Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-272

164 Az országgyűlés képviselőházának 272. ülése- 1942 június 25-én, csütörtökön. kincstár által megindítandó keresetre nézve» amely az ingó és ingatlan vagyon elvétele tekintetében az ilyenek ellen támasztható, a törvény 2- §-a szerint a budapesti királyi törvényszék ötös tanácsa bir hatáskörrel és illetékességgel.« T. Ház! Lehet, hogy a büntetőjogi elévülési (<

idők kitolásának elmellőzése miatt ezek a hűtlenségben és hazaárulásban bűnösök esetleg mentesülhetnek cselekményeiknek büntetőjogi követelményei alól, ha azonban ezt a törvényt végrehajtjuk, legalább vagyonjogi felelősség- tekintetében, összes ingó és ingatlan vagyonuk elvétele által megtudják, hogy büntetlenül nem lehet hűtlenséget és hazaárulást elkövetni a magyar állammal szemben. (Ügy van! a jobboldalon és a középen.) T. Ház! A Délvidéken a jugoszláv törvény szerint dobrovoljác, vagyis jó harcos volt az, aki 1914 július végétől kezdve az összeomlásig fegyverrel harcolt a magyarság ellen. Ennek ellenére értesülésem szerint még ma is többszáz olyan birtokos van a jugoszláv birtokpolitikai rendelkezések folytán juttatott ingatlanokban, aki ilyen dobrovoljác volt. Hasonló a helyzet a Felvidéken a legioinistákra, nemkülönben a románoktól visszacsatolt területeken lévő, részben Ó-Komániából idetelepített telepesekre vonatkozóan. T. Ház! A sokat szenvedett és mindenéből kiforgatott magyarságnak mégis tartoznánk ennyi jóvátétellel, de magasabb nemzetpolitikai szempontok is szükségessé teszik, hogy ezeknek a meggyötört embereknek lelkében ne verhessen gyökeret az a hiedelem, hogy nálunk a bécsi politika folytatásképpen ingatlanhoz juttatható az, aki hűtlenségben, vagy hazaárulásban bűnös, sőt ezt az ingatlant még a magyar impérium visszaállítása után is megtarthatja. (Egy hang a balközépen: Azonnali retorziót!) T. Ház! Jól tudom, hogy mi könnyen felejtő és gyorsan megbocsátó magyarok vagyunk, főleg ellenségeinkkel szemben, de egy élni akaró és önérzetes nemzetnek, főleg, ha azt a létére törő ellenségek környékezik, amelyeknek lelkében tombol a soviniszta hódításvágy, — a faj védelme és fajának gazdasági megerősítése érdekében sietnie kell a cselekedetekkel. (Helyeslés a jobboldalon.) Dobjuk tehát már félre a történelem lomtárába azt a szomorú emlékezetű fátylat, amelyet régebben a magyarpusztító cselekedetekre borítottunk ra, mert ezt a nagylelkűségünket senki sem viszonozta, (Meskó Zoltán: Sohasem. Ügy van!) s mert ellenségekik hajlandók ezt gyengeségnek minősíteni és lovagiasságunkat hálátlansággal viszonozni. . .- ,, T. Ház! A kért jogszabályok megalkotásával és azoknak fajvédő szellemben való végrehajtásával igán jelentékeny mennyiségű- ingatlan lenne visszaperelhető ellenséges kezekből és ezzel újabb lehetőségek nyílnának arra, hogy a termelés érdekeit is megvédelmezve, hu magyar birtokosoknak életképes kisbirtokok legyenek juttathatók. . Bizton remélem, hogy a honvédelmi miniszter vir is támogatni fogja ezt a törekvést, mert hiszen egy hadban álló nemzet „nainak lelkesedése szempontjából nem lehet közömbös az a tudat, hogy nálunk mégis ingatlanjuttatásban fogják részesíteni majd a legkiválóbb tűzkeresztes földmíveseket. Nálunk ugyanis a vérszerződés ideje óta a legerősebb jogszerző tény mindig a katonai vitézség volt. (Megko /-ojtán: Egyesek hazaárulásért is kaptak földet!) T. Ház! Nehogy szavaim, félreértésre szolgáltassanak okot, kijelentem, tudatában vagyok annak, hogy honvédségünk nem zsoldos hadsereg fés hogy az nem pénzért, vagy, nem ingatlan juttatásért harcol, hanem kötelességből, hazafias kötelességből. Ezt a hazafias kötelességet klasszikusan jelöli meg a honvédelemről szóló 1939 : II. tc.-nek bevezető része és i. §-a a következőkben. (Olvassa): »A honvedelem a legszentebb állampolgári kötelesség, amelyet mindenkinek önfeláldozásig terjedő odaadással kell teljesíteni.« Az 1. §-ban pedig a következő rendelkezés foglaltatik. (Olvassa): »A honvédelemben szennsilyes szolgálatával és vagyonával mindenki köteles a honvédelmi törvény rendelkezései szerint résztvenni.« T. Ház! Nem lenne tehát sem- őszinte, sem célravezető az az eljárás és az az ígéret, ha mi minden tűzharcos, vagy most már tűzkeresztes katonánk részére ingatlan juttatást igériiíétnk. Egyfelől ez nem lenne teljesíthető, azért sem, mert a termeléspolitikai érdekeket •súlyosan veszélyeztetné, ha a meglévő birtokkategóriák egyensúlyát rohamosan akarnók leépíteni. De nem lenne ez teljesíthető azért sem, mert az így számbavehető összes ingatlan sem lenne elégséges arra, hogy az első világháborúnak, valamint a most folyamatban lévő világháborúnak összes tűzharcosait p|3 íűzkereszteseit, nemkülönben a hadigondozottakat ingatlanhoz juttathassuk. A jutalmazás csak a kötelességteljesítést meghaladó mértékű érdemekre vonatkozhatik. T. Ház! A másik fontos és szántén az érdeklődés homlokterében álló kérdés a nemzetiségi kérdés, amely tekintetében bizonyos ködösítési jelenségek észlelhetők.. Történettudósok és közjogászok a tudomány pártatlanságával állapították meg azt, hogy mi sem a múltban nem voltunk, sem a jelenben nem vagyunk nemzetiségi állam, mert itt a honszerző jás államfenntartó elem 'mindig a magyar volt. (Ügy van! a baloldalon.) Nem hagyhatom szó riélkül — és itt nem a pártom nevében beszélek, hanem a saját egyéni véleményemet vagyok bátor tolmácsolni, — hogy ezen a vonalon helytelennek tartom az úgynevezett szentistváni jogoknak túlgyakori hangoztatását (Ügy van! « baloldalon.) anélkül, bogy ezekkel egyidejűleg ne emelnők ki azokat a kötelességeket is, amelyeket Szent István éppen a központi hatalom megerősítése érdekében még a saját fajtestvéreivel szemben is a legnagyobb szigorral alkalmazott módon hajtott végre és hogy ne kívánnók meg mindenkitől a magyar sorsközösségbe való őszinte beilleszkedést. T. Ház! Nem elég tehát az, az én igénytelen véleményem szerint, ha mi egyszerűen csak loyalitást igényelünk idegenajkú testvéreinktől, mert hiszen ez a loyalitás laza tartalmú közjogi fogalom, amelyet színlegesen a büntetőjogi rendelkezésektől való félelem is kiváltani alkalmas. Szerintem azonban, ha megelégednénk az ilyen színleges loyalitással, — tápot adunk ahhoz, hogy úgynevezett szívességi magyarok, érdek- vagy konjunktúramagyarok termelődjenek ki, akik azután a múlt szomorú tapasztalatai szerint az első kakasszóra cserbenhagytak bennünket. Én tehát továbbmenőleg — és itt szintén egyéni véleményt nyilvánitok — szükségesnek tartom azt, hogy nemzetiségeink részéről a magyar