Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-271

128 Az országgyűlés képviselőházának 271. ülése 1942 június 24-én, szerdán. lehet, hogy eppe.ii ennek a válságnak hatása alatt a kormány is jusson arra a meggyőződésre, hogy egyrészt át kell térni a teljes tervgazdálkodásra, másrészt pedig biztosítani kell egy olyan szervezetet, amely alkalmas a tervgazdálkodás feladatainak végrehajtására. A termelés egyes kérdéseire kívánok most áttérni. Nem hallottuk a pénzügyminiszter, illetőleg osúcsminiszter úr előadását arról, hogy tulajdonképpen hogyan is állunk most a termeléssel. így csak egyéni értesüléseinkre vagyunk utalva. Ezek az r egyéni értesülések azonban sokszor szubjektívek, hangulati tényezők által sokszor megzavarják az igazságot, de mivel máshonnan nem kapunk értesülést, önmagunkra, saját tapasztalatainkra, arra vagyunk utalva, amit kerületünkben hallunk. Nos, a legnagyobb aggodalommal kell tekintenünk mezőgazdaságunk mai helyzetére, különösen az állattenyésztést illetőleg. Mindenhonnan azt halljuk, de ha kimegyünk a falvakba, láthatjuk is, hogy állatállományunk létszáma veszedelmesen apad, baromfiállományunk majdnem kiveszőben van. A napokban autóval végigutaztam a zalamegyei községekben 88 kilométert. Zala megye híres volt baromfitenyésztéséről, és ha ma végigmegyünk ezeken a községeken,' alig látunk baromfit, éppen csak hogy magnak tartanak meg egyeseket. Ilyen módon úgy látom, hogy mezőgazdaságunk terén igen súlyos vájságban vagyunk és súlyos válságnak nézünk elébe. Ugyanakkor, ha nézzük ipari fejlődésünket, ahogyan arról értesülve vagyunk és lehetünk, — mondom, nem hivatalos helyről — akkor azt látjuk, hogy az ipari termelés volumene nem ősökként, hanem emelkedett, ami mindenesetre kapcsolatban van a háborús igfsmyek kielégítésével. Ebből azonban még egy következtetést is levonok, azt, hogy az iparnak jól megy, ugyanakkor, amikor mezőgazdaságunk igen súlyos válsággal küszködik. Ezt a diszparitást agrárollónak neveztük a múltban; emiatt panaszkodtunk hosszú éveken keresztül. Az utóbbi évek során ez bizonyos mértékben szanáltatott, ós bizonyos örömre adott alkalmat, hogy végre a mezőgazdaság jobb sors elé néz. Az utóbbi hónapokban azonban a mezőgazdaság helyzete ismét súlyosan visszaesett és ismét itt van az agrárolló. Az agrárolló nemcsak hogy megnyomorítója a falunak, hanem azt lehet mondani, hogy ma már kihat az egász gazdasági életre és pedig az ipari és kereskedelmi életre is, kihat magára a pénzünkre isi és annak értékállandóságára. Én a feketepiac egyik okát az agrárollóban látom. Legfőbb okát abban látom, hogy a kormány szarvéi kellő szakértelem hiányában az árakat úgy szabják meg, hogy az árut sokszor ráfizetéssel kell eladni. Ez az első oka a feketepiacnak. De van ezenkívül egy általános oka is. EiZ pedig az, hogy a mezőgazdaság tényezői úgy érzik, hogy az ő keresetük nem áll arányban ama cikkek áraival, amelyekre az ipar oldaláról szükségük van. Mindennek a kihatása — mint mondottam — nemcsak a mezőgazdaságot érinti, hanem miután a feketepiac szinte általánossá válik már, (Meskó Zoltán: Miért feketepiac? Schwartzpiac!) hacsak a kormány valami igen erélyes intézkedéssel ezen nem segít, ennek kihatása be fog következni a fixfizetésüek, a munkások anyagi helyzetére és ezen keresztül magára az iparra is, mert ismét egyik tényezője lesz az ipari árak emelésének. Ez egy circulus vitiosus rás ha a kormány ebbe nem nyúl bele erélyes kézzel, akkor itt igen szomorú jövőnek nézünk elébe. Nekünk gondolnunk kell arra, hogy egyszer vége lesz a háborúnak és a háború végén nem szabad, hogy itt egy felbomlott társadalmat találjunk, már pedig a társadalom felbomiasztásának legfőbb oka, ha a primer szükségleteiket a társadalom egyedei nem tudják megfelelőképpen kielégíteni Mi, akik végigéltük 1918-at, 1919-et, tudjuk azt, hogy az egyéni és családi megpróbáltatások, nélkülözések és a rossz gazdasági politika mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy olyan atmoszféra létesült, amelyet azután gonosz emberek kihasználhattak a nemzet biztonsága ellen. Ettől féltem én ezt az országot most is, amikor feketepiacról hallunk, amikor látjuk azt, hogy megszűnik a normális piac és azok, akik eddig a piacra jártak, az országút árkában bújnak el és odavárják a vevőt, a vevő az eladóval nem a piacon találkozik, hanem a bokrok között és egyéb búvóhelyeken s ezzel a pengő értékét rontják, aláássák. T. Képviselőház! A pengő értékállandóságáról is szeretnék beszélni annak ellenére, hogy erről már sokan szólottak, de talán egy új szempontot tudok felemlíteni, és ezzel talán hasznára tudok lenni az ügynek. Nemcsak a pengő az értékmérő, az áru értékmérője, hanem fordítva is áll ez: az áru is értékmérője a pengőnek. Ha kimegyek az utcára, és azt látom, hogy egy negyedkiló cseresznyéért 70 fillért kérnek, egy kiló tehát 280 pengő, ez nemcsak annyit jelent, hogy drága a cseresznye, hanem azt is, jelenti, hogy 280 pengő egy kiló cseresznyét ér. Ezt nem lehet azzal elintézni, ahogyan egy közbeszólás alkalmával válaszképpen megkaptam, hogy nem kell megvenni a cseresznyét. Ha nem is vesszük meg azt a 280 pengős cseresznyét, de az az ár ki van írva és azt kiabálja felénk, hogy 280 pengő csak egy kiló cseresznyét ér. Nincs megoldva a pengő értékállandóságának a kérdése azzal, hogy a kormány igen nagy erőfeszítéseket tesz — helyesen — a primer életszükségletek megszabása terén. Nemcsak a primer életszükségletek árában kell kifejezésre jutnia a pengő tekintélyének, hanem minden egyes árucikkben, legyen az luxuscikk vagy nem luxuscikk, mert az a cikk azt jelzi, hogy mit ér a Pengő. Éppen azért én arra kérem az igen t. kormányt, kövessen el mindent, — tudom, hogy úgyis dolgozik ebben az irányban, de mi is a magunk részéről mindent meg akarunk tenni arra nézve — hogy a pengő értékállandóságába vetett hit meg ne rendüljön. Ez azonban nem zárja ki azt a kötelességet, hogy a hibákra rámutassunk. A pengő vásárlóerejének romlásában először tulajdonképpen a tőzsde és a tőzsdei árfolyamok, amelyeket feltornásztak a magasba, voltak a bűnösök. Ez folyt körülbelül másfél esztendeig. Azt hiszem, itt súlyos mulasztás történt, hogy nem rögtön nyúlt a kormánv ehhez a kérdéshez, hanem, csak mésfél év múlva, amikor már a keresztény társadalom igen Sok tagjában is megrendült a bit a pengő iránt, és mindenki rohant a tőzsdére, hogy megmentse a pengőjét. Azóta a tőzsde már egyáltalában nem értékmérője a pengőnek. Ar. ingatlanpiac vette át ezt a szerepet, ezzel szemben azonban a kormány részéről nem Iá-