Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-255

244 Az országgyűlés képviselőházának 25 lett volna nyújtani, vagy pedig ebben a törvényjavaslatban kellett volna valamit csinálni, mert a közélet törvényessége csak ezzel az egész komplexussal együtt biztosítható. Így, külön egyrészt csak arról van szó, hogy a köztisztviselői, a megvesztegetési részre vonatkozó rendelkezéseket rendszerbe foglaljuk, azokat súlyosbítjuk, másrészt pedig egy új területen, — amiért a legnagyobb örömmel üdvözlöm a javaslatot — a befolyásokkal való üzérkedés területén törvényes jogszabályokat hozunk ennek meggátlására. T. Ház! A javaslatnak nem az az erkölcsi indoka, — legalább én egy pillanatig sem fo gom fel úgy — mintha most olyan volna a helyzet, hogy a közalkalmazottakkal szemben szigorítani kell a büntetőjogi szabályokat. Ezt egy percig sem lehet feltételezni, ez nem volt az igazságügyminiszter ÚT intenciója. Nem erről van szó, hanem arról, hogy itt bizonyos kérdések, új problémák rendezése miatt ezt a dolgot is rendezték. Én ezt tökéletesen elfogadom és aláírom, mert hiszen valóban nincs is olyan helyzet, amely miatt épp a köztisztviselők szigorúbb büntetése lenne indokolt. Minden egyes képviselő tudja jól, hogy például a bíróságok vagy az ügyészségek tagjai előtt a legnagyobb tisztelettel kell meghajolni, mert a legnagyobb erkölcsi megingások idején is sziklaszilárdan állottak. Bár már majdnem negyedszázada ügyvédkedem, a jelölteéggel egyetemben, példanélküli kevés esetről, Összesen két bíróról és egy vádhatóságí tagról tudok, akikkel valami baj történt, és mindegyik példásan elvette büntetését. Tehát csak hálás örömmel kell gondolni arra, hogy ilyen sziklaszilárd erkölcsi erővel állottak a bíróságok és a vádhatóságok ezekben a nehéz időkben is az ország szolgálatára. Ez példamutató arra, hogy tulajdonképpen törvényes szabályozás vagy szigorítás nélkül is maga a szellem, maga a nevelés, maga az akarat milyen hallatlanul kialakító erő az emberben. A másik területen, a közalkalmazottak területén sem tudok olyan borzasztó díolgokról, amelyek indokolnák, hogy most sürgősen valami változtatással kellene jönni. Hangsúlyozom, hogy nem is ez az intenciója a javaslatnak» mert hála Istennek, a közalkalmazotti kar a nehéz időkben is mindig megállta a helyét, és azok a szórványos esetek, amelyek előfordultak, egyrészt elvették méltó büntetésüket, másrészt, ha nem vették el, akkor nem törvény hiánya okozta, hogy nem vették el. A közalkalmazotti kar iránt a legnagyobb hálával kell lennünk és igenis gondolnunk kell azokra, akiket Szabó t. képviselőtársam említett, akik húzták az igát. Hiszen rendkívül sok olyan közalkalmazott van, aki dolgozik, dolgozik és szent meggyőződése az, hogy munkájával megy előre és nem összeköttetésekkel. Sajnos, csalódik. Ezt a helyzetet ez a törvényjavaslat nem fogja teljesen megszüntetni. Esetleg gátat fog vetni a szellemnek, de a mai helyzetet teljesen megszüntetni nem fogja. Az ideális állapot az volna, ha mindenki biztos lehetne abban, hogy ha munkáját rendesen, becsületesen elvégzi, meg is kapja annak elismerését. Mezey t. képviselőitársam azt mondotta, hogy a mai közalkalmazotti kar szelleme — ô köztisztviselői kart mondott — sajnos már nem olyan, mint a reformkorszakbeli köztisztviselői karé volt. Én ezt nem tapasztalom, ez valami kardinális tévedés. Először is Mezey t. képviselőtársamnak — sajnos, úgy látszik, ki. ülése 19A2 április 30-án, csütörtökön. ment az ülésteremből — felhívom a figyelmét arra, hogy a reformkorszak óta példának okáért^ Magyarországon egy Trianon volt, annak minden borzalmával és nyomorával, amelynek szenvedéseit elsősorban a közalkalmazotti kar szenvedte el. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Mindenki nagyon jól tudja, — hiszen a túloldalon több olyan képviselőtársunk ül, aki előzőleg közalkalmazott volt, — hogy micsoda hősi erőfeszítésre volt szükség a2 1920-as években és 1933—1934 körül köztisztviselőnek lenni (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és különösen a korona teljes megingása idején milyen nagy lelkierőnek, hitnek és bizalomnak kellett lennie a köztisztviselőkben, hogy a helyükön maradjanak és kötelességüket teljesítsék. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Megállapítom, hogy nagyon szépen és rendesen teljesítették a kötelességüket. Tehát nem voltak méltatlanok erkölcsileg sem a reformkorszak közalkalmazottaival szemben, de nem méltatlanok szellemileg sem, mert igenis a legnagyobb részük képzett, törekvő, minden tekintetben a helyére termett köztisztviselő. Ügy hiszem, megegyezhetünk, egy kérdésben és etekintetben a miniszter úr is egészen biztosan osztozni fog felfogásomban: a büntetőtörvénykönyv eddigi rendelkezései szerint is a vesztegetést a bíróságok igen szigorúan megtorolták, tehát a bíróságok teljesítették a kötelességüket. De állapítsuk meg azt is, — és hiszem, hogy a miniszter úr ebben a megállapításban szintén osztozni fog — hogy a legjobb törvény is csak akkor ér valamit, ha végrehajtják. Én, — anélkül, hogy állást foglalnék a bűnösség kérdésében — mély tisztelettel bátor vagyok ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásával kapcsolatban is a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy rendkívül nagy rombolást okozott a Kacsóh-ügy elintézésének a módja. Hangsúlyozom: a módja! Minél nagyobb állást tölt be valaki, ha a gyanú ráirányul, annál szigorúbban kell vele szemben eljárni és annál inkább úgy kell eljárni, hogy maga a végső megoldás kifogástalan legyen. Mert ha nem így járunk el, hiába hozzuk a legjobb törvényt, akkor megint azt fogják mondani az emberek, hogy a kicsikre vonatkozik, a nagyokra nem. , Kacsóh államtitkár urat a vizsgálóbíró, , a vádtanács súlyos gyanúokok alapján letartóztatta, a királyi ítélőtábla kieresztette. Tehát végeredményben mindenesetre voltak olyan súlyos gyanúokok, ^ amelyek miatt az illető urat feltétlenül bíróság elé kellett volna állítani és ha a bíróság felmentette volna, az jobb lett volna neki is, de a közélet törvényessége és tisztasága szempontjából elengedhetetlen feltétel lett volna. (Úgy van! Ügy van! a ssélsőbaloldalon.) Nagyon szeretném hinni, hogy többet, ilyen eset nem adódik, 'db ha sajnos adódnék, remélem, az elintézési mód nem az lesz, ami ennél az ügynél volt, mert én bízom abban, hogy a nagyokat a legszigorúbban és a legminuciózusabban fogják bíróság elé állítani és büntetni. Mély tisztelettel kérem a miniszter urat és felhívom a figyelmét, ,hogy az árdrágítási és valuta ügyek jogerős ítéletei végrehajtása terén tegyen valamit. Én nem akarok, senkit bántani, én nem akarok senkit gyanúsítani, de én az életben élek és látom azt a rengeteg sok nyugtalanságot és panaszt, amd az árdrágítási és [ valuta ügyekben hozott jogerős ítéletek hiányos végrehajtása miatt tapasztalható. Ha új törvényt hozunk, amelynek 5. §-a a befolyás-