Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-240

18 Az országgyűlés képviselőházának 240. tot azzal, hogy a miniszternek, illetőleg a megfelelő hatóságnak módot nyújtunk arra, hogy adott alkalommal, komoly szükség esetén az előírt időpontot módosítsa. De hozunk egy törvényt, egy látszattörvényt, mint ahogyan ehhez már hozzá vagyunk szokva és amikor belenézünk a törvénybe, azt látjuk, hogy a lényeg hiányzik belőle, éppen az hiányzik belőle, amit leginkább vártunk, a zárórák szabályozása. Meg kell hogy álljak egy helyen. Azt mondija a 6. § második bekezdésében (olvassa): »Kis- és nagyközségekben az (1) bekezdésben felsorolt nyilvános étkezőhelyiségek rendszerinti záróráját éjféli 12 óránál későbbi időpontiban megállapítani nem szabad.« Nagyon örvendek ennek a rendelkezésnek, bár kiosit későnek tartom faluhelyen a 12 órát, nagyon benne van az éjjel közepében, ott, azt hiszem, a 11 óra megfelelt volna a célnak. Ennek kapósán azonban nem tudok megfeledkezni Budapest éjjeli életéről. Itt vannak a mulatóhelyek, ahol dorbézolnak az emberek, rengeteg pénzt költenek el semmire, ahonnét reggel 4—5 órakor jönnek ki részegen a dorbézolás után, akkor, amikor kint a harctéren vérzik a magyar és a szövetséges katona. (Ügy van! XJ^gy van!) s ekkor látjuk azt, hogy Budapesten, amikor mindenki háborús pszichózisban él, egyesek, akiknek sok pénz van a zsebükben és elég könnyelműek, hogy az egész éjjelt átdor bézolják, a Moulin Rouge-okban és az Arizonákban mulatoznak. Azt hiszem, ránknézve kötelező az a mentalitás, hogy ezekben az igazán sorsdöntő időkiben ne tűrjük azt, hogy egyesek, — nagyon kevesek — de annál inkább szemetszíiróan pénzüket erre pazarolják és idejüket is; annál is inkább, mert tudjuk, hogy aki egy óra után fekszik le, az másnap 50%-os munkaerővel tud helytállani ott, ahol dolgoznia kell. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék ebben az irányban kiegészítő javaslatot előterjeszteni és kérem a mulatók záróráját ebben a törvényjavaslatban megállapítani. Most még arra sem lehet hivatkozni, amire békeidőkben szoktak, hogy az idegenforgalom okából kell meg hagyni ezeket a mulatóhelyeket, mert itt nem az idegenek mulatnak, hanem azok az idegenek mulatnak, akik idegenek a mi lelkiségünktől. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — Matolcsy Tamás: Csukja be ezeket is a miniszter úr!) Még valami hiányra mutatok rá és nagyon kérem a miniszter urat, hogy méltóztassék ebben az irányban módosításunkat elfogadni, amit mi pártunk részéről elő fogunk terjeszteni a bizottságban. Tudniillik nincs szabályozva generális módon sem az ebédidő, sem a hétvégi pihenő kérdése. Különösen a hétvégi pihenőről akarok beszélni. Mindnyájan magunkon érezhetjük, hogy a hétvégi pihenőről akarok beszélni. Mindnyájan magunkon érezhetjük, hogy a hétvégi pihenőre minden embernek szüksége van, ennélfogva a kereskedőknek és a kereskedelmi alkalmazottaknak is szüksége van. Ez a törvényjavaslat ott beszél hétvégi pihenőről, — csak úgy messziről érintve — ahol a hatóságok bizonyos rendkívüli módon állapíthatják meg az üzletek zárórájának időpontját, amikor is megállapítja a javaslat azt, hogy a tulajdonosoknak jogukban áll indítványozni az illetékes hatóságoknál a hétvégi pihenés és a déli zárórának elrendelését. Ugyanakkor azonban ez a törvényjavaslat nem beszél arról, hogy az alkalmazottaknak is joguk legyen ilyen indítványt ülése 1942 február 6-án, pénteken. előterjeszteni. iTgysem a tulajdonos vagy az alkalmazott dönt ebben a kérdésiben» hanem dönt a hatóság. Meg kell tehát adni az indítványozási jogot a tulajdonosnak is és a tulaj donos mellett az alkalmazottnak is. Kell még beszélnem itt a büntető rendelkezésekről. Megakadt a szemem itt egy rendelkezésen, amely így hangzik, (olvassa): »Azt a vevőt, vendéget, aki záróra után az a) pontban említett üzletek tulaj Ionosa ennek megbízottja, vagy a hatósági közeg felhívására az üzlethelyiségből el nem távozik, kihágás miatt pénzbüntetéssel kell büntetni.« Természetesnek tartom, hogy ha a hatóság felhívására az illető az üzletből nem távozik el, kihágást képező deliktumot követ el, die hogyha az üzlettulajdonos szólítja fel távozásra, vagy annak megbízottja, ennek a tényállásnak a megállapítása olyan nagy nehézségekbe ütközik és annyi visszaélésre ad alkalmat, hogy a bíróságokat igen nehéz helyzet elé állítanánk, hogy ha a tulajdonos felhívásának nemtelj esi tését is deliktumnak fogadnánk el. Azután fel kell hívnom a figyelmet arra, amit vidéki helyen sokszor tapasztaltam, hogy a hatásági személyek, — nem általánosítok, de magam is tanuja voltam egy ilyen esetnek — akiknek maguknak kellene őrködniök azon, hogy a záróra rendelet betartassék. egyszerűen átlépik ezeket a szabályokat. A csendőrök ilyenkor visszavonulnak, nem veszik észre, szemet hunynak. Ez egy bizonyos osztályellentétet alkalmas szítani, mert ha a hatósági személynek szabad a törvényt áthágni, akkor az egyszerű emibernek miért nem szabad és így szembe állítja egymással a társadalmi osztályokat Kérem a miniszter urat, méltóztassék egy szakaszt felvenni, hogy különösen súlyos esetnek minősíttessék az, ha hatósági személy <a rmvga hatósági területén átlépi a zárórát a vendéglőkben és a kocsmákban, mert ez igen sok visszatetszésre ad alkalmat. Magam is tanuja voltam egy ilyen esetnek. (Varga József, a kereskedelemügyi és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Nem rám tartozik.) Azután büntetőjogi szempontból egészen speciálisnak tartom a következő rendelkezést, amely azt mon'dja (olvassa): »Az (1) bekezdés alá eső cselekmény az általa érintett minden egyes alkalmazott tekintetében külön kihágás.« Egy üzlet becsukása, vagy kinyitása egy aktus. Amennyiben átlépik a törvényt, bűncselekménynek minősül. De azt, hogy külön minősüljön minden egyes alkalmazott személyére vonatkozóan, ezt nem tartom helyesnek. Ez az eddigi büntetőjogi elvekkel ellenkezik, ellenben azt lehet mondani, hogy súlyosbító körülménynek tudja be a bíróság azt, hogy ha több alkalmazott hátrányára történik a törvény áthágása* Méltóztassanak megengedni, hoigy ez alkalommal szóvá tegyek még egy kérdést, ami nem egészen szorosan tartozik ide, de miután szociális kérdés, és a kereskedőkre és alz iparosokra vonatkozik, felemlítem. Felkérem a miniszter urat arra, hogy a családi munkabérkérdést igyekezzék minél előbb elénk terjeszteni törvényjavaslat formájában, mert ez általános kívánság és a mai korszellemnek nagyon megfelel. Tudom s meg vagyok róla győződve, hog'y a miniszter úr ennek megfelelő gazdasági alapját meg fogja találni, mert erre komoly szükség van. Méltóztassanak csak arra gondolni, hogy a köztisztviselőknél milyen jó hatást váltott ki