Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. ülése 19U2 június 24-én, szerdán. 127 volna kötelessége elénk terjeszteni s ezáltal aztán nekünk sokkal objektívebb, sokkal megfontoltabb és eredményesebb bírálatra nyújtana alkalmat. Mondom, ezzel szemben a helyzet az, hogy itt lefolytatódik a vita és a vita lefolytatása után áll fel majd a csúcsminiszter ur és mondja el majd tulajdonképpen a vita fölötti észrevételeit, mintha ő volna hivatva bennünket megbírálni, nem pedig fordítva, a kormány működését lennénk (hivatva mi alaposan. kellő információ után elbírálni. A törvényhozásnak ez a nagy jogköre főleg akkor látszik igen nagy horderejűnek, ha alkotmányjogi és különösen alkotmánytörténelmi szempontból nézem, mert hiszen arról van szó ejbben a törvényben, hogy a kormány följogosíttatik a közszolgáltatások mértékének felemelésére, sőt új közszolgáltatások elrendelésére, vagyis adómegszavazási jogunkat bocsátjuk át a kormány hatáskörébe. Ha komolyan vesszük a parlamentarizmust és komolyan vesszük — már nem is a parlamentarizmusró! beszélek — a magyar nép törvényhozó jogát, akkor elvárhatnék a kormánytól, hogy beszá moljon arról, miként sáfárkodott, miként élt azzal a joggal, amelyet tulajdonképpen a magyar nép törvényhozásának kellene gyakorolnia és amelyet gyakorolt is hosszú évszázadokon keresztül. Ezzel én nem azt mondom, hogy a legkisebb mértékben is nem tartom helyesnek a gazdasági élet terén a rendeleti kormányzást, azonban csakis olyan formában és olyan módon tartom helyesnek, hogy állandóan a törvényhozás ellenőrzése alatt álljon. T. Képviselőház! Arról szereztem tudomást — én nem vagyok tagja a 42-es bizottságnak, — hogy a 42-es bizottság legutóbbi ülésén, ahol a megboldogult Győrffy-Bengyel miniszter úr jelen volt, ugyanakkor más miniszter úr nem volt jelen, az elhunyt miniszter úr mindjárt előrebocsátotta, hogy őhozzá sem termelési, sem árkérdéseket ne intézzenek, mert ő az anyag megosztásával foglalkozik. Ennélfogva az a 42-es bizottság, amely elsősorban és első fokon lett volna hivatva ellenőrizni a kormányt, nem is jutott abba a helyzetbe, hogy az illetékes miniszterektől számonkérje azt, hogy tulajdonképen mi történt ennek a rendeleti kormányzásnak körében és ilyenmódon nem kapott és nem is kaphatott választ az^ ezzel kapcsolatos kérdéseire, sőt el lett zárva ennek a bizottságnak mindenegyes tagja még a kérdezősködéstŐl is. Arról nem is szólok, hogy maga a képviselőház egyáltalában nem jut abba a helyzetbe, hogy ezekről a kérdésekről tárgyaljon, mert hiszen házszabályaink kizárják ennek a lehetőségét és ha az interpellációk inflációjának okát keresem, ennek egyik lényeges okát ab-ban találom, hogy a kormány nem ad alkalmat arra, hogy ezekben a gazdasági kérdésekben itt időnkint, amikor arra szükség van. egy általános vita folyjék le. Sohasem volt erra annyira szükség, mint most, amikor megmondhatjuk, hogy valóban újból egy gazdasági krízisbe érkeztünk, amikor bizony a szakértői vélemények meghallgatása nagyon szükséges volna, amikor nagyon szükséges lenne, hogy a képviselők idehozzák a kormány elé mind azt, amit kint a kerületükben tapasztalnak és a kormány ezekből okuljon. Ennélfogva én arra kérném a kormányt, hogy először ezt a törvényjavaslatot a mai viszonyoknak ' megfelelőleg szövegezze át, másodszor nyújtson megfelelő indokolást, mert ma már nem lehet még közvetve, utalással sem megindokolni ezt a törvényjavaslatot azzal, hogy Németországot az általános gazdasági depresszió fokozott mértékben érintette azért, mert a jóvátétel fejében külföldre teljesítendő fizetésekkel ez az ország már egyébként is meg volt terhelve. Ez egy nagy anakronizmus! A világ azóta nagyon megváltozott, az események dübörögve követik egymást, Németország már nem áll a Versailles! iga alatt, hanem Európának legnagyobb hatalmassága, amelynek fegyverei győzelmesen harcolnak azokkal, akiknek elnyomó intézkedései okozták annakidején a német gazdasági válságot, aminek a következménye volt azután a nagy válság kisugárzásaképen nálunk a bankzárlat, a bankzárlat után pedig ennek a törvénynek meghozatala. Ez azonban a kérdésnek csak alaki és — mondjuk — alkotmányjogi része. Most szeretnék foglalkozni a dolgok gazdasági részével is, illetve ennek a törvényjavaslatnak gazdasági vonatkozásával, vagyis a magyar gazdasági élettel éspedig abban a vonatkozásban, amennyiben ez a törvényjavaslat azt érinti. Ez a törvényjavaslat egy felhatalmazás, amely a kormánynak tulajdonképpen tervgazdálkodásra ad lehetőséget, tervgazdálkodásra, amelyet Németország és Olaszország már bevezetett és amelynek eredményét, illetőleg eredményének csodáit láthattuk annakidején és látjuk ma is. A békeidők ben láttuk abban, hogy olyan gazdasági fejlődésnek indult Németország és Olaszország, amilyet addig sejteni, elgondolni sem lehetett. Most a háborúban pedig látjuk, hogy éppen ez a tervgazdálkodás tette képessé a német hatalmat arra, hogy olyan hadsereget állítson fel és e gazdasági tevékenység eredményeképpen olyan lelkiséget teremtsen, amel^ azután most jelentkezik a diadalmasan küzdő' német hadseregben. Meg vagyok győződve arról, hogy ha ezt a tervgazdálkodást, ennek a tervgazdálkodásnak módszereit mi is valóban átvettük volna, akkor ma nem lennénk ebben a válságban és nem lenne tele panasszal a képviselőház, de mondhatjuk, az egész ország is; nem minden vonatkozásban, de mindenesetre a közellátás vonatkozásaiban. A tervgazdálkodás megfelelő szervezetet tételez fel, de úgy érezzük, hogy a kormánv nem teljes meggyőződéssel tért át erre a tervgazdálkodásra, hanem csak a helyzet kényszere folytán. Űj hivatalokat állítottunk fel. Kreáltunk egy miniszteri tárcát, illetőleg egy miniszteri állást tárca nélkül, ugyanakkor egymástól függetlenül szerveztünk hivatalokat: árkormánybiztosságot, kereskedelmi hivataltamely most újból külkereskedelmi hivatallá változott. Tettük mindezt anélkül, hogy a tervgazdálkodás nagy feladatának megfelelő igazi hatalmas nagy szervezetről és e szervezet élén egy felelős miniszterről gondoskodtunk volna. Imrédy Béla képviselőtársam beszédében hallottuk tegnap, hogy a csúcsminiszter úr az elnevezésében nagy hatalmat jeleni, de végeredményben csak a kapacitáció joga van meg a gazdasági miniszterekkel szemben. Nincs irányadó, nincs parancsadó joga abban az értelemben, hogy akaratát valóban végrehajt hassa és önálló, saját felelősségére vállalt elgondolással intézze a magyar^ gazdasági élet ügyeit. Azt hiszem tehát, első kívánságunk az