Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-260

322 Az országgyűlés képviselőházának 260. ülése 19 U2 június 2-án, kedden. hatalmasnak ez a iterület, ha meggondoljuk, hogy ugyanakkor, amikor a zsidóság 2'5 millió holdat kerített hatalmába, 4 millió magyar proletár van, akinek egyetlenegy katasztrális hold földje sincsen. A magyar paraszt egy évezred óta védi kinn a harctéren vére ihullásával, békében pedig izzadságának hullatásával műveli meg azt a földet s négymillió ilyen magyar parasztnak nincs föld a birtokában! Nemzetiszocialista oldalról mi ezért sürgettük mindig elsősorban a zsidó birtokok igénybevételéi Most itt van előttünk ez a javaslat. Ez állami birtokká teszi a zsidó birtokokat, egyelőre azonban meghagyja változatlanul a zsidó tulajdonos kezén. Röviden összefoglalva tehát ennek a javaslatnak lényegét, a föld a kincstár nevére kerül, de a zsidótulajdonos kezén marad továbbra is e törvény értelmében. A törvényjavaslat tehát még megállítja azt az egészen lassú elaprózódást is, amely a zsidóbirtokoknál idáig megvolt és idáig mégis jutott a középbirtokos területváltozások és tulajdonosváltozások mellett kisember számára. Most ezit is megállítja ez a javaslat. Mi azt reméltük, hogy mire a magyar honvéd átlépi Oroszország határát, már azzal a tudattal tud elmenni — a miniszterelnök úr első nyilatkozata után, — hogy itt Magyarországon pedig zsidókézben magyar föld már egyáltalán nincs. Nagyon csalódtunk ebben a javaslatban, mert ez a javaslat változatlanul meghosszabbítja, prolongálja, a zsidók kezén hagyja továbbra is ezt a földet. (Ellenmondások jobbfelől.) Lehet, hogy képviselőtársam nem öl vasta a javaslatot. (Zaj jobbfelől. — Csorba Sándor: Amikor Pesten egy tojásért közelharc folyik... — Zaj,) Elnök: Csendet kérek! Maróthy Károly: Kérdezze meg képviselőtársam a jelenlevő miniszter urat. Mi a 42-es bizottságban megkérdeztük, ki fogja majd kezelni a földeket 1 A miniszter úr azzal válaszolt: Természetesen a mostani tulajdonos. Ha nem jól kezeli, még mindig igénybe vehetünk megfelelő zárlati kezelést. [Zaj a szélsőbaloldar Ion.) Legalább annyit kellene a javaslatba felvenni, hogy az a földmíves, akinek nincs földje és aki kint van a harctéren, hozzátartozói által már most vásárolhasson. Meg kell azután kérdezni, miért kell itt fele úton megállani, miért ne kerüljenek ezek a földek legalább is a magyar gazdák földbérlő szövetkezetének birtokába, használatába, ha már a kormány úgy döntött, hogy a tulajdonjog felől véglegesen nem dönt. Miért nem a kisbérlő szövetkezetek használhatják ezeket a földeket? A javaslatról ismételten kijelentették, hogy nem birtokpolitikai javaslat. Vannak, akik ennek következtében .úgy értelmezik, hogy a fajvédelem szempontjainak eleg*et tesznek akkor, ha a zsidóktól elveszik a földet, de ugyaniakkor lehet, hogy nagybirtokosnak vagy középbirtokosnak fogják adni. (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) Máris megindult az érdeklődós, t. képviselőtársam. Hallottunk a sajtóban felelőtlen egyénektől nyilatkozatokat, de a törvényjavaslatban híre-hamva sincsen az erről való intézkedésnek, hogy kinek a kezébe kerül a föld. (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) Hallottuk ismét és ismét, hogy a tőkeerős magyar városi közönség részéről, sőt a pénznélküli középosztálybeliek részéről is megindult a versengés ahban a tekintetben, hogy zsidó földekhez jussanak hozzá. Tisztelettel kérek a t. Háztól félóra meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért félóra meghosszabbítást megadni? (Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Maróthy Károly: A javaslat nem ad választ arra, hogy mi lesz a zsidó földekkel, a javaslatban látunk egy lendülő kezet, amely elveszi a földet a zsidóktól, de ez a kéz megáll a levegőben és nem adja tovább azt a földet. (Tost László: De fogjia adni! — Zaj és felkiáltások a szßsobaloldalon: Fogja adni?! — Börcs János a padot veri.) Elnök: Börcs képviselő urat padcsapkodásért rendreutasítom. Maróthy Károly: A kéz tehát megáll a levegőben fele útján és nyitva hagyja a kérdést ez is a találgatások számára. Éppen most van az őrségváltás forrpontja. A most kezdődő és gyarapodó magyar tőke igyekszik a gyárvállalatokba, a kereskedelmi vállalatok felé orientálódni, azonban jól mondta képviselőtársam, minden magyar embert valóhan a föld nosztal giája kínozza és most ezek megálltak, nem akarnak továbbmenni az ipari vállalatok felé, remélve, hogy valami olcsó zsidóbirtokhoz mégis hozzá lehet jutni. Tehát legalább is megállítja és várakozásra kényszeríti ez a befeje zetlen törvényjavaslat a magyar tőkét is. Strómannok és Aladárok helyett pedig a vállala tok teljes árjásítására, illetőleg magyarosítására, teljes tulajdonbavételére volna szükség s nem arra, hogy egy részvén y köteget a közgyűlés előtt kölcsönadjanak annak a stróhmannaik és annak az Aladárnak, hogy bemutathassák, hogy nekik is van részvényük, hanem iaenis. valóban szükséges volna a tényleges váltás az iparban és a kereskedelemben. I)P még helytelenebb volna, ha akár a protekciónak, akár a jutalmazásoknak eszközévé tennénk az így felszabadult földeket, és még szomorú volna, ha ezeket nemzeti ajándékként juttat nánk bárkinek. Egy új középosztály, egy új birtokososztály alakulna így ki — amelynek hiánvát feltétlenül nem érezzük — amely a? úi szerzők fanatizmusával védné meg a magyar paraszttal szemben minden földrefom-vita esetén a földet, megerősítve az eddig is hatal mas szembenállást ezen a téren. A földet túró Földnélküli János tehát ismét csak a magyar Szerencsés Imrékkel kerülne szembe, amikor a magyar föld megoldásának kérdése kerülne szóba. így a faj védelem címén igénybevett zsidóbirtokok várható és kívánatos áldásából nagyon könnyen lehet a fajtánk, a magyar parasztság megerősítésének akadálya^ és átka T. Ház! Amikor a második zsidótörvényt tárgyaltuk, egy javaslatot nyújtottam be, amely azt célozta, hogy a zsidóbérleteket is vegyük magyar kézbe, adjuk át, és akkor nem a »lehet* formájában, hanem a »kell« formájában helyezzük be ezt a törvénybe. Annakidején leszavazták ezt a javaslatomat, de kérdezem: vájjon nem lennénk-e sokkal előnyösebb helyzetben, ha három évvel ezelőtt vettük volna át a „zsidóktól a földet, amikor a gabona- és állatbőség ideje volt, amikor nem volt termelési nehézségünk, amikor ellenkezőleg, értékesítési nehézségeink voltak és amikor még meg lehetett volna ezt az egész dolgot úgy csinálni, hogy az semmiféle akadályt nem jelent s az okszerű termelést nem gátolja. Nyilvánvaló, hogy az a zsidó, aki ma érzi azt, hogy az a föld nem sokáig lesz az övé, hogy a földet csak egyelőre hagyja kezében ez a javaslat, abba a földbe nem ad bele semmit, ellenkezőleg úgy érzi, hogy abból a földből minél többet ki kell