Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

390 Az országgyűlés képviselőházának 261. tudják azok az illusztris személyiek, akik benne vannak, így baráti Huszár Aladár felsőiházi tag (Csia Sándor: Tudja!), az Oti. elnöke, Szekfü Gyula egyetemi tanár és mások. Ott ebiben a bizottságban például Kovács Imtre, a »Néma forradalom« szerzője, akit most a közelmúltban valamilyen bolseviki szervezkedés miatt őrizetbe vettek, aki különben a kormány által támogatott parasztszövetségnek is egyik lelkes tagja volt. Ott volt Bajcsy-Zsilinszky igen ,t. képviselőtársunk, Büchler József zsidóval, aki nem más, mint egy második vonalba tóit szociáldemokrata, ott volt Brandstein-Mónus Illés, ez a lengyelországi pajeszos zsidó, aki a kilencszázas évek elején jött Lengyelországból Magyarországra, aki még itt tapsolt Bronstein-Trockij 'beszédének, amikor Trookij az 1910-es években itt szónokolt Budapesten a szakszervezetekben. Folyik a szer.vezkedés Cinkotán, Sashalmon, Erzsébeten. Csepelen, (hogy Budapestről ne is beszéljek és kinnt az országban, az ipari vidékeken és a parasztok között, a földmunkások között, ahol bizony elégedetlenségre és így szervezésre meglehetősen nagy alapot találnak. Itt vannak azokba Rákosi-Mátyás- és Weinberger Zoltán-féle fészkek, itt vannak az ő ihíveik. itt cinek közöttünk,^ itt van a dr. Schönstem zsidó, aki szabadon jár, ahelyett, hogy internálótáborban lenne lés itt vannak a weizhausista. trockijista IV. Internacionalénak hívei ,akik mia fürgébben dolgoznak, mint valaha. »Szabad nép« címen kommunista újságjuk van, itt jelent meg, Budapesten nyomták és terjesztették, itt van az S-hadsereg szervezete, itt vannak a rádió-üzenetek, amelyeket odaátról kapunk, Sztálin napiparancsa és egyéb kommunista agitációs röpiratok. T. Ház! Annál könnyebb ezeknek elterjedése, mert a rendőrség és a csendőrség hosszú éveken keresztül el volt mélyedve a mi nemzeti szocialista mozgalmiunk nyomozásában és elintézésében {Egy hang a szélsőbaloldalon: Mén ma, is ott tartanak!) s úgy látszik, nem érhettek rá foglalkozni ezzel a vörös veszéllyel. Éppen ezért kérdezem, bol volt a rendőrség és a csendőrség? Nem látják, hogy milyen veszélyt jelent a szakszervezeti munkaközvetítés, a Braun Soma-féle szeminárium, a'hol a tőke és a kanitalizmus mellett a vörös forradalomról beszélnek tudományos alapon, ahol azt mondják, hogv a munkabérek csökkennek, a munkanélküliség nő, a dolgozók felháborodása széttöri a bilincsekét és meg fog születni a toaoifalisfca világrend helyett a kjjmmunista világrend és a kommunista alkotmány s így lesznek a kizsákmányolók kizsákmányoltakká. Es most ezt a népet, az elégedeti en kedőket ki akarják vinni az utcára, de ha az államhatalom nem fog gondoskodni róla, mi, nemzeti szocialisták el fogjuk söpörni ezt a marxista söpredéket az ország útjából. Ha nem hallják a szociáldemokraták gyűlésein . •. Elnök: Tessék befejezmi, képviselő úr, lejárt az ideje. Vajna Gábor: Mindjárt befejezem. Mondom, ha nem hallják a szociáldemokraták gyűlésein azokat a szólamokat, amelyek az állam, a magyar haza ellen elhangzanak, akkor kérem vizsgálat elrendelését, hogy kiket térbe] a felelősség azért, bogy ezeknek felderítésével eddig nem foglalkoztak, és ezek az emberek Magyarországon még ma is szabadon sétálhatnak és ülése 19A2 június S-án, szerdán. tovább izgathatnak szabotázsra, rombolásra és pusztításra. (Taps a ssélsábalaldalon. — Szöllősi Jenő: A vörösök csinálraak V-jelvényt a forradalomról ! ) Elnök: Az, interpelláció kiadatik a miniszterelnök úrnak. (Következnék Mosonyi Kálmán képviselő úr interpellációja az igazságügyminiszter urboz, a képviselő úr azonban halasztást kért interpellációja ellő terjesztésére. Méltóztatik megadni a halasztást? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Következik Stitz Játnos képviselő úr interpellációja a kereskedelem- és közlekedésügyi, valamint a pénzügyminiszter urakhoz. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. Vámos János jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. kereskedelem és közlekedésügyi, valamint a pénzügymiiniszter urakhoz: Van-e tudomása az illetékes miniszter uraknak a M. kir. Külkereskedelmi Hivatal régi és újonnan felvett tisztviselői fizetésének aránytalan és a régi tisztviselőkre sérelmes voltáról?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Stitz János: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Ma, amikor egy világháborúnak a kellős közepén élünk, amikor dicsőséges honvédeink valóban dicsőséggel veszik ki részüket a harcból kiint a harctéren, akkor egy másik harcról is be kell számolnunk. Ez a nyersanyagért folytatott gazdasági bare, amely hivatva van arra, hogy a külső frlontot biztosítani tudja, hogy az utánpótlásbain mindene meglegyen annak a katonaságnak, amely életét és vérét áldozza hazájáért, Magyarországért, és az új Európáért. Ez a m ísodik front a nyersainyagfront. Ennek kiváló intézményei vannak ebben az országban. Magamnak volt alkalmam látni, amikor külföldön mindenfelé jártam, bogy a M, kir. Külkereskedelmi Hivatalnak külföldi expozitúrái milyen hatalmas -nagy munkát végeznek és milyen óriási módon segítik előre ezt a gazdasági harcot. (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Hogy azonban ez az intézmény tökéletesein működhessék, ahhoz szükség van arra, hogy az intézmény tisztviselői is kellően megelégedett lelkülettel rendelkezzenek. Már pedig amikor ez az intézmény, amely eredetileg tisztán szerződtetett alkalmazottakkal dolgozott, egy idő óta áttért az állami rendszerre, a helyzet úgy alakul, hogy az 571 főnyi tisztviselői és alkalmazotti gárdából Illet vettek át a V.—-X. fizetési osztályokba. Ez annyit jelent, hogy az intézmények alkalmazlottaina'k 19.4 százaléka jutott az állami státusba nyugdíjjogosultsággal, míg a többi nagy része, négyötöd része még most is szerződéses alkalmazott. Kiváló tisztviselői voltak ennek az intézménynek, amit bizonyít az, hogy a magángazdaság iparkodott ezeket a tisztviselőket minél nagyobb számban, — hogy közkeletű szóval éljek — felszipkázni és iparkodott ezeket minél nagyobb dotációval a maga gazdasági életéhe bekapcsolni. Annyira ment ez a jelenség, hogy voltak tisztviselők, akik körülbelül dupláját kapták a magángazdaságban annak, amit az állami intézménynél kaptak és így természetesen igyekeztek minél jobban elhelyezkedni,