Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-261
Az országgyűlés képviselőházának 261. ülése 1942 június 3-án, szerdán. 371 ab on y—ceglédi vonalon, legalább százezer liternyi tejet szállítottak fel naponta még az 1937—38-as években. Minden kisebb-nagyobb községben megalakultak a kitűnő kezelésben lévő átvevő tejszövetkezetek, amelyeket mi gazdák a legnagyobb készséggel segélyeztünk és adakoztunk, hogy ezek isikerüljenek, hogy ezeken keresztül tudjuk munkánkat gyümölcsöztetni. Nagyon szomorú dolog, hogy a kormányzat a tejszövetkezetekbe fektetett értékeket hagyta teljesen lezülleni. Anagykátai járásban a Tápió völgyében, ahol a járási mezőgazdasági bizottság.elnöke vagyok, ezelőtt egy héttel kénytelen voltam a tejszövetkezet vezetőinek kívánságára járási értekezletet összehívni. Itt a járási értekezleten hallott és tapasztalt dolgokról volnék bátor pár szóval at. Ház előtt megemlékezni egy felterjesztés felolvasásával. (Olvassa): » Felterjesztés a magyar királyi földmívelésügyi kormányzathoz a tejtermelés és a tejszövetkezetek megmentése érdekében. Alulírott tápióvölgyi tejiszövetkezetek vezetői azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulnak a földmívelésügyi kormányhoz, hogy a tejtermelés további katasztrofális hanyatlásának megállítása érdekében a tejárakat sürgősen rendezni szíveskedjék, mert ez egyrészt a gazdatársadalom intenzív állattartását veszélyezteti, másrészt pedig a nagy gazdasági értéket jelentő tejszövetkezetek megszűnését vonja maga után, mérhetetlen kárt okozva a szövetkezeti élet visszaesésében. Tisztelettel közöljük az egyes szövetkezetek helyzetét: »A nagykátai tejszövetkezet, mint az Omtk. tagja az ország egyik legnagyobb tejszövetkezete volt. Naponta 9000 liter tejet szállított 1937-ben és 38-ban, amelyből 7000 liter tejet Budapestre szállított fel, 2000-et pedig helyben > mért ki a helyi fogyasztók számara. 1942 januárjában még 1300 liter tejet szállított Budapestre, májusban pedig már csak napi 100 litert tudott szállítani.« Ez tehát egy napi 9000 literes tejszövetkezet volt,, ahol hangsúlyozom, hogy a legelső átvételi helyiség kompresszoros hűtővel volt felszerelve, amit tudhatjuk, hogy napi 100 liter tej szállítására és a helyi, mondjuk 800 liter tej eladására ma nem lehet fenntartani, amikor 2 fillér haszon van megengedve. Itt kérdést intéz a tejszövetkezetek vezetősége a miniszter úrhoz, elsősorban, hogy elbocsássa-e üzletvezetőjét, vagy szüneteltesse a tejszövetkezet működését, vagy teljesen felszámolja-e a tejszövetkezetet, vagy hitelt igényeljen, amely eladósodásra vezet. • A tejszövetkezet a gazdáknak 26 fillért fizet ki ma egy liter tejért. T. Képviselőház, itt 26 fillért fizetnek ki ma egy liter tejért, emlékezzünk csak arra. hogy ezelőtt 3 évvel majdnem ezt az árat tudták kifizetni és más, a mezőgazdaságot érdeklő cikkek ára azóta megsokszorozódott, nem akarom mondani, hogy hányadszorO'Sodott, de megsokszorozódott. Lehetetlen tehát az, hogy a tejszövetke-' zetekét, a gazdatársadalmat, sőt tovább megyek, a magyar földet is ezeken keresztül ma tönkretegyük a trágyahiány szempontjából. Itt nem akarom felsorolni mindet. A tápióvölgyi tejszövetkezeteknél — ami legalább 9-40 tejszövetkezetet jelent — napi 30.000 liter tej kiesés van két évre visszamenőleg. Ezelőtt két évvel tudnillik, ha nem is voltak meg azok a rendes tejárak, amelyeket szerettünk volna, de mégis nagy iparkodással és beosztással, 30 kezeléssel valahogy ki tudtunk jönni az akkori tejárakkal. Abíban bíztunk, hogy az árakat le fogják rögzíteni, vagy pedig minden árat felengednek, vagy esetleg meg fogják szaibni, hogy ne legyenek árhullámzások. A pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy nem akar inflációt és nem akarja, hogy a tej, ára és a mezőgazdasági termékek ára felszökjön, de lehetetlen ma elkerülni, — és ezt nem lehet letagadni — hogy ma ne volna pénzhígítás, amikor 1500 pengő egy tehén, amikor egyéves csikó ára 1000 pengőre megy fel, akkor mindennek az ára ehhez igazodik. Hogy lehet tehát az, hogy egy liter tej ára még ma is 26 fillér? (Egy hang a jobboldalon: A magas tehénár következik ebből!) Kérem, a magas tehénár azért van, mert annak a tehénnek ki kell fizetni a kamatát, ami pénzbe az benne van. Azért hozom ezt fel, hogy bemutassam, hol találja meg az a gazda a tej előállításában az ő költségeit. (Horváth Géza: Ez csak világos?) Ezzel kapcsolatosan más országokban is megoldották ezeket a kérdéseket. Mondjuk meg őszintén, Európában rendezték ezt a kérdést és tudták is rendezni, nálunk pedig minden azon akadt fenn, hogy miből tudják fedezni ennek az árnak az emelkedését. Ma egy családnak napi 2 liter tej kell, a tejkérdés tehát filléres kiadás jelent. A mai 6—8—10 pengős napszám mellett az a legolcsóbb, ha valaki háromszor eszik naponta tejet és eszik tejterméket, s hangsúlyozom, hogy falun sokhelyütt, meg is teszik ezt. Ha viszont megfizetnék a tejnek a rendes árát, akkor felszállítanák Budapestre. Budapesten és a városokban ma nem tudnak tejet adni a gyermekek és a szoptatós anyák részére, én pedig állítom, hogy a falun van tej, csak kénytelenek ott elfogyasztani, mert nem tudnak könnyebb és olcsóbb megélhetéshez jutni, mivel a tejtermékekért, azt mondhatjuk, teljesen haszontalan összeget kapnak, amelyért semmit sem tudnak vásárolni. Olaszországba!) és Németországiban nem a 36 zsírtartalmú tejeket adják el fogyasztásra, a zsírhiány enyhítése végett, hanem lefölözik a tejet és a 2 és fél zsírszázalékos tejeket adják ki fogyasztásra. Ennek az árából is tudják pótolni a magasabb árak megállapításának a hiányát. Nálunk is ez kellene, hiszen az Omtk.-nál és a nagy tejvállalatoknál megvannak az erre szolgáló berendezések. Azt kéirem a közellátásügyi miniszter úrtól és a földmívélésügyi miniszter úrtól, hogy nézzenek utána ennek a fontos dolognak, hogy tovább ne zülljenek le ezek a tejszövetkezetek, mert egyszer, amikor béke lesz és i'end lesz, nagyon nehéz dolog lesz majd és sok kiadásba fog kerülni ezeknek a szövetkezeteknek a felállítása, amelyeknek pedig létezniök kell. Azt kérném tehát, úgy a közellátásügyi miniszter úrtól, mint a földmívélésügyi miniszter úrtól, hogy legalábbis odahaza a tejnek literenkénti átvételi árát 40 fillérben állapítsák meg. Nem kérünk sokat, csak anynyit, amennyit ma és a mai árak mellett mindenki kibírna. T. Képviselőház! Második bejegyzésem szintén a földmívélésügyi és közelátásügyi miniszter urakhoz szól, a hízott sertésáraknak az ügyében. Köztudomású dolog, hogy több mint egy éve hízott sertéshiány van az országban mindenütt, úgy a falvakban, mint a városokban. Mi ennek a legfőbb oka? A legfőbb oka az, hogy elsősorban aránytalanul voltak megállapítva a hízott sertés és a sovány sertés árai. Olyan magas sovány sertés árakat állapítottak meg, hogy amikor ezelőtt egy évvel túlalacsony volt a sovány sertés ára, most rá 62* ; ;