Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

Az országgyűlés képviselőházénak 261. ülése 194-2 június 3-án, szerdán. 347 ma képviselőtársaim nagy többsége. Engedjék meg azt a kis szerénytelenséget, — talán annak nevezhetném — hogy felolvassam 25 év előtt

v mondott beszédemnek egy-két passzusát, éb képviselőtársaim meg fosnak győződni róla, hogy hasonló szellemben beszéltem, azzal a különbséggel, hogy akkor apagyilkosnak minősítettek valakit, aki hasonló szellemben beszélt, mint ma a többségi párt szónokai beszélnek, akkor maradinak, klerikálisnak, nem európainak és nem tudom minek bélyegeztek engem, aki a magyar fajvédelem mellett fel mertem szólalni. T. Képviselőház! 1917. október 20-án, tehát 25 évvel ezelőtt a következőket mondottam (olvassa): »... feltételezem... hogy a kormány programmjába felvett nemzeti földbirtokpolitika mielőbb az óhajtott kedyező eredménnyel a megvalósulás stádiumába jut. Értem azt a földbirtokpolitikát, amely a földdel való üzérkedésnek gátat vét és a méltán komoly aggodalomba merült gazdatársadalmat megnyugtatja, a fronton küzdő magyarjainkát pedig biztató reménységgel tölti el... A háborús pénz, ez a könnyen szerzett, pénz nem fér a bőrébe. Míg nemzetünk legjobbjai odakünn a harctéren küzdenek, addig idehaza a bankok és a hadseregszállítók előcsatárai az alkuszok hadai lepték el az országot. A többtermelés jelszavának hangoztatásával s ennek leple alatt vásárolják a bankok a magyar földet. A többíermelés a hangzatos, a tetszetős, de a bankok szájában hamis jelszó, és a jó üzlet a fő. Közpréda lett a haza földje, mert, úgy látszik, megfeledkeznek arról, hogy akié a föld, azé az ország.« (\Egy hang a jobbközépen; Éljen Meskó!) »... Legyen már vége egyszer a földdel való üzérkedésnek, mert nem azért folyik odakünn a harctereken patakokban a magyar vér, nem azért küzd a lövészárkok lakóinak 75%-át kitevő földmívesosztály, hogy ha Isten segítségével a háborúból netalán hazatér, az általa megmentett és megvédett földet itthon a bankoktól kelljen neki kis parcellákban, de annál nagyobb árban megvásárolnia vagy pedig, mivel odakünn a konjunktúra nem igen kedvező, ha csak a^ halál konjunktúrája nem, idehaza a bankok és a íhadiuzsorások rabszolgája legyen. Míg véreink odakint küzdenek, nekünk kötelességünk, hogy azt a földet, amelyért harcolnak, mi megtartsuk, és ha kell, törvények útján is megvédjük. Vigyázzunk arra, hogy a magyar föld ne kerüljön idegen kézre. Hiszen ma attól is lehet tartani, hogy egy ellenséges állambeli pénzcsoport lelketlen megbízottai, alkuszai által a fronton küzdők háta mögött megvásárolja az ország egy részét. De nemcsak az ellenségtől fejtem én a magyar földet, hanem féltem minden idegentől. Idegennek tekintek pedig minden olyan földvásárlót, aki a magyar földét csak a hasznáért szereti, szemben azokkal, akik annak megtartásáért, annak birtokáért életüket is készek feláldozni. Ezekről "kell nekünk gondoskodnunk, t. Ház, ezek érdekeit kell megóvnunk, mert ők azok az őrszemek, akik mindenkor féltő gonddal ügyelnek fel arra, hogy a magyar vérrel megmentett föld magyar is maradjon.« (Helyeslés Jobbf elől.) T. Képviselőház! Két hónappal utóbb ugyancsak megemlékeztem, erről a kérdésről, amikor is azt mondottam, hogy (olvassa}: »Múlt év október havában tartott felszólalásomban hangsúlyoztam az erre vonatkozó törvényjavaslat beterjesztésének elodázhatatlan szükségességét, rámutatván egyben azon káros következményekre, amelyek már magából a ké sedelmeskedésbői a nemzetre háramolhatnak. Sajnálattal kell azonban megállapítanom, hogy ezen nagyfontosságú kérdésben— legalább tudomásom szerint — érdemleges intézkedés alig történt, de még nagyobb fájdalommal és sajnálattal kell kijelentenem, hogy annál nagyobb tevékenységet tapasztaltam a bankok részéről a földvásárlás terén. Ennek az lesz a következménye, hogy mikor lesz majd egy törvényünk a magyar föld illetéktelen kezekbe jutásának meggátlására, iákkor imár, fájdalom, biztosítandó magyar föld nem lesz,« Mélyen t. Képviselőház! Nagyon természetes, hogy mint ennek a törvényjavaslatnak egyik 25 év előtti előharcosa, örülök, hogy ezt tárgyaljuk. Természetesen jobban szeriettem volna, ha ez a törvényjavaslat tökéletesebb lett volna, bizonyos kivételezéseket nem tett volna. De egyéb kifogásaim is lesznek, amelyeket beszédem folyamán elő fogok adni. Természetes, hogy nem lehet máról-holnapra százados mulasztásokat jóvátenni. En belátom, hogy az igen t. földmívelésügyi miniszter úr nagyon nehéz helyzetben van, amikor az átkos régi liberális rendszer összes bűneit jóvá kell neki tennie ezen a téren vagy legalább az égbekiáltó bűnök következményeit ki kell küszöbölnie. Mert mi volt a múltban 1 Egy megfordított földbirtokpolitikát láttunk. Itt zajlott le az ország közvéleménye előtt. A magyar föld nem bírta eltartani fiait. Ezrével és ezrével, százezrével vándoroltak ki az országiból, mert az ősi magyar földön nem tud!tak megélni. A nemzet legértékesebb elemei kivándoroltak. Azért mondom, hogy legértékesebb elemei, mert az a magyar ember, aki egy szót magyar nyelvén kívül nem tudott és megvolt bennp az az elhatározás, az az elszántság, hogy kimegy új hazát keresni magának, a nemzet legértékesebb eleme volt, hiszen ha nem az lett volna, akkor tovább nyomoirgott volna itthon. Ezek kivándoroltak, elmentek Brémába, kimentek az országból a nagy óceánjáró hajókon és akkor az Okányi-Schwarzok és a többiek szivárogtak be a Kárpátokba, kocsmárosok, később árendások lettek es^az árendás kiforgatta a földesurat a birtokából és az árendásból lett a .nagyságos földesúr. Mélyen t. Képviselőház! Égbekiáltó bűne volt ez az akkori rendszernek. Még most is, utólag is meg kell bélyegeznem mindazokat, akik nemcsak megtűrték ezt, hanem szubvenciókat, állami támogatást is adtak^ azoknak a hajóstársaságoknak, amelyek az élő húst, a magyart szállították ki Amerikába. Az ügynökök jutalékot kaptak fejenként^ ahány magyar ment ki, annyi 5 dollárt vágott a zsidó ügynök zsebre. Csinálták a helyet a hitsorsosoknak. Helyet kellett csinálni és a magyar kiment. Amerikás magyaroknak mondtuk őket ós amikor jöttek haza a letelek, önriaíi Amerikából, amikor egy-két pénzesutalvány is megérkezett, akkor sok becsületes magyar ember azt gondolta, hogy Istenem, ott egy ,-Kánaán van, micsoda jólét van ott Amerikában, mert egy-kétszáz vagy ezer dollár bejött az országba, de nem gondoltak azokra a

w derék magyar testvéreinkre, akik Brazília őserdeiben, Kanadában és másutt vagy a gyárak fullasztó levegőjében tönkrementek, meghaltak, elpusztultak. Csak az amerikás magyarokról beszéltek. T. Képviselőház! Az osztó igazságnak teszünk eleget akkor, amikor most a zsidó birtokok felszabadításával és az azt követő földbirtokrendezés kapcsán gondoskodunk az v 59*