Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

Az országgyűlés képviselőházának 267. ülése 194-2 június 16-án, kedden. 13 hatalmazást meg nem adhat. Nem beszélek mármost arról, hogy vannak ebbeji a Házban ellenzéki pártok, amelyek az én álláspontomra helyezkedve már dokumentálták, hogy nem szükségképpen áll fenn ez a politikai axióma, de a magam személyében is állítom, hogy n törvényjavaslat megszavazásának ténye tulajdonképpen logikai következménye annak a beismerésnek, hogy egy ilyen # rendkívüli felhatalmazására szükség van. (vitéz Lipcsey Márton: Ez természetes!) Amely pillanatban tehát egy ilyen rendkívüli felhatalmazás szükségét bármely párt vagy bárki e parlamentben elismeri, logikailag tulajdonképpen azt el is kellene fogadnia, ha mindjárt azzal a fenntartással is, hogy a hatalommal való élés fölött pedig a kritikáját majd gyakorolni fogja. (Zaj a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Ház! Ne méltóztassék neheztelni azért, hogy én a mai időkben erre a tényre ilyen nagy súlyt helyeznek és bizonyos tekintetben törvényhozói kötelességnek tartom a kormány részére a kért felhatalmazás megadását. Nem arról van szó, t. Ház, hogy ha a Ház egyes pártjai vagy tagjai szavazatukkal nem erősítik meg, akkor ez a meghatalmazás! törvény veszítene a jogszerűségből vagy ez a körülmény akár csak csökkentené is annak hatásfokát, de a kérdés jelentősége éppen ahban a negatívumban van, hogy egy ilyen meghatalmazást a mai időkben nem erősítek meg a magam hozzájárulásával, hogy ennek a kormányzatnak, amelynek pedig totális tekintélyre van ezekben az órákban szüksége, (Ügy van! jobbfelől. — vitéz Imrédy Béla: Meg kell szerezni a totális tekintélyt!) nem adom meg azt a támogatást, hogy ez a javaslat a magyar nemzet előtt, mint a törvényhozás egységes akarata jelenjék meg. Ez a negatívum az, amelyre én a magam részéről súlyt helyezek, amelynek jelentőségét mérlegelem, amikor azt kérem, hogy a mélyen t. Ház tagjai ebben az egy esetben függesszék fel a maguk egyébként, fennálló aggályait és elvi nehézségeit és adj'ák meg a kormánynak ezekben a történelmi órákban a kért szükséges, meghatalmazást. (Bodor Márton: Tíz éve élnek már vele!) Mélyen t. Ház! Ne méltóztassanak azt hinni, hogy amikor én ebben a Házban ilyen szokatlan igénnyel lépek fel és ilyen szokatlan kéréssel fordulok a Ház minden oldalához, akkor az az óhajom és célom, hogy képviselőtársaim uagy részétől ellenzéki álláspontjuk feladását kérjem. Szó sincs erről. Magam is elismerem és belátom, hogy a magyar összefogást ilyen áldozat jegyében elérni lehetetlen. De érzem és tudom és megkísérlem be is igazolni, hogy bizonyos gesztiók kikapcsolásával, bizonyos fenntartásokkal és bizonyos kérdések későbbi időkre való félretételével ebben a Házban is,^ de a Házon kívül is mindenütt, ahova a törvényhozás befolyása és szava elér, megvalósítható egy olyan Treuga Dei, amely tényleg minden hátsógondolat nélküli magyar öszszefogást jelent. Mélyen t. Ház! Méltóztassanak sorra venni azokat az ellentéteket, amelyek ennek a Háznak különböző oldalait elválasztják egymástól. Én nem tartozom azok közé, akik a kérdést olyan túlságosan le szokták egyszerűsíteni és azt szokták mondani, hogy különbség közöttünk csak a tempóban van. Nem, mélyen t. Ház! Tudom és átérzem, hogy sajnos, életbevágó fontosságú nagy kérdésekben, mondhatnám, a politikai világnézet síkján is lényeges eltérések, lényeges felfogásbeli különbségek vannak közöttünk és nemcsak a tempó kérdésében térünk el egymástól. De állítom és vallom, hogy még ezekben a mélyenjáró kérdésekben is fog tudni majd egyszer találkozni ez a Ház olyan időkben, amikor az elért és kiharcolt győzelem ibirtokában, az újjászületés nagyszerű nemzeti közhangulatában ülünk majd itt össze és fekszünk neki az új Magyarország felépítésének. Igenis, én nem tartom, olyan sötétnek a látóhatárt. Nekem az az érzésem hogy nyugodtabb légkörben, ahol mindannyiunk lelkében új motívumok virágoznak ki, sokkal könnyebb ezeknek az ellentéteknek az elintézése, mint ma, amikor bizonyos tekintetben az idegeinknek sem vagyunk annyira urai, amikor a nagy feszültségek korát éljük és amikor az orientáció sem olyan világos sem ott, sem itt, mint amilyen világos az megfelelő nyugodt történelmi légkörben. (Bodor Márton: Mi már 1939-ben ezzel a céllal jöttünk ide! — Zaj a jobboldalon. — vitéz Lipcsey Márton: Mi cLZ il cél? — Bodor Márton: A nagy összefogás!) Mélyen t. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy ennek a magyar összefogásnak a fogalmát, amelynek történelmi órája ütött, — ezt kétségen felül átérzem — röviden úgy fogalmazzam meg, hogy ez nem más, mint a nagy, kardinális jelentőségű s a mai időkben, állítom, meg sem oldható kérdéseknek a kikapcsolása és félretétele, a kritika élének tompítása, a tárgyilagosság szempontjának szinte kényes és túlzott betartása ott is és itt isEz nem jelenti,azt, hogy a kritika 'hangja elnémuljon, de jelent már önmagában is olyan testvéries hangulatot, olyan testvéries összefogást, amely nekünk itt benn és odakünn a magyar nép nagy tömegeinek kell, szükséges és elég ahhoz, hogy ezeket a történelmi időket derekasan átvészeljük. Méltóztassanak megengedni, hogy egy, mondhatnám, önkéntes házszabályrevíziónak keretében, amelyről beszélni óhajtok s amely hivatva lenne idebenn, elsősorban tehát ennek a teremnek a légkörében a közeledés alapfeltételeit megállapítani, rátérjek konkrété például az interptellációs jog gyakorlására. Előrebocsátom, hogy magam is, pontosai! úgy mint az urak, az interpellációs jogot feltétlenül szükséges és fontos alkotmány biztosítéknak tartom, Az interpellációs jogot ezenkívül rendkívül üdvösnek és helyesnek tartom abban a vonatkozásban is, hogy a végrehajtóhatalmat állandóan közelebb hozza a törvényhozáshoz, hogy a végrehajtó hatalmat megnyilatkozásra készteti konkrét esetekben s ezzel nagyban fokozhatja a közigazgatás s általában a kormányzati gesiztiók minden vonalán a felelősségérzetét odakünn a magyar életben. De gyakran előfordult, t. Ház, hogy egy ilyen interpellációs napon, amelyen 70—80—100 interpelláció jegyeztetett be vagy hangzott el (Egy hang a szélsőbaloldalon: De hónapokon keresztül!), végigültem az ülést ebbetn a teremben és mondhatom, hogy ezek az ülések jelentették számomra talán a legfájóbb politikai élményeket mincleukor. Én őszintén kitárom itt a. lelkemet a mélyen t. ellenzéki oldal előtt és — ha fel méltóztatnak bennem tételezni a minden lojális politikai harc előfeltételét, a jóhiszeműséget és a meggyőződést, — kérem, próbálják megérteni, milyen érzés lehet órákon át itt