Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

358 Az országgyűlés képviselőházának Weisz Manfrédhoz és ezért kénytelen sokkal rosszabb munkafeltételek és sokkal rosszabb körülmények között — talán egy pincemű­helyben — dolgozni, ahelyett, hogy egy jól szellőztetett, jól világított műhelyben végezné munkáját. Miért büntetjük kétszeresen ezt az embert? T. Ház! De ezeken az igazságtalanságokon túl még egy külön szempontra is rá kell mutat­nom. Ez az, hogy ma, amikor dicső honvé­deink —, tekintet nélkül arra, hogy nagy­üzemből vagy kisüzemből vonul t-a. be valaki, továbbá tekintet nélkül arra, hogy közhivatal­ból, vagy magánhivatalból vonult-e be valaki, — a dicsőséges német és szövetséges hadsere gekkel együtt vívják az európai kultúráért, a szebb, nemesebb,-jobb életért a mi harcunkat is, akkor kérdem, vájjon helyes-e az, hog> ilyenkor is megkülönböztetések vannak ide­haza. Pedig ma különösen vigyáznia kellene a kormánynak arra, hogy az ilyen megkülönböz­tető bánásmód ne bontsa meg azt a lelki egy­séget, amely kint a becsület mezején éppen olyan elengedhetetlenül szükséges, mint ide» haza a munka arcvonalán T. Ház! A kormánynak ma — sokkal in­kább, mint bármikor — mindent el kell követ­nie, hogy a lelki egység megbontására alkal­mas ilyen és hasonló zavaró momentumokat minden rendelkezésre álló eszközzel kiküszö­bölje. , A felsorolt igazságtalan megkülönbözteté. sek által sújtottak száma igen jelentős. Nem hanyagolható el azoknak a dolgozóknak szá­ma, akik ebbe a második kategóriába esnek. Sajnos, csak az 1930. évi adatgyűjtés áll ren­delkezésemre, amely szerint a 20-nál kevesebb segéddel dolgozó iparvállalatok, illetve ipa­rosok 206.233 embert foglalkoztatta!?, míg az ugyancsak 20-nál kevesebb segéddel, illetve al­kalmazottal dolgozó kereskedelmi és hitelvál­lalat ok 62.476 embert foglalkoztattak. Ig> tehát összesen kereken 270.000 dolgozó ember sérelmének megszüntetéséről, illetve egyenlő elbánásban való részesítéséről van szó. E szám nagysága különösen akkor válik érzékelhetővé, ha tekintetbe vesszük, hogy az iparforgalmi vállalatok összes segédszemélyzete — ugyan csak az 1930-as adatok szerint — összesen 575.000 volt. A dolgozó embereknek tehát csak­nem a fele ebbe a kategóriába esik. Ha tekin­tetbe veszem még azt, hogy ezek a 12 esztendős adatok és ezek a számok időközben a jelentős területi gyarapodások és a természetszerű fej­lődés következtében jelentős mértékben emel­kedtek, akkor ez a szám, arány még rosszabb lesz. T. Ház! Az elmondottakat összefoglalva, ismételten arra kérem a miniszter urat, hog> először emeltesse fel a gyermeknevelési pót­'ék összegét a drágulás mérvének megfelelően, másodszor, azt kérem, hogy a gyermeknevelési pótlék összegét a gyermekek számának meg­felelően olyan módon emelkedő skála 'szerint állapítsák meg, mint ahogyan azt a közszolgá­lati alkalmazottaknál már megtették. Harmad­szor kérem, hogy a törvény hatályát minden egyes munkavállalóra kiterjesszék, függetlenül attól, hogy hány munkással dolgozó üzeni tagja. . Kétségtelen, hogy az ilyen szeles kiterjesz­tés meglehetősen nagy anyagi megterhelést jelent az egy-két munkást foglalkoztató kis­üzemek számára, könnyítést kell tehát találni a kisüzemek szempontjából a nagyipari üze­mek hozzájárulási kulcsának emelésével vagy . ülése 194-2 június 3-án, szerdán. az egész kérdéskomplexumnak az Omcsa. ha­táskörébe való utalásával, természetesen azzal a feltétellel, hogy az Omcsa. dotációját ennek megfelelően emeljék fel. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Végül még egy kérdésem volna és ezzel be is fejezem: tekintettel arra, hogy a gyermek tartásáról 14. életévében még atyja vagy más hozzátartozója gondoskodik, s a gyermek ne­veltetése, taníttatása és eltartása éppen ezek­ben az években adja a legnagyobb gondot, szükségképpen kérem, hogy a 14. esztendős korhatárt emeljék fel 16 esztendőre. (Helyes­lés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az iparügyi miniszter úrnak. Következik Váró György képviselő úr in­terpellációja a földmívelésügyi miniszter úr­hoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak ^szövegét felolvasni. Haala György jegyző (olvassa): »Interpel­láció a földmívelésügyi miniszter úrtioz. 1. Van-e tudomása arról a miniszter úr­nak, hogy a Székelyföldön elszaporodott, il­letve keletről a Székelyföldre húzódott vadak milyen mértékben pusztítják a székelyek kis vagyonkáját és hogy milyen károkat okoztak így az elmúlt esztendőben? 2^ Mit szándékozik tenni miniszter úr a vadkárok megszüntetése és <a székelyek va­gyonkájának megmentése érdekében?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat il­leti a szó. Dr. Váró György: T.Ház! (Halljuk! Halljuk!) Február 9-én bejegyzett interpellációmra, csak most, négy hónap elteltével került sor, mégis időszerű ennek a kérdésnek kifejtése azért, mert ezen a téren azóta sem történt semmi változás. (Csoór Lajos: Egy évszázad óta!) A keleti és erdélyrészi országrészek vissza­tértével hazánk egy nagy kinccsel, értékes 1 vad­állománnyal és jó vadászterülettel gyarapo­dott. Örömmel látom a Magyarország idegen­forgalmi nevezetességeit feltüntető térképen, hogy a vadállomány az egyik legnagyobb ide­genforgalmi vonzóerő, amely az idegeneket országunkba hívja. A vadállomány tehát két­ségtelenül egyik fontos nemzetgazdiasági ér­téke hazánknak — ezt hiszem és vallom — de csak adddig, amíg ez a vadállomány nagyobb értékeket nem veszélyeztet. Amikor Bartha Miklós »Kazárföldön« című művét olvastam, el sem tudtam képzelni azt a pusztítást és azt a veszedelmet, amit az urasági nagybirtokon tenyésztett vadak je­lenthetnek a környező földeken lakó kisembe­reknek. Ma azonban a húsunkban és vérünk­ben érezzük ennek a kérdésnek az élét, mert a Székelyföldön ugyanaz a helyzet állott elő, mint amit Bartha Miklós könyvében leír: a székelyeknek ma ott kell állniok földjük végén és éjjelente tüzet kell gyujtaniok, hogy a föld­jeiket valahogyan megmentsék a vadaktól. Ez a helyzet annyira súlyossá vált nálunk, hogy közel állunk ahhoz, hogy az egész Székelyföld­ből egy nagy vadaskert legyen, ha ezen a téren nem történik sürgős intézkedés. (Bu­dinszky László: Jó vadászterület!) Ennek oka elsősorban nemcsak abban ke­resendő, hogy a megszállás ideje alatt a szé­kelyek nem kaphattak fegyverviselési enge­délyt és így nem védhették meg földjüket, ha­nem különösen abban, hogy a keleti csatazaj következtében ezekre a csendesebb vidékekre húzódtak a vadak. így következhetett be az

Next

/
Oldalképek
Tartalom