Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-261
372 Az országgyűlés képviselőházának $61. egy fordulattal az ár majdnem megduplázó, dott. A hízott sertés ára maradt a régiben és ma nem fizetődik ki az, hogy valaki sertést hizlaljon. Elsősorban azért nem, mert a soványsertésért túlmagas árat kell neki adni, ha maximális áron akarja megvenni, mert 3.50 pengős árért nem tudja, eladni senki sem a sovány sertést. (Mozgás a jobboldalon.) Ennyiben van megállapítva az ára. Kénytelen odaadni 1.50 és 2 pengős áron. (Egy hang a jobboldalon: Az maximális és nem minimális ár!) Itt van a hizlalástól való elkedvetlenedés oka, amikor a gazda megveszi 'drága pénzért a so vány sertést és nem kap tengerit, meg a hizlaláshoz való eszközt, árpát és tengerit megfelelő áron, hanem magas áron kell neki ezt venni, ha hizlalni akar. Ez is olyan alacsony áron van megállapítva, amennyiért nem hajlandók eladni a termelők, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak zugban!) csak zugban lehet venni, azt pedig nem lehet ilyen költségekkel kihozni. A leghelyesebb dolog tehát az volna, ha a hízott sertés árát tudná a kormány valami úton-módon feljavítani. Én nem kívánom azt, hogy faluhelyeken és benn a fővárosban is a hús ára, a zsír ára emeltessék, hiszen a kormány tud annyi pénzt előteremteni, ha másból nem, a rekvirálá si költségek megszüntetéséből, hogy a hízott sertés utánpótlására prémiumot tudjon folyósítani, nemcsak a fővárosba felszállított sertés után, hanem odahaza levágott sertésekért is. A mai helyzetben ós a mai jegyrendszer mellett ugyanis ez könnyen ellenőrizhető, hiszen falun és városban is a hentesek jegyre vágnak, tehát jegy ellenéhen kapnák meg a prémiumot a községtől, a község a kormánytól és magától értetődőleg úgy szolgáltatnák át azt a termelő gazdának. Kérném tehát a kormányt, a közellátási miniszter urat és a földmívelésügyi miniszter urat, hogy e két fontos kérdésben hozzon valami elfogadható határozatot, mert így mind a két áru ki fog fogyni, mi pedig koplalni fogunk. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja -a földmívelésügyi és közellátási miniszter uraknak. Következik Paczolay György képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi, közellátásügyi, iparügyi és pénzügyiminiszter urakhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Vámos János jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. földmívelésügyi, közellátásügyi, iparügyi és pénzügyminiszter urakhoz a Weiss Manfréd Rt. és a Gschwindt-féle szeszgyár Rt. nagykőrösi gyárvásárlása tárgyában, 1. Van-e tudomása a miniszter uraknak arról, hogy ,a Weiss Manfréd Rt. és a Gschwindtféle szeszgyár Rt. nagykőrösi gyárvásárlása súlyosan sérti a mezőgazdasági termelést, a közellátást és a város szociális érdekeit? 2. Hajlandók-e a miniszter urak e tranzakcióval kapcsolatos Összes körülmények kivizsgálásával egyidejűleg a háborús gazdálkodás érdekeit a mezőgazdasági termelés, a közellátás és a szociális szempontok legszigorúbb figyelembevételével megvédelmezni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Paczolay György: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Esztendők óta minden alkalommal, amikor a termelési szezonoknak egyes fordulóihoz érkezünk, ezek közül a padok közül is, de a túlsó oldalról is esztendős mulasztások jóvátételére elhangzik egy-egy ülése 1942 június 3-án, szerdán. egészen komply és megszívlelendő interpelláció, az illetékesek azonban, sajnos, esztendőkön keresztül sem a túlsó oldalról, sem a mi oldalunkról elhangzott interpellációkat nem hallgatják meg. T. Ház! Ez az általam bejegyzett interpelláció Magyarország egyik leggazdagabb gyümölcs termelő vidékének és legnagyobb zöldségtermelő vidékének egyik sorsdöntő fontosságú kérdését kívánja a Ház elé hozni. Aggodalommal vagyunk eltelve a nagykőrösi zöldség- és gyümölcstermés értékesítésének jövendőjét illetőleg. Tapasztalatok vannak hátunk mögött és ezek teljes mértékben indokolttá teszik félelmünket és aggodalmunkat az egykéz-gazdálkodással és az egykéz-értékesítéssel szemben. Ï. J±áz! Közei ket évtizeden keresztül .Nagykőrös es Kecskemét gazdatársadaima késhegyig menő narcot vívott a lienedek-cég (Jfántli ÜLUtai: Keresztény ceg, ugy-e 1 ^ egyeduralmával, liiz alatt a ket évtized alatt megtelelő támogatást az illetékes kormányszerveit részéről sonasem kapott. JVlost, amikor a Hangya vállalta ennek a világcégnek az átvételét, a Hangya mint egykéz dirigál a nagykőrösi és kecskeméti piacon, ahol az utolsó néhány esztendő alatt éppen azért, mert a gyümölcskiviteii egyesülésbe bejutni a mártírra válással egyet jelentett a vidéki kereskedők számára, hiszen aki bement, nem is tudott odalent áruhoz, vagy pedig idefenn megfelelő kiviteli engedélyhez jutni, tehát komoly exportőrkereskedők nem fejlődhettek ki. Most, amikor már kedvezőek lettek volna az idők a keresztény kereskedők számára, ezt egyszerűen lehetetlenné tette a Hangya. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Jüzen a tavaszon azután kereskedők, exportőrök nélkül állván, például a nagykőrösi piac, a tavaszi primőrök közül idebenn az országban vagy kifelé Németország felé is a magyar tavaszi értékek között a legértékesebb exportcikk a saláta, katasztrofális értékesítési helyzetbe jutott; körülbelül 200 vágón príma minőségű nagykőrösi saláta pusztult el, magvadzolt fel vagy rothadt meg a nagykőrösi kertekben azért, mert az exportra vonatkozólag megtelelő intézkedések, megfelelő előkészítés és gondoskodás sem a Külkereskedelmi Hivatal részéről, sem a kormány illetékes szervei részéről nem történt, és úgylátszik, hogy az egykéz maga is tehetetlen volt. Kétségtelen dolog, s megdöbbentő tény, hogy 1942-ben, amikor kormányférfiak ajkáról hangzik el naponta, hogy még az árokpartokon is termelni kell és vitaminkertekké kell a budapesti virágparkokat átalakítani, ugyanakkor nemcsak Magyarországnak, hanem egész Közép-Európának leg nagyobb zöldséges kertjében, Nagykőrösön, 200 vágón príma saláta elpusztul, mert nincs rá vevő és kereskedő. Az egykéztől tehát joggal félünk n azok, akik érdekelve vagyunk, hiszen Nagykőrösön arról van szó, hogy ebben az esztendőben, — a gyümölcsöt nem is számítva, bár itt is néhány ezer vágón értékesítendő gyümölcsről van szó — a kertészeti egyesület hivatalos megállapítása szerint 4500 vagy 5000 vágón zöldség termelésére rendezkedett be Nagykőrös, tehát egy olyan óriási mennyiségről van szó, amely országos vagy középeurópai viszonylatiban is jelentékeny tényező. Nem mindegy tehát, hogy milyen helyzetben van az a feldolgozó ipar, vagy m, az értékesítő kereskedelem, amelynek kezére, felelősségére, lelkiismeretességére van bízva a nagykőrösi zöldség és gyümölcs értékesítés«