Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-270

Az országgyűlés képviselőházának tisztikai adatgyűjtés ne hozzon nyilvánosságra ilyen adatokat, mert ez lázítás. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A gyakorlat azonban, Sajnos, azt mutatja, hogy az előbb említett összegek felelnek meg a mai életfenntartási költségeknek. (Mester Miklós: A létmaximu­mot is rendezni kell, nemcsak a létminimu­mot!) T. Ház! Bizalmatlanságról beszélünk és nem tudunk bizalmat előlegezni a kormány­nak. Legyen szabad ezzel kapcsolatban még egy kérdést felvetnem itt. Ismét felteszem azt a kérdést, miért nincs egyöntetűen, közmeg­nyugvásra rendezve a bevonult munkások hozzátartozóinak segélye? Miért a Gyosz. nagylelkűségétől függ az, hogy a bevonult munkások hozzátartozói azon az egészen mi­nimális segélyen túl. amire még majd néhány szóval kitérek, kapnak-e ínég valami támoga­tást valakitől vagy nem, mert hiszen semmi nevén nevezendő törvényünk, rendeletünk és rendelkezésünk nincs arra, hogy a bevonult munkás itthonmaradt hozzátartozóinak mi­lyen összeg jár s milyen összeggel támogatja az állam, a közösség azt a családot, amelynek feje a fronton bizony minden pillanatban ki van téve annak, hogy családját végérvényesen itt kell hagynia? (Rajniss Ferenc: Chorin megsúgja!) T. Ház! Minden becsületesen gondolkodó ember, aki hazáját és fajtáját szereti, öröm­mel és szívesen megy katonának, örömmel ál­dozza vérét hazájáért, fajtájáért és az új Európáért, de minimálisan annyit elvárhat az az ember és annak itthon maradt családja, hogy a közösség, amelynek létéért küzd, gon­doskodjék az itthonmaradottakról, (Horváth Géza: Mit mondanak a búcsúztatásoknál?) hogy az a közösség minden körülmények között gondját viselje az itthonmaradt gyermekek­nek. I gaza van képviselőtársamnak, hogy a búcsúztatásoknál sok szép szó hangzik eh de legtöbbször azt halljuk, hogy: Nem fogunk rólatok megfeledkezni és nem fogunk benne­teket elfelejteni! Ez azonban nagyon kevés. Azoknak a gyermekeknek kenyér kell, ruha kell, cipő kell, iskolába kell járniok és min­denekelőtt lakbért kell fizetni. Itt újra csak a létminimum kérdésével kell egy pillanatra foglalkoznom. T. Ház! A havi segélyeket megállapító rendelet azt mondja, hogy Budapesten annak az itthonmaradottjai, akinek 160 pengős jövedel­me van, nem tarthatnak igényt hadisegélyre. Ezek szerint fel kellene tételeznem, hogy a létminimumot ilyenformán a kormány 160 pengőben állapította meg. Vájjon miként le­hetséges azonban az, hogy annak a bevonult magyar embernek családja, aki két gyerme­ket és feleséget hagy itt, hogy a statisztikai adatszolgáltatás által szívesen emlegetett négytagií családot vegyem alapul, összesen 44 pengőt kap a köztől, 24 pengőt a feleség után és 10—10 pengőt a két gyermek után­Melyik hát az igazi 16Q pengő-e a létminimum vagy 44 pengő? Ha 44 pengő a létminimum­akkor miért állapítja meg a kormány 160 pen gőben? T. Képviselőház! Ezek olyan visszásságok és kérdések, amelyekre tudom, hogy nem fo­gok választ kapni, de mégis kötelességemnek tartom itt Szóvátenni ezeket a kérdéseket, mert talán annyit mégis elérek, hogy kép­viselőtársaim (Rajniss Ferenc: Akik nincse­nek itt!) lelkében megmozdul, megrezdülj va­lami és talán ezen az úton egy-egy lépéssel, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. 70. ülése 191+2 június 23-án, kedden. 111 ha akármilyen pici lépéssel is, de mégiscsak közelebb jutunk ahhoz a megoldáshoz, amely megoldás nélkül elveszünk, amely megoldás. ha nem jön, lemaradunk az európai verseny ben. T. Ház! Munkáskordésekkel foglalkozva, amelyekről, sajnos, olyan keveset hallunk . a Házban, fel kell vetnem még egynéhány kér­dést a közellátással, elsősorban a munkásság ellátásával kapcsolatban. A közellátás kérdé­sét képviselőtársaim közül már sokan szóvá tették pro és kontra, bírálták mezőgazdasági szempontból, _ ipari szempontból. Én ezt a kérdést mindjárt a gyökerénél szeretném bí­rálni kezdeni és ismét fel szeretnék tenni egy kérdést — mert hiszen tulajdonképen abból áll a mi egész munkalehetőségünk, hogy kér­déseket tehetünk fel, amelyekre, amint az imént említettem, nem kapunk választ, ^ — vájjon hogyan képzeli el bárki a közellátást szervezettség nélkül? Van egy olyan szervezete Magyarország­nak, van egy olyan szervezete hazánknak,, amely a közellátás problémájával valóban ko­molyan foglalkozik? (Rajniss Ferenc: Csak ötven van, egy nincs!) Történt-e erre vonatko­zólag komoly adatgyűjtés? Tisztában van-e a közellátási hivatal, vagy a közellátási minisz­térium azzal, hogy milyen készletek állanak rendelkezésre? (Bencs Zoltán: Hogyne volna tisztában!) Tisztában vannak-e az illetékes szerveik azzal, hogy mennyi az ellátandók szá­mai? (Rajniss Ferenc [Bencs Zoltán felé]: Ügy éljenek ők, ahogy tudják! — Bencs Zoltán: Képviselőtársam nincs tisztában vele! — Raj­niss Ferenc: A tudatlanság dühöng, az a baj! — Zaj.) Miként lehet közellátást csinálni ezek néllkül az adatok nélkül? Nem tudjuk, milyen készletek állanak rendelkezésre, nem tudjuk, mennyi az ellátandók száma és az ellátandókból melyik kategória milyen mérvben szorul ellá­tásra és milyen mérvben önellátó? Ha pedig ezt nem tudjuk, akkor vájjon milyen alapon osztunk? Meg kell jegyeznem azt, hogy ez az állapot adja meg a lehetőséget arra, hogy Ma­gyarországon, de főleg Budapesten mindent meg lehet kapni, amit az ember szeme-szája kíván (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Feke­tén!), de csak a fekete piacon és természetesen olyan árakon, amilyen árakat becsületesen dolgozó és munkával kenyeret kereső ember nem tud megfizetni. (Rainiss Ferenc: Csak a zsidók! - Bencs Zoltán: Egész Európában min­denütt van fekete piac! Sajnos! — Zaj a szélső­baloldalon. — Rajniss Ferenc: Akkor nem kell «emmit csinálni? Ez a böleseség?) Elnök: Kérem Bencs és Rajniss képviselő urakat, szíveskedjenek a vitájukat más helyen elintézni. (Derültség.) Lill János: Hogy Európában mindenhol van fekete piac, az nem jogcím arra, hogy ná­lunk is meg kell tartani a fekete piacot. Ez nem jogcím arra, hogy a fekete piacon hagy­juk tovább folyni a dolgokat (Bencs Zoltán: Senki sem mondja!), hanem tessék komolyan belefeküdni éhbe a munkáha, tessék megállaPí tani azokat a készleteket, amelyek rendelke zésre állanak és tessék ezeket a készleteket úgy elosztaini, hogy az a szegény dolgozó napszá mos éppúgy hozzájusson a napi adagjához. mint ahogyan hozzájut a bankvezér. (Bencs Zoltán; Ez történik! — Gúnyos derültség a szélsőbqloldalon. — Egy hang a szélsöbalolda 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom