az elkövetkező hetek és hónapok méhében ot vajúdik nemcsak nemzetünk, hanem — merem állítani — az egész keresztény civilizáció sorsa. Talán ez a tudat és megérzés eredményezte azt, hogy a politikai fronton mindenütt fokozottabban előtérbe kezd lépni a felelősség érzése. Némileg örvendetes jelenségnek mondhatjuk, hogy soha annyit nem beszéltünk és nem beszéltek a magyar földön a magyar egységről, a magyar összefogásról, a magyar közös célkitűzésről és közös menetelésről, mint ezekben a mai időkben. Sajnos azonban, ennek az örvendetes megállapításnak ott van az a lehangoló árnyéka is, hogy ez az összetartás, ez az összefogás ezekben a rendkívüli történelmi időkben még mindig csak piűra désiderium, még mindig csak vágy és óhaj, amely minden oldalon ösztönösen tör elő, de amelynek módját, megvalósítását konkrétumok még nem igen kísérik. Talán hiba az is, t. Ház, hogy senki konkrété meg nem fogalmazta, hogyan kellene, ezekben a történelmi időkben ezt a hőn óhajtott magyar egységet körvonalazni, (Ügy van! jobbfelől.) még mindig osak mindenki vágyódott utána, de soha konkrété nem mondotta meg 1 , (Abonyi Ferenc: Legnagyobb akadály <a belügyminiszter úr!) mert mindenki előtt természetszerűen és ösztönösen az a megvalósítási forma lebeg, hogy a másik adja fel-az álláspontját és jöjjön hozzá. (Mozgás a, szélsőbaloldalon.) Ez a konkrét forma természetesen sohasem fogja megvalósításhoz vinni ezt a magyar összefogást. Méltóztassanak tehát nekem megengedni, hogy én mai felszólalásomat annak a gondolatnak és célniak szenteljem, hogy megkíséreljem azoknak a konkrét alapoknak megjelölését, amelyeken ez a — mondjuk, átmeneti — összefogás legalábbis, a mai kritikus időkben megvalósulhat. Tudatosan teszem ezt- egy olyan törvényjavaslat tárgyalásánál, amely törvényjavaslat szinte szimbolizálja a miai rendkívüli időket, amely rendkívüli felhatalmazást és hatalmat kér. Méltóztassék elképzelni t. Ház, azt a hatalmas hatást, amelyet előidézne kint a^ magyar életben az, ha ez a Ház ezt- a rendkívüli hatalmat a kormányzatnak /unisono, egyhan. gúan megadná^ (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem lehet!) Méltóztassék elképzelni vagy lemérni azt az óriási erőgyarapodást, amit az önmegtagadásnak és, az önfeláldozásnak ezzel a heroikus tényével kapna idebent az országban az a második magyar arcvonal, az a második magyar front, amelynek idegzetére, ellenállóképessógére, áldozatosságára (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Megvan!) ma éppen olyan szükségünk van, mint amilyen szükségünk van a harcbanállók ellenállására. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Mi van a hozzátartozókkal^) Bár tudom, hogy politikai utópia az, amiről beszélek, mégis méltóztassanak megengedni, hogy megkíséreljem annak igazolását, hogy ennek a felhatalmazási törvénynek a megszavazása az ellenzéki állásponttal is összeegyeztethető. (Felkiáltások aszélsőbaloldalon: Nehezen! — Szöllősi Jenő: Elvileg igen!) T. Ház! Nagyon jó tudom, hogy itt beleütközöm abba a régi parlamentáris érvbe, hogy minden felhatalmazás és minden hatalomátengedés, a bizalom kérdése lévén, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az nincs!), az ellenzéki álláspont bizalom hiányában ilyen fel-
