Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

12 Az országgyűlés képviselőházának iiem végződik, nekünk a megszervezett man­gán gazdaság és az állami irányító vonal közé be kell állítanunk ezt a szakmai tudásban jár­tas szervezetet, amelyet nevezhetünk akár hi­vatalnak, akár központnak, az elnevezés lé­nyegtelen, de amelynél a fontos az, hogy a szakmai kérdésekkel tökéletesen tisztában le­gyenek és legyenek kompetensek az egyes szakmák működése kapcsán felmerülő összes kérdések megoldására. \z volna tiszteletteljes javaslatom a kor­mány számára hogy méltóztassanak a valósá­gos helyzettel számotvetni, mert az a helyzet, amelyben ma vagyunk és főleg amely helyzet felé haladunk, minden indító okot megad arra, hogy a helyzetet minden túlzás nélkül a két­ségbeejtő szóval jelöljem meg ; Állítom, hogy lui egyek vagyunk annak megítélésében, hogy gazdasági életünknek mikénti alakulásán mú­lik a mostani háborús időszakban a közellá­tás biztosítása és azon túl a belső rendnek és az ország nyugalmának fenntartása. Azt hi­szem, egyek vagyunk annak megítélésében is, hogy végeredményben ennek a kérdésnek mikénti megoldásától fog majd függni az új Európába való beilleszkedésünk lehetősége, helyesebben mikénti lehetőségi. 1 , azaz, nogy eb­iben az új Európában a mi nemzetgazdasá­gunk és azon túl nemzetünk számára egy a mainál jobb, vagy csak annál rosszabb helyet tudunk-o magunknak kiverekedni. Már most, ha viszont feltesszük a kérdést, hogy a kor­mányzati politika ezekben a tekintetekben mi­lyen eredményeket mutat fel, s ha kérdezzük, hogy a termelés fejlesztésében és tervszerű irányításában voltak-e olyan eredmények, ame­lyek eme hatalom birtokaiban, — amelyet a kormánynak a törvény legutóbbi, elmultévek­hen való megszavazása nyújtott, — elérhetők lettek volna, vagy ha azt vizsgáljuk, hogy a szervezés területén megalkotódtak-e azok a szükségszerűen megalkotandó átállítások, ame­lyekre mi már esztendők óta rámutatunk, akkor, sajnos, a kérdésre nemmel kell vála­szolnunk és így bármennyire sajnáljuk — egyek lévén a célkitűzésekben — azt, hogy az eredmények ilyen kevéssé teljesítik azokat a feltételeket, amelyeket ;a kormány elé jogo­san állíthatunk, ha ilyen felhatalmazás meg­adásának kérdését vitatjuk, lelkijiismeretünk szavára hallgatva — mert, mélyen t. Ház, ez inkább lelkiismereti, mint pártkérdés (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) — mi csak egyet válaszolhatunk, azt, hogy a felhatalma­zást nem adjuk meg. (filjenzés és taps a szél­sőbaloldalon. —• A szónokot számosan üdvöz­lik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszóno­kok közül 1 ? Szeder János jegyző: Cselényi Pál. Elnök: Cselényi Pál képviselő urat illeti a szó. Cselényi Pál: T. Ház! Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy Kunder Antal előt­tem szólott igen i képviselőtársamnak hatá­rozottan tárgyilagos, nagy szakértelemmel alátámasztott beszéde nagyban szolgálja azt az intenciót, amelyet én mai felszólalásom­mal, illetve beszédemmel magam elé tűztem. Ha röviden akarnók jellemezni azt a lelkiál­lapotot, amelyben ma a magyar nemzet él, akkor, azt hiszem, úgy fejezhetnők ki ma­gunkat a legtalálóbban, hogy a nagy várako­zások idejét éljük. Tagadhatatlan, hogy az egész nemzet megfeszített idegzettel néz a közeljövő eseményei felé és ösztönösen érzi 267. ülése 1942 június 16-án, kedden. * ebben az országban • mindenki, hogy az elkö­vetkező hetek és hónapok méhében ot vajú­dik nemcsak nemzetünk, hanem — merem ál­lítani — az egész keresztény civilizáció sorsa. Talán ez a tudat és megérzés eredményezte azt, hogy a politikai fronton mindenütt foko­zottabban előtérbe kezd lépni a felelősség ér­zése. Némileg örvendetes jelenségnek mond­hatjuk, hogy soha annyit nem beszéltünk és nem beszéltek a magyar földön a magyar egységről, a magyar összefogásról, a magyar közös célkitűzésről és közös menetelésről, mint ezekben a mai időkben. Sajnos azonban, ennek az örvendetes megállapításnak ott van az a lehangoló árnyéka is, hogy ez az össze­tartás, ez az összefogás ezekben a rendkívüli történelmi időkben még mindig csak piűra désiderium, még mindig csak vágy és óhaj, amely minden oldalon ösztönösen tör elő, de amelynek módját, megvalósítását konkrétu­mok még nem igen kísérik. Talán hiba az is, t. Ház, hogy senki konkrété meg nem fogal­mazta, hogyan kellene, ezekben a történelmi időkben ezt a hőn óhajtott magyar egységet körvonalazni, (Ügy van! jobbfelől.) még min­dig osak mindenki vágyódott utána, de soha konkrété nem mondotta meg 1 , (Abonyi Ferenc: Legnagyobb akadály <a belügyminiszter úr!) mert mindenki előtt természetszerűen és ösz­tönösen az a megvalósítási forma lebeg, hogy a másik adja fel-az álláspontját és jöjjön hozzá. (Mozgás a, szélsőbaloldalon.) Ez a kon­krét forma természetesen sohasem fogja meg­valósításhoz vinni ezt a magyar összefogást. Méltóztassanak tehát nekem megengedni, hogy én mai felszólalásomat annak a gondo­latnak és célniak szenteljem, hogy megkísé­reljem azoknak a konkrét alapoknak megjelö­lését, amelyeken ez a — mondjuk, átmeneti — összefogás legalábbis, a mai kritikus időkben megvalósulhat. Tudatosan teszem ezt- egy olyan törvényjavaslat tárgyalásánál, amely törvényjavaslat szinte szimbolizálja a miai rendkívüli időket, amely rendkívüli felhatal­mazást és hatalmat kér. Méltóztassék elképzelni t. Ház, azt a hatal­mas hatást, amelyet előidézne kint a^ magyar életben az, ha ez a Ház ezt- a rendkívüli ha­talmat a kormányzatnak /unisono, egyhan­. gúan megadná^ (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem lehet!) Méltóztassék elképzelni vagy lemérni azt az óriási erőgyarapodást, amit az önmegtaga­dásnak és, az önfeláldozásnak ezzel a heroikus tényével kapna idebent az országban az a má­sodik magyar arcvonal, az a második magyar front, amelynek idegzetére, ellenállóképessó­gére, áldozatosságára (Felkiáltások a szélsőbal­oldalon: Megvan!) ma éppen olyan szükségünk van, mint amilyen szükségünk van a harcban­állók ellenállására. (Ügy van! Ügy van! jobb­felől. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Mi van a hozzátartozókkal^) Bár tudom, hogy politikai utópia az, amiről beszélek, mégis méltóztassa­nak megengedni, hogy megkíséreljem annak igazolását, hogy ennek a felhatalmazási tör­vénynek a megszavazása az ellenzéki állás­ponttal is összeegyeztethető. (Felkiáltások a­szélsőbaloldalon: Nehezen! — Szöllősi Jenő: Elvileg igen!) T. Ház! Nagyon jó tudom, hogy itt bele­ütközöm abba a régi parlamentáris érvbe, hogy minden felhatalmazás és minden hatalom­átengedés, a bizalom kérdése lévén, (Felkiál­tások a szélsőbaloldalon: Az nincs!), az ellen­zéki álláspont bizalom hiányában ilyen fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom