Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-261
Az országgyűlés képviselőházának 261. úr nem vállalja! — Szöllősi Jenő: Megmondotta!) Egy másik kérdés, hogy a zsidó bérlőnek íel lehet mondani. A zsidó bérlő fundus instruktusa 500 holdon felül rendelkezésre áll, kisajátítják, nagyon helyesen az állam tulajdonába megy át és az állam más áron adja tovább, nem tudom hány éves törlesztésre a birtokot. Ebbe is belemegyek; a differencia, mint értesülök, bizonyos nagy nemzeti célokat szolgál. Mindenesetre osztom Matolesy Mátyás t. képviselőtársam véleményét, aki azt kérdezte, hogy miért csak az 500 holdat sajátítják ki és miért nem a 200 holdat is. Tessék kimondani a törvényben, hogy a holt és élő felszerelést meg kell váltani. Övást kell azonban emelnem az ellen, hogy ha felmondottak a zsidó bérlőnek, akkor a földbirtokos, átvehesse a fundus in1 structust. Az előbb megbélyegeztem azokat a földbirtokosokat, akik zsidónak adták bérbe földjeiket. Lehetetlennek tartom, hogy a kormányzat jutalmat adjon azoknak, akik zsidónak adták bérbe földjüket. Azok, akiknek nem állott tőke rendelkezésükre, de átvergődtek a nehéz időkön és saját erejükből maguk gazdálkodtak, nincs olyan felszerelésük, mint a zsidóknak. Az említett holt és élő felszereléseket tehát az állam tulajdonába kell átvenni és ezekből kell a kisembereknek vagy a középbirtokosoknak juttatni. Azt mondottuk, csináltunk egy földreformot, de az nem sikerült. Nem sikerült, mert alku tárgya volt, (Szöllősi Jenő: Mert nem sikerülhetett!) leültünk tárgyalni és mindig lefaragott belőle egy kicsit. Egyszer már elmondottam a Házban, hogy amikor az a kis földreform-gyermek megszületett, nekiálltak szappanozni, füröszteni — legtöbbet a grófok szappanoztak — és eddig szappanoztak, amíg a gyermek egészen kicsi lett; sem én, sem Nagyatádi Szabó István nem ismertünk r rá, amikor a fürösztés után megláttuk. Természetes, hogy nem sikerülhetett ez a földreform. Akkor az OMGE az ország minden részében kérdést intézett az emberekihez, mondják meg, hol nem sikerült a földreform. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Sehol!) Adatokat akartak összeszedni annak igazolására, hogy helytelen volt az egész. Pedig nem azt kellett volna kinyomozni, hogy helytelen volt, azt így is tudtuk, hanem azt, hogy miért volt helytelen. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Helytelen volt azért, mert csak egy-két holdaeskát adtak, helytelen volt azért, mert a községtől 10—15 kilométernyire adták, helytelen volt azért, mert így nem is volt érdeke, hogy ezt megkapja. Tessék gondoskodni arról, hogy ha segíteni akarunk, akkor valóban segítsünk az embereken, ne szerencsétlen proletárrá tegyük őket. T. Képviselőház,! Itt vannak p a korlátozó rendelkezések. A 16. § azt mondja, hogy me zőgazdasági vagy erdőgaz diasági ingatlant zsidó csak miniszteri engedéllyel vehet, fának és egyéb erdei terméknek kitermelési jogát stb., zsidó csak a miniszter engedélyével kaphatja meg. Én egyáltalán nem adnék ilyen jogot. Ez felesleges intézkedés, ellentmond az egész törvényjavaslat szellemének és intencióinak. Ki kell mondani, hogy zsidó egyáltalán nem vehet, sem engedéllyel, sem engedély nélkül. Ez a rész olyan felesleges dolog, olyan szépséghiba a javaslatban (Ügy van! a szélsőbaloldalon,), amely gyengíti azt az álláspontot, amelyet mi valamennyien képviselni akarunk. (Szöllősi Jenő: És amit a miniszterKEPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIII. ülése 19U2 júniiis 3-án, szerdán. 353 elnök úr hirdetett! — Pámli Antal: Nem lehet tudni, hogy mire jó ez! — Zaj.) Mélyen t. Képviselőház! Én elvárom az igen t. kormánytól, hogy ez után a javaslat után hasonló szellemű fajvédelmi és családvédelmi intézkedésekkel járul a Ház elé, mert a tizenkettedik órának utolsó percében vagyunk. Ne mondja senki nekem, de senkinek sem ebben az országban, aki lát és hall -és akinek nyitva van a szeme, hogy ma nem lehet intézkedéseket tenni, mert háború van. Vannak olyan dolgok, amelyeket háború alatt nem lehet végrehajtani, de lehet előkészíteni, legalább a megfelelő törvényt meghozni és a végrehajtást a háború utánra kitolni. Mindazt, amit most szociális téren meg lehet tenni, tartsa kötelességének a kormányzat sürgősen megtenni. Nem szeretném, ha még egy 1918-at meg kellene érnünk ebben az országban. A társadalom természetesen ma már másképpen nézi ezt a kérdést. A zsidóságnak nincs meg az a szerepe, amely a múltban meg volt. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Na! NaO Hála Istennek, mines meg annyira, mint a múltban, ezt el kell ismernünk. Ha meg volna, akkor nem ülnénk itt. (Szöllősi Jenő: Viszont százszázalékos ellenség! — Zaj. — Elnök cenget-) Mondom, az, a hatalma már nincs meg, de földalatti szervezkedésekkel minden ténykedését, minden befolyását arra irányítja és^ azt akarja elérni, hogy elodázod! janak a kérdések. Bizonyos rádióállomások hallgatói az időtől várnak mindent, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Húzzuk át a számításukat egyszer mi, magyarok és mint már mondottam beszédem folyamán, hajtsunk végre minden törvényt gyorsan, sürgősen. Ha nem is tökéletes ez a törvény, — ezért is iratkoztam fel ellene — mégis hajtsuk végre sürgősen, ne varjúink a végrehajtással egy percig sem. Befejezett tények elé kell állítanunk a zsidóságiot, mint mondottam, mert ha azok a magyarok benne ülnek majd a birtokokban, akkor őket azokból többé kiemelni nem lehet. Ezeket kívántam megjegyezni. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik *î Árvay Árpád jegyző: Vámos János! Elnök: Vámos János képviselő urat illeti a szó. Vámos János: T. Ház! Most, amidőn először van alkalmam felszólalni a t. Házban, megragadom az alkalmat, Hogy a felszabadított Délvidék ma*gyarsága nevében hozzászóljak ehhez a törvényjavaslathoz, (Halljuk! !Halljuk!) amely a magyar élet szempontjából sorsdöntő jelentőségű. Adalékokat akarok a mi kisebbségi életünkből szolgáltatni ennek a törvényjavaslatnak alátámasztására azoknak az embereknek a részéről, akik talán egész Európában a legsúlyosabb heyzetben voltunk, mint kisebbségek. Nekünk olyan tapasztalataink vannak, amelyeknek megismerése az egész magyar élet számára és különösen a közéleti emberek számára igen fontos. Meg kell állapítanom, hogy a Ház talán egy felszólalástól eltekintve, egyöntetűen elismeri, aláhúzza és hangsúlyozza a zsidóságnak a magyar közéletben elfoglalt szomorú, tragikus, illetőleg destruktív szerepét. Mi, akik kisebbségi életet éltünk, lehetünk a legfőbb tanúi annak, hogy a zsidóság mit hordozott tulajdonképpen a lelkében és annak, hogy az a hazugság, amellyel magyarnak akarta magát a régi világban feltüntetni, csak porhintés volt (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Igaz! Úgy van!) és magyarságát a legelső alkalommal, amikoi 60