Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-264

Az országgyűlés képviselőházának nek szolgálatára ott kell lennie a cenzúrának. Hát legyen ott! Legyen ott még sokkal fokozottabban, sokkal erőtelj ©sebben és sokkal mélyebben. Van azonban itt egy kiesi baj, nevezetesen az, bogy a mi újságíróink azt mondják nem ezért van a cenzúra, hanem azért, hogy nekünk, ellenzéknek elárulja a kormány igazi szándékait. Mert abból, hogy a cenzúra mit engedett ki és mit nem engedett ki, mi ellenzék megtudjuk azt, hogy mi van most már az igen gyakran nagyhangú kormányzati bejelentések mögött. Ha én a cenzúrának egy rövid időben és úgy hirtelenében összeszedett egy pár kis tükördarabkáját próbálom a i Ház elé hozni, akkor a következő megállapításokat kell tennem a cenzúra mai gyakorlatával szemben. (Gúnyos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hogy intelligens ... — Derültség a szélsőbaloldalon.) Állítom, hogy nem szabad a fennálló törvények ellen szegülőket támadni, mert ezt a cenzúra mem engedi meg. Ne tessék azt hinni, hogy itt arról van szó, hogy pártunknak, amely^ köztudomásúlag átkos ellenzéki párt, valami titkos összejövetelein valami hajmeresztő határozaiot hoztunk. Nem! A Hivatásszervezetnek országos titkári értekezletéről van szó, amely, azt hiszem, elég szelíd testület, önöknek sem olyan rossz. Azt mondják ezek a derék fiatal magyarok (olvassa): »Azokat az elemeket, amelyek a megszabott törvényes minimumot sem teljesítik alkalmazottaik iránt, nemzetellenes merénylet címén kell az államhatalom részérő] felelősségre vonni és reájuk haladéktalanul ki kell terjeszteni a statáriumot.« Méltóztassanak nekem megmondani, hogy ez a pont hol vét az ország külügyi, gazdasági és katonai érdekei ellen? (Nagy László: Ellenkezőleg!) Ezt törölték. Szóval nem prémiumot kapott ez a titkári értekezlet, hanem ezt a cenzúra nem engedte át. Állítom, hogy nem szabad a zsidók búvóhelyeire rámutatni. Itt egy kitérést kell tennem. A kormány — azt hiszem — hivatalból azon az állásponton van, hogy Magyarországon nincs már egyetlenegy zsidó sem. Az a gyanúm, hogy ezt ők már tudják és mi valamilyen furcsa látási és értelemzavar miatt ezt nem tudjuk észrevenni. (Derültség a ssélsőbaloldalon.) Valahányszor lapjainkban meg merjük pendíteni azt, hogy azért még van zsidó Magyarországon (Felkiáltások a szélsőbaloldálon: Akadnnkh). a cenzúra könyörtelenül beletipor és a cikket nem • engedi át. Például Zimmer Ferenc képviselőtársam is utalt arra, hogv vannak még szabad szakmák, — értve ez alatt azt, hogy a zsidók számára szabad szakmák — amelyeket a zsidók alaposan kihasználva meg is szállnak. Ilyen a szállítási ipar. Nos hát »Vonják meg az iparengedélyeket a zsidó fuvarosoktól«. Ezt a címet törölte a cenzúra. Erre azt mondotta a szerkesztő, tessék akkor megengedni megírni azt, hogy »Van-e még zsidó fuvaros Pesten

1

?« Ezt sem engedték meg. (Derültség a szélsőbalolaálon.) ÍEn azonban tovább megyek. Nem szabad kormányintézkedéseknek helyeselni. Állítom, hogy a cenzúra nem engedi meg, hogy ellenzéki újság egy kormányintézkedést megdicsérjen. Semmiféle kétértelműségről vagy trükkről nincs szó. A Trikolor-ügyet ismerik itt a Házban. Amikor a Trikolor-ügy megoldódott — gratulálunk hozzá a kereskedelmi miniszter úrnak, teljesen egyétértünk vele — egy ártatlan közleményben írta meg lapunk munkatársa, hogy ez az ügy megoldódott, mi

: lyen jó, hogy megoldódott s hozzátette: mi nem akartuk a Hangyát bántani, amelynek si26'4. ülése 19Jf-2 június 10-én, szerdán. 487 keres tevékenységét bizonyos területeken elismerjük, sőt szükségesnek tartjuk is...« Ez mind le van ide írva. (Nagy László: Talán Ilovszkyt bántotta!) Ilovszkyt se bántotta, mégsem engedte ki a cenzúra. (Derültség a szélsőbaloldalon. Szöllősi Jenő: Az pedig nehéz!) T. Ház! Állandóan halljuk a túlsó oldalról azt a velünk tökéletesen konszonáins véleményt, hogy nem elég a személycsere, hanem történjék meg a szellemcsere is. Magyarul: tegyük már egyszer félre az Aladárokat. Közülünk valaki — elkapatva attól, hogy a kormány ezt a miénkkel egyforma nézetet hangsúlyozza — bátorkodott egy cikket írni, amelynek ilyen komoly szép címe van: »Szakember egy elfoglalt kulcspozicióban.« (olvassa): »A Magyar Kereskedelem és Pénzügy 1942. évi május 10-iki száma első oldalon közli, hogy Karafiáth Jenő úgylátszik vigaszdíjként a gazdasági fronton kapott elhelyezkedést. (Nagy László: Aha!) Közelről érdekelt bennünket, hogy vájjon a gazdasági élet melyik ágában? A finom mechanika, a serfőző és tápszer, az optika, a nemes posztó, textilipar, a papirszakma, avagy a müselyemgyártás terén — sorolja fel közgazdasági rovatj vezetőnk — helyezkedett el a kiváló volt főpolgármester« (Zaj a szélső/baloldalon.) És megI mondja, hogy .nem ott, hanem elment az Üvegértékesítő kft. élére. Méltóztassék megmondani, I milyen érdek van ezzel veszélyeztetve. (Nagy | László: Honvédelmi érdek, hogy ez ne jelenjen i meg? — Oláh György: Tekintély védelem! — ! Egy* hang a szélsőbaloldalon: Közgazdasági érdek, hogy ne jelenjék meg.) T. Ház! De nem, szabad hűen közölni megtörtént epizódokat sem. A városháza közgyűlési termében megtörtént ártatlan epizódot hűen közölni tilos. Ez tehát kormányszempont, mert a cenzúra szerintem a kormány szándékának, igen gyakran a kormány ki nem mondott szándékának is a végrehajtója. Itt arról van szó, hbgy Homonnay Tivadarnak, az új kiváló főpolgárme^^nek a beiktatásán, a nagy kormánypárti ünneplés és a lelkes taps főleg akkor érte el tetőfokát, amikor a főpolgármester ezeket mondotta beszéde során: »a hatalommal pedig visszaélni nem fogok« •.. Egészein egyszerű mondat kérem. Egyébként, mint értesülünk, a lelkes beiktató ülésen csupán az keltett felette kínos feltűnést, amikor Peyer Károly és Miliők Sándor szociáldemokrata városatyák — gomlblyukubban azzal ta bizonyos Petőfi jelvénnyel — perceken keresztül, rendkívül melegen és szivélyesen gratuláltak a főpolgármester úr ^beszédéihez. Megértjük a kinos helyzetet... Vagy gratuláltak ők Homonnay Tivadarnak, vagy nem. Ha nem gratuláltak, Homonnay Tivadarnak még mindig módjában lett volna cáfolatot követelni, hogy nem igaz, hogy ő hosszasan rázta a kezét Peyernek, vagy vica versa. (Nagy László: Sérti a honvédelmi érdeket.) • Tovább megyek: nem szabad hazafias verset közölni. (Oláh György: Petőfit kitörlik!) Nem hiszem, hogy akadna köztünk valaki, aki Erdélyi József nevét és költészetét ne ismerné. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem Ihánném ezt, de ha volna ilyen valaki, ajánlom, hogy olvassa, mert ő komoly, nagyon .nagy népi költő-értékünk. Verset írt ezzel a címmel: »Vers a hazáról.« Ezt a verset cenzurázatlanul kidobták. Majd elmondom azután a csattanóját is. Egy *hét múlva ugyanez a vers -szóróiszóra, egy betű törlés nélkül megjelenik. (Nagy László: Űgylátszik, haragudott a cenzor!)