Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-270

Az országgyűlés képviselőházának Néhány pillanatra áttérek az ipar és a kereskedelem kérdésére. Kormányzati kijelentésekből hallottuk, hogy átállítottuk az ipart és a kereskedelmet. Az ipar és a kereskedelem kérdésével ebben a Házban ezzel a javaslattal kapcsolatban is nagyon sok szó hangzott el. Én csak újólag fel akarom frissíteni ezt a témát néhány megjegyzéssel. Nem tudom, hogy ez az átállítás azt jelenti-e, hogy a magyar nagyipar még ma is a zsidók kezében, még ma is a Weisz Manfrédok, Chorinok és Pellnerek kezébem van, az önálló kisipar pedig a magyar munkássás: túlnyomó részével egyetemben mindjobban sorvad, részben az anyaghiány, részben a nyomasztó és elsősorban még ma is csak a zsidó nagyiparosokat gazdagító ár- és bérpolitika miatt? Amikor a munkaközvetítés révén a keresztény munkásság jórésze még mindig a zsidó szociáldemokrata vezérkar karmai között küszködik és ki van téve a legnagyobb lélekmérgezésinek, akkor nem beszélhetünk a magyar ipar átállításáról. Ha a kereskedelemről beszélünk, akkor bizony látjuk ott az Aladárokat, a zsidóbujtatókat, a fekete forgalomnak a zsidók által véghezvitt mindjobban való kiterjedését, látjuk a sibolást, az árurejtegetést és azt, hogy a tönkretett zsidó kereskedelem idején a zsidók jobban élnek, fényűzőbb életet élnek, mint valaha és ezt kifelé is fitogtatják, mutogatják. Amíg mi ilyen tényeket látunk, addig az elhangzott kijelemtéseknek nem tudjuk elhinni azt, hogy itt ííyökeres és könyörtelen végrehajtás történik. Amikor például az árdrágításokkal kapcsolatban is azt látjuk, hogy azoknak fővezérei és felbujtói kizárólag a zsidóság köréből kerülnek ki, akkor van egy szerény javaslatom, amely nem ütközik külpolitikai érdekekbe és amely igen kömnyen végrehajtható. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Rapcsányi László: Tisztelettel kérek 15 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Rapcsányi László: Ez a javaslat úgy szól, hogy az árdrágítóktól és sibóloktól a vagyon elkobzaradó, az illetők családostól munkatáborba utalandók, mindegyikre fejadó vetendő ki eltartásukért, amelyet a zsidó hitközségeknek kell megfizetniük. Ott azután a zsidó közösségi érzés teljesen kifejlődhet és a zsidó önsegélyző egyletek tökéletesen kiélhetik magukat. (Szögi Géza: Megvam ott a közösségi érzés! — Börcs János: Bár miköztünk volna meg!) Amikor én a zsidókérdésről beszélek, nem a gyűlölet szava szól belőlem, mert én fajtámat ezerszerte jobban szeretem, mint ahogyan bárki isa zsidót gyűlöLni tudja. De, amikor azt állapíthatjuk meg, hogy faji adottságaik következtében a zsidók közveszélyesek a nemzet élete szempontjából, akkor éppen a lenni, vagy nem lenini, az ők vagy mi kérdésének ránknézve kedvezően való eldöntése érdekében könyörtelen eljárásokhoz kell folyamodnunk. Általában gettóba kell a zsidókat zárni. (Ügy van! Ügy van!' — Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Melőtt azonban ez megtörténik, máról-fhlolnapra el kell rendelni a sárga zsidó csillag viselését (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) levakarhatatlanul és levághatatlanul. Azonkívül az összes zsidóvállalatokból ki kell emelni a zsidóságot és*, helyébe megbízható, szakképzett keresztényeket kell tenni. Az ösz270. ülése 19%2 június 23-án, kedden. 99 ( szes iskolákból ki kell zárni a zsidókat és gettóiskolába utalni. Nem tűrhető), hogy a zsidószellem az új magyar nemzedéket' mételyezze éppen azokban az időkben, amikor a legfogékonyabb a fiatal magyar palánta lelke. (Börcs János: Most is zsidó tanárok tanítanak!) Ez a gettó nem lehet más, mint koncentrációs tábor. Egészen természetes dolog, hogy fenntartásukról nem az államnak kell gondoskodnia, merthiszen telik erre a célra a magyar véren, verejtéken általuk összeharácsolt magyar birtokok és magyar jövedelmek tőkéiből, amelyek zsidó kézben maradtak. Ugyanakkor záros határidőre el kell rendelni a vagyon- és raktárbejelentést. Valamennyien meg vagyunk győződve arról, hogy soha nem volt a zsidóságnak olyan nagy áruraktára, mint ma és hogy ez a fekete forgalom destruáló cselekedeteit csak előmozdítja. Itt azután drákói szigorral kellene fellépni, halálbüntetéssel sújtani azt, aki árurejtegetéssel-foglalkozik és aki nem jelenti be áruját. Majd akkor meg fog szűnni a fekete forgalom és megszűnnek a saját fajtánkon belül is, sajnos, megállapítható eltévelyedések, r amelyek felbujtói azonban mindenkor a zisidók. Ugyanakkor a zsidó bujtatok, az Alaidárok is hasonló sorsot érdemelnek, mert ha annak a zsidónak nincs egy bujtató cégére, akkor a zsidó nem tud megbújni, napfényen marad és a napfényen sokkal könnyebben észre lehet venni a gazságát. (Úgy van! Ügy van!) Ezzel kapcsolatiban kívánkozik ide Kállay 'miniszterelnök úrnak egy kijelentése (olvassa): »Nem fogom tűrni, hogy a, szegénység még súlyosabb legyen azáltal, ha másoknál tobzódást lát. Nem, szabad tűrni, hogy ahol az egyik oldalon inség fenyeget, a másik oldalon a duskálkodásnak csak a lelhietösége is fennmaradjon.« A zsidók még ma is kirívóan duskálkodnak, feltűnően öltözködnek, a lokálokat és főképpen a jobb éttermeket naponta látogatják, a színház, a mozi, a strand és egyéb szórakozóhelyek ma is még azt mutatják, hogy az egyik oldalon, a milliók oldalán, az árnyékos oldalon a nyomor, a másik oldalon, főképpen a zsidóság oldalán még mindig a legnagyobb duslakoidiás, kirívó jómód, a jómód kirívó fitogtatása van és nem törődnek azzal, hogy most, amikor a magyar nép színe-java kint védi az ezeresztendős határokat, ugyanakkor ők idehaza az éjjeli frontokon a legnagyobb destrukciót végzik. Ugyancsak meg kell emlékeznem egypár szóval a tisztviselőkérdésről is. Eddig a javaslattal kapcsolatban erről senki sem szólt eg> szót sem. Pedig ide kívánkozik, mert hiszen legyünk tárgyilagosak: amikor elismerjük egyes társadalmi osztályok kemény munkáját, becsületes, kitartó, szívós munkásságát, ugyanakkor meg kell, hogy emlékezzünk a nemzet vezérkarának, a tisztviselői rétegnek az életéről is és bár a családi pótlék szempontjából a tényleges tisztviselők helyzetén bizonyos mértékben javítás történt, azonban elmondhatjuk mi is, hogy robot a kenyerük, könny az italuk és szenvedés az életük, mert ha benézünk a nagycsaládú tisztviselőházakba, akkor azt látjuk, hogy bizony ott még ma is égető kérdés a gyermekek számára nemcsak a ruhának, de magának az élelemnek az előteremtése is. Még J ma is azt látjuk, hogy^ a felnövő magyar palánták iskolai neveltetésének gondja súlyosan nehezedik a tisztviselői társadalomra, amely ereje minden megfeszítésével a legjobbat