Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-264
486 Az országgyűlés képviselőházának erkölcsi joguk és bátorságuk ahhoz, hogy, ennek áthágását egyúttal büntessék is. Most már csak azt kérdem: miért dugja akkor a .kormány a fejét a homokba? Miért nem látják az illetékesek ennek a bérszintnek áttörését a hivatalos árakon? Azt hiszem, azért, mert amely pillanatban hivatalosan felemelik az árszintet, ugyanakkor lehetetlen volna elzárkózni az elől, hogy felemeljék a mezőgazdasági cikkek árát is. A kettő ugyanis egymással összefüggésben van. Olyan betegségtünetre mutat ez rá, amely feltétlenül gyors és sürgős intézkedést kíván a kormánytól. Igenis, adják meg azokat a mezőgazdasági árakat, amelyekkel a mezőgazdasági munkást tisztességesen meg lehet fizetni. (Helyeslés és icvps a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék arra gondolni, hogy milyen hatással van egy munkás hazafias lelkületére és tekintélytiszteletére az, ha az a munkás látja» hogy ő csak akkor tud hozzájutni a létminimumot és megélhetését biztosító bérekhez, ha árdrágító, törvényszegőd rendeletszegő módon többet kér. Csak így juthat hozzá ezekhez a bérekhez! Viszont mit jelent a tekintély tisztelet szempontjából, ha az a munkás azt látja, hogy az egész kormány, a hivatalos hatalom egy olyan árszintet véd, amelyet erkölcsileg nem lehet megvédeni és még sincs erkölcsi bátorság arra. hogy ennek megszegése miatt megbüntessék azt a munkást? Ha ezt átgondoljuk, akkor azt hiszem, eléggé exponáltam a t. Ház előtt, Ihogy itt igenis sürgős cselekedetekre van szükség. T. Ház! Én nagyon jól tudom, hogy itt azzal Jönnek, hogy a pengő vásárlóerejét kell védeni, de ezzel az érvvel szembenállanak azok a megállapítások, amelyek igenis azt mondjak, hogy nem kell 40 pengős búzaárak mellett meg feljebb emelni a kenyér árát. Igenis, meg lehetne tehát találni a mezőgazdasági áraknak egy olyan emelését, amely módot adna arra, hogy megjavítsuk a napszámbérszintet is. T. Ház! Beszédidőm lejárt, befejezem interpellációimat és pedig a következőkkel. Sokat halljuk azt, hogy 1918 ebben az országban nem fog többé megismétlődni. így is kívánjuk mindnyájan. Mentse meg az Isten ezt az országot attól, hogy olyan állapotok ismét bekövetkezhessenek. De hogy ezt valóban elkerüljük, ahlhoz elsősorban az szükséges, hogy erőteljes intézkedések történjenek a kormányzat részéről, hogy azt a napszámbérszintet, amelyet a mezőgazdasági munkások rovására tartanak fenn, sürgősen, erőteljes kézzel megszüntessék. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a földművelésügyi miniszter úrnak. Hendrey József képviselő úr volna a következő interpelláló, ő azonban interpellációja elmondására halasztást kért Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halász tást megadja. Következik Incze Antal képviselő úr interpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék ezt felolvasni. Boczonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. miniszterelnök úrhoz a sajtóellenőrzés jelenlegi rendszere tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy a sajtóellenőrzés mai rendszerével egyre jobban eltér eredeti hivatásától? 2. Hajlandó-e a miniszterelnök úr ezen változtatni és a sajtóellenőrzést eredeti rendeltetéséhez visszavezetni Ϋ 26 If. ülése 1H2 június 10-én, szerdán. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. , Incze Antal: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, megvan a jogunk ahhoz, hogy megállapítsuk, mielőtt egy-egy interpellációt elmondunk, hogy nem öröja nekünk ezeken a meleg nyári délutánokon a Ház meglehetős gyéren jelenlevő többségi pártja előtt olyan kérdésekkel foglalkozni amelyek — ha szabad ezt a mondatomat így befejeznem — nekünk anyagilag az égvilágon semmit sem hoznak. Nekünk azonban az a véleményünk, hogy az interpellációs jog nemcsak jog, az interpellációs jog kötelessége is a képviselőnek. Tulajdonképpen az interpelláció volna hivatva megteremteni a képviselő ós a kormányzat, illetőleg a miniszter között — ffüggetleinül a képviselő pártállásától — azt a közvetlen kapcsolatot, amellyel végső fokon igenis az országnagy kérdései volnának előbbre vihetők. Én a cenzúráról jegyeztem be interpellációt, még egyszer moiadom, nem azért, mintha ez öröm volna nekem, de kötelességemnek tartóttiam, hogy idehozzuk ezeket a kérdéseket. Miért? Egész egyszerűen azért, mert nincsen hová vinnünk. Méltóztassék mekünk egy ennél jobb helyet mondani és nem fogjuk a t. túloldal délutáni álmát interpellációkkal zavarni. Elnök: Méltóztassék, képviselő ; úr, interpellációját parlamentáris keretek között tartani, ne méltóztassék ilyen megjegyzéseket tenni a túloldalra, annál kevésbbé, mert tökéletesen igazságtalan, (vitéz Imrédy Béla: Hányan vannak a túloldalon? — Nagy László: Ötem vannak! — vitéz Imrédy Béla: Nem látunk jól!) Incze Antal: Ez, után a harcias és az elnök úr megérdemelt rendreutaisítását kiprovokáló megjegyzés után... Elnök: Nem értettem, képviselő úr, mire méltóztatott mondani, hogy »harcias«? Incze Antal: Ez után az én harcias és az elnök úr megérdemelt repdreutasítását kiprovokáló bevezetésem után ne méltóztassanak azt gondölni, hogy azzal fogom kezdeni interpellációmat, hogy tessék eltörölni a cenzúrát. A t. túloldal téved, ha ezt várja. Mi a ceinzúrát abszolút szükséges intézménynek tartjuk, sőt állítjuk is, hogy a cenzúrának az a formája, ahogyan a honvédelmi törvényben elő van írva, ilyen időkben, mint amilyen időkben Magyarország jelenleg él, minden körülmények között és feltétlenül alkalmazondó. Mondanék én még ennél többet is: mi sokkal kegyetlenebben alkalmaznék a cenzúrát, mert nuegnéznők egyes baloldali újságoknak nemcsak a tartalmát, hanem azt is, hogyan van az anyag feltálalva. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A eímtechnikával végrehajtott bomlasztás Magyarországon nem mindennapi eredméinyeket ér el. (Szöllősi Jenő:. Mi a sorok között cenzúráznánk!) Mi a cenzúrát szükségesnek tartjujk és méltóztassanak elhinni, hogy ha az Úristen bennünket oda segít, hogy a hatalmat a kezünkbe adja, mi ezt kegyetlenül, de — erre akarok rámutatni — a mai cenzúránál sokkal intelligensebb és értelmesebb módom fogjuk gyakorolni. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A cenzúra hivatása az, hogy az, országhonvédelmi, gazdasági és külpolitikai érdekeit védje. Én nem hiszem, hogy a szociáldemokratákon kívül volna olyan képviselő, aki ezt nem írja alá. Például abban is osztozunk mi Kállay miniszterelnök úr véleményével, hogy ebben a háborúban fajtánk létérdekeiről van szó és en-