Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-269

92 Az országgyűlés képviselőházának tulajdona, csak eszköz az üzlethez, az nem az ő hazája, mindaddig, amíg a zsidóságnak saját hazába nem lesz, amit a zsidó nép közösen fog megoltalmazni külső ellenségtől saját vérévei és a zsidónak csak akkor lesz saját örök tulaj­dona a föld, ha -ott abban a hazában énekszó mellett fog kapálni, szántani és kaszálni. Azt hiszem, hogy ha már 1935-ben a zsidó vezetők, vagy legalább is egyik zsidó vezető így nyilatkozott, akkor nem kellene ebben az országban bizonyos uraknak ragaszkodniok ahhoz, hogy a zsidók itt maradjanak. "Hiszen mi nekik csak a javukat akarjuk, hogy a mai nacionalista világban a zsidóságnak is legyen saját hazája, ahol élhessen és uralkodhasson. Cselényi igen t. képviselőtársam azt mon­dotta e hó 16-án, hogy: a mai napon már nincs a zsidóság kezében egy barázda sem. Megenge­dem, hogy Cselényi t. képviselőtársam ezt elhiszi, azonban nem hiszi el az a nép, ame­lyiknek ma is a zsidó parancsol és a zsidókat látja a birtokban, nem hiszik el a gazdiasági felügyelők sem, akik panaszkodnak, hogy a nép kineveti őket, amikor a zsidó birtokok fel­osztásáról beszélnek, mert a pici gyerek is, ha egy tárgyat többször kínálunk neki, de nem adjuk oda, a tizenötödszöri, a huszadszor! kínálás után durcásan elfordul és nem nyúl utána. így van ezzel a mi falusi népünk is, nem hisz a zsidóbirtok felosztásában, annak ellenére, hogy azt a képviselőház plénuma a múlt héten általánosságban letárgyalta. Jurcsek Béla igen t. képviselőtársam, aki­nek jóindulatát sokszor emlegetem gazdakö­zönségünk előtt, múltkor egyik beszédében a következőket mondotta: nem arról van szó. hogy többet termeljünk, (hanem arról, hogy sajnálatos módon a kisgazdatársadalom na­gyon könnyen megtanult feketén értékesíteni. Nem mondom azt, hogy a kisgazdatársa­dalom kivétel a feketén való értékesítés alól, de méltóztassanak megengedni, nagyon nehéz helyzetben van. Méltóztassanak megnézni, nem a százholdon felüli kisgazdákat, mert a mi vi­dékünkön az ilyen csak fogalom, hanem a 2—5 holdasokat, akik nem hagyhatják ott a földjüket, hogy napszámba menjenek és a 20--22 holdig terjedő kisgazdákat, hogy leron­gyolódtak, nem áll pénz a rendelkezésükre, hogy ruhát vegyenek maguknak és mondjuk meg őszintén, ha feketén nem vesz valaki lábbelit, akkor évek fognak eltelni, hogy láb­belihez jusson. Ezt az oldalt is meg kell nézni és összehasonlítást kell tenni a gyáripar és a mezőgazdák között. Ha a kisgazdatársada­lom feketén dolgozik, feketén viszi terményét a piacra és adja el, kérdem melyik osztály az ebben az országban, amelyikről nem tehető fel ugyanez? A kisgazdatársadalom, amelyik pedig learatja a terményeket, a gabonát, ma már kenyér nélkül van, a kisgazda felesége aggódva mondjía férjének, hogy aratáskor nem tudok nektek kenyeret adni. Kérdem tisz­telettel, milyen érzése van annak a kisgazdá­nak, családjának, amikor az újságokban azt olvassák, hogy egyik vagy másik banketten hány terítékes vacsora volt, milyen ételek, mennyi kenyér lett jegy nélkül felszolgálva. Kérdem tisztelettel, ez nem fekete? Többet kell foglalkoznunk a kisgazdatársadalommal, Nem akarok hosszú lenni, nem akarok^ apró­cseprő bajairól beszélni. Kunder Antal, Németh Andor, Horváth Ferenc és más képviselőtár­saim elmondották már a kisgazdák bajait, azonban értsük meg már egyszer azt, hogy ezt a népet nemcsak befeketíteni kell azzal, hogy 269. ülése 191+2 június 19-én, pénteken. feketén szeretnének értékesíteni, hanem egy­szer iel keli eme mi és módot aüni neki arra, Hogy feketén ne értékesítsen. Valahogy ugy állunk, hogy gaz daközons egünk abtoói a ren­geteg rendeletből, ami ki lett adva részben az ö számára is, nehezen tuti boldogulni. Ha át­lépik a törvény habárát azok, akiknek van ide­jük és módjuk a rendeleteket elolvasni és ta­nulmányozni, akkor mit szóljunk ahhoz, ha az a gazdaközönség, amely a nap 24 órájából 20-at dolgozik nehéz testi munkával, nincs ideje nemcsak hogy újságot olvasson, de még arra sem, hogy családjával a napi munka folytatá­sát megbeszélje, mit szóljunk ahhoz, ha ezek az emberek követnek el hibát. Hogyan tudja azt a kisgazdatársadalom minden egyes tagja, hogy a Hivatalos Közlönyben ma megjelent kormányrendelet mától kezdve életbelép és aki ezt keresztülhágja, meg lesz büntetve, hiszen annyi rendeletet adtak már ki az árrögzítésre vonatkozóan. 1939 szeptember 2-től kezdve 1941 november 2-áig 389 árrögzítő rendéletet adott ki a kormány. (Börcs János: Tessék ebből ki­ismerni magát az emlbernek!) Nem beszélve arról, hogy ami a gazdaközönségre tartozik, különösen 1939 szeptember 9-étől a mai napig a burgonya árának szabályozása és forgalma tekintetében 22 rendelet, a liszt áráról 11, a sertések felől 19, a zsírról pedig 16 rendélet jelent meg. A végén a termelés es a fogyasz­tás megfulladt az intézkedésekben és a rende­letekben, mert nemhogy a gazdaközönség, de sok esetben a hatóság emberei sem tudják ki­ismerni magukat ebben a sok rendeletben. Igen t. Ház! Az elmúlt őszön, amikor t a burgonyára vonatkozó egyik _ közélelmezési vagy kormányzati rendelet megjelent,, az volt benne, hogy 3 métermázsa burgonyánál töbíbet egyik községből a másikba szállítani nem le­het. Akkor éjjel a gazdaközöíiség Ungvár vi­dékén felkészült a vásárra. Korán kell elin­dulni, hogy idejében bejöhessenek a piacra. Zuhogó esőben mentek és a csendőrség az ösz­szes saját burgonyáját szállító gazdát letartóz­tatta, mielőtt az ungvári piacra érhettek vol­na. Mi lett a következmény? Három nap múlva az ungvári piacon Ungvár ellátatlan közön­ségének egyetlen szem burgonyája sem volt. (Füssy Kálmán: Ugyanígy lesz ezután is.) Csak nagy utánjárással sikerült megmenteni azokat a gazdákat a büntetéstől és nehezen si­került elérni, hogy visszaadták nekik a bur­gonyájukat. Kérdem igen t. Ház, meg kell-e azért büntetni a gazdát, hogy az akkor vagy az azelőtt való nap megjelent kormányrendé; letet nem tudta és ezért feketének kell nevezni a gazdaközönséget?i Nem igaz az, hogy gazda­közönségünk az általa termelt termeivényt nem akarja eladni. Igenis, el akarja adni, (Börcs János: Úgyis rá van szorulva az árára.) hiszen aem azért termelte, hogy maga fogyassza el. Gazdaközönségünik tudia kötelességét h val szemben nemcsak kint a fronton, hanem idehaza is. Tudja azt, hogy a külső fronton csak ak­kor nyerhetjük meg ezt háborút a bolsevisták ellen, ha a belső front erős lesz és ebben a belső fronti munkában a kisgazdatársadalom nemcsak részt akar, ide részt is kíván venni. (Füssy Kálmán: És az oroszlánrészét viszi is.) Azonban ne követeljünk tőle lehetetlen dolgo­kat, mert akkor, amikor itt Budapesten, aki­nek pénze van, nyakig eheti magát minden­nap, addig a vidéken elérkezik az aratás nehéz munkája, amely a testimnnkák közül a legfá­rasztóbb, hiszen aratáskor a cséplésen és hor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom