Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-260
Az országgyűlés képviselőházának 260. ülése 1942 június 2-án, kedden. 315 vitéz Makra y Lajos: Igen t. Ház! Nagy érdeklődéssel hallgattam az Erdélyi Pártnak igen t. vezérszónokát. Különösen tanulságosnak találtam azokat a megállapításokat, amelyeket mint gyakorlati gazda tett ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban és amelyekkel igazolta — mint olyan magyar ember, aki sajátmagán érzi ennek a törvénynek fontosságát — ennek a törvényjavaslatnak szükségességét. Méltóztassék megengedni, hogy most ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban kifejthessem a magam és ama párt álláspontját, amelyhez tartozni szerencsém van, Annak a pártnak álláspontja ez, amely a Néppártnak, tehát : nem »katolikus« néppártnak, jogutóda; mert a Néppárt nem katolikus néppárt volt, hanem »néppárt«, amelynek tagjai között igen kiváló más, nem római katolikus, de keresz tény magyar emberek is voltak és amely üártról a történelmi hűségnek megfelelően mind a törvényjavaslat indokolása, mind pedig az előadó úr beszéde is megemlékezik. Az a párt, amelyhez tartozom, ennek a néppártnak a jogutóda, szellemi örököse és továbbfolytatja. Ez a néppárt volt az, amely ebben az országban több mint ötven esztendővel ezelőtt először emelte fel szavát az ellen a liberális politika ellen, amely annyi kedvezményt juttatott a zsidóságnak és amely legeslegelőször indított harcot a zsidóság mértéknélküli gazdasági, kulturális és politikai elhatalmasodása ellen. Alaptételem, amelyikbe bele akarom rögzíteni azt a gondolatsort, amelyet kifejtendő vagyok, az, hogy ez a kormányzat és a kormányon lévő irányzat a szegedi gondolat alapján áll. Ezt kell megállapítanom mindazokból a kijelentésekből, amelyeket a kormányelnök úr és a kormány tagjainak ajkából ismételten hallottunk. A szegedi irányzat keresztény és nemzeti irányzat, tehát a kormányzatnak keresatény és nemzeti alapon kell állnia, amiből aztán szükségszerűen következik az, hogy a kormányzatnak minden ténykedésével a nemzeti gondolatot, a nemzet életét és a nemzet érdekét oltalmazó, védő, vezető és folytató ezeréves nemzeti értékeket, nemzeti erőket és konstruktív tényezőket kell szolgálnia és minden ténykedésénél a keresztény gondolatot, a keresztény igazságot, annak objektív tartalmát, amely megváltozhatatlan, és a keresztény etika törvényeit, elveit és szellemét kell zsinórmértékül elfogadnia. Ebből azután megint szükségszerűen következik, hogy a kormány zatnak minden kérdést, amelyet meg akar oldani, és minden tervet, amelyet meg akar valósítani, a keresztény és a nemzeti gondolat mérlegén kell lemérnie. Éppen ezért ennek a kérdésnek tárgyalásánál, mielőtt a javaslat egyes részleteinek bírálatába bocsátkoznék, ki akarom emelni ezt a kérdést a napi politika zavaró légköréből, elvi magaslatra akarom emelni, és a keresztény és nemzeti gondolat távlatában szeretnék egy-két ezzel a javaslattal szervesen, bensőségesen és elválaszthatalanul összekötött és egybekapcsolt alapelvet tisztázni, legelsősorban a tulajdonjog kérdését. Itt a legutóbbi ülésen Apponyi György gróf képviselőtársam igen érdekes fejtegetéseit hallottam a tulajdonjogról. Ö inkább a tulajdonjognak jogi tartalmával foglalkozott, vonatkozással természetesen az etikai részre is. De leginkább a tulajdonjog politikai és gyakorlati vetületével foglalkozott, A tulajdon a római jog szerint teljes és korlátlan hatalom a dolog felett. A liberális tulajdonjog majdnem teljesen ugyanezt a fogalmat fogadja el. A keresztény etika álláspontja ebben a kérdésben a következő: a/tulajdon nem emberi eredetű, ihianem Istentől származik. A tu lajdonnák természetjogi értéke és ereje van. A földi javakat azért adja a Teremtő az embereknek, hogy egyrészt. azokkal az ember önmagát és családját fenntartsa, másrészt pedig ezek a földi javak, amelyek minden ember szolgálatára vannak rendelve, a magántulajdon intézményének segítségével érhetik el cél jukat, mert mind a két cél csak biztos és szilárd rendben érhető el. A földi javak tehát az összes emberek gazdasági érdekeit szolgálják, ezt pedig a legeredményesebben a magántulajdon intézményén keresztül szolgálhatják. A magántulajdonnak kettős jellege van. Az egyik egyéni, a másik szociális. Egyik jelleget sem 1 szabad a másik rovására vagy előnyére elsorvasztani, vagy túlsúlyra emelkedni hagyni, mert egyébként az első esetben eljutunk a liberális kapitalizmushoz és individualizmushoz, a másik eset pedig elvezet bennünket _ a kollektivizmushoz, amelynél az anyagi javaknak vagy legalább is a termelő eszközöknek teljes és* korlátlan rendelkezési joga az összességnél van. Amennyire szükséges és jogos a magántulajdon, mert egyéni érdek és vagyonszerzés lehetősége nélkül nincs más termelési mód. csak rabszolgai, éppen annyira túlzás az a megállapítás, hogy a magántulajdon szentség. A magántulajdon jog, éspedig a természetjog erejével az ember lelkébe mélyen és kiszámíthatatlanul beleültetett és belerögzített igény, amelyet semmiféle emberi értelem által kieszelt rendszerrel onnan kiirtani nem lehet. De miután a magáritulajdon jog, ennek következtében a helyes egyensúly elve alapján a joggal kötelességek vannak elválaszthatatlanul Összekapcsolva. (Ügy van! t a szélsobaloldalon.) Ezek a kötelességek kötik a magántu lajdon tulajdonosát, birtokosát a közösséggel szemben. A magántulajdon jogi tartalma megtámadhatatlan, de a magántulajdon felhasználása, és uzusa kötve van a közösség érdekeihez, és kötve van a keresztény etika alapelveihez, egészen különösen a szociális igazság és a szociális szeretet gyakorlásához, amelyet nem lehet karitatív sínre átcsusztatni, amelyet jogi kötelességgé kell szilárdítani. A magántulajdon forrása nem a közösség, tehát a közösségnek nincs joga megszüntetni a magántulajdont. A magántulajdon nem az állam donáció ja, tehát az államnak és az ál lami törvényalkotásnak nincs joga a magántulajdont megszüntetni, de igenis joga vau a magántulajdont szabályozni, joga van a magántulajdont összhangba hozni a közérdekkel. s az államnak e közvetítő és kiegyenlítő aze repe és joga következtében joga van a magántulajdon szétosztásába is beleszólni, sőt Dosa van, ha a salus rei publicae azt kívánj kisajátítás eszközéhez is fordulni, — természetesen jogos és igazságos ellenszolgáltatás ellenében. Ez nem megtámadása a magántulajdonnak, hanem megoltalmazása a magántulajdonnak, mert megakadályozza azt, hogy a magántulajdon tűrhetetlen állapotokat teremtsen és így önmaga ássa meg a sírját. Ez nem megtámadása a magántulajdonnak, hanem megvédése, és nem meghiúsítása a magántulajdonnak, hanem megszilárdítása. De az egész kérdés lényege a iusta recompensatio-ban van, a jogos és igazságos ellenérték megadásában.
