Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. hogy azok, akik ennek a liberális érának még a magyar közéletben rejtező és bujdokló képviselői esetleg azzal az igénnyel, hogy majd az idők fordultával újból felvirrad nekik, sokkal jobban érzik ennek a javaslatnak az időszerűségét, mint azok, akik úgy vélekednek, hogy az időszerűség nem elég nyilvánvaló. Ok tudják, hogy ez a javaslat is az ő fagyöngy és élősdi életüknek egy olyan gyökérszálára tette rá a fejszét, amely az ő életüknek legnagyobb mértékben tápláló forrása és erőt adó gyökere volt. Egyetértek ezután azokkal is, akik — mint például Közi Horváth igen t. képviselőtársam is — rámutattak arra, hogy ez a javaslat értékes abból a szempontból, hogy prevenció. Nem ringatjuk magunkat abban az ábrándban, hogy ez lenne a magyar közélet betegségeinek az az új divatos gyógyszere, Deseptylje, amely szinte minden betegség ellen jó, amely a szervezetet mérgezi, mert méregtelenít, antiszeptikumot vált ki a szervezetből. Nem lesz egyetemes Deseptyl. Még azt sem mondhatnám, hogy egy bizonyos bajnak az injekciója lenne, de egészen nyilvánvaló, hogy feltétlenül hasznos anyag, a nemzeti organizmus egészségesebbé tételére hasznos gyógyszer. Egyik nagy áldá

: sát éppen abban látom, hogy mint az eddigi hozzászólások is mutatják, rendkívül sok rokonvonatkozású kérdést is a köztudat előterébe helyez, amelyek nem tartoznak ugyan szorosan ahhoz, ami a törvényjavaslat egyetemesebb vonatkozású címe ellenére is csak túlságosan kis részlet, de azért a logikai asszociáció és a közélet gyakorlati asszociációja egyszerre már az eddigi felszólalásokban is szőnyegre hozott egy csomó olyan kérdést, amely kérdések bizonyára nemcsak a törvényhozás házának, hanem a törvényalkotásra és a törvényelőkészítésre közelebbről hivatott szervnek, többek között az igazságügyminiszter úrnak a figyelmét sem kerülték el. T. Ház! Én ebben a törvényjavaslatban egyikét látom azoknak a még hiányzó, de feltétlenül megvalósítandó fejezeteknek, amelyek a magyar munkaetikát, a magyar közszolgálati etikát nemcsak tisztviselői vonatkozásban, hanem egyetemes közösségi vonatkozásban is emelik, a közösségi erkölcsöt tisztítják, erősítik és meggyökereztetik. T. Ház! Hála Istennek, ma úgy vélekednek sokan, ezek között a miniszterelnök úr errevonatkozó megnyiltakozását is hallottuk, hogy. a magyar tisztviselői etika nem mutat olyan jelenséget, amelyek ennek a törvényjavaslatnak elsősorban indokául szolgálhattak volna. Én is osztozom azoknak véleményében, akik megtalálták ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban is a méltánylásnak, az elismerésnek, a szeretetnek a hangját, a szívét, az érzését a magyar köztisztviselői kar iránt. Állítom, hogy ha vannak is, legfeljebb szórványos jelenségképpen vannak olyan tagjai a magyar köztisztviselői karnak, akik ennek a javaslatnak büntető szankciói alá esnek, de másfelől úgy vélekedem, hogy ha vannak, csak formaszerinti leleplezésükig, a megtorlásig tagjai ennek a testületnek, de lényeg szerint nem köztisztviselők már most sem, amig bizonyára eljön ez a leleplezés és nemcsak a törvény szankcióval, de a társadalmi bojkott nagy fegyverével is élni fognak velük szemben. (Korláth Endre: Ez lenne a fontos!) Az 1849. utáni szomorú Bach-korszaknak sok érdekes tanulsága van azok számára, akik szeretnek az elmúlt időkből is konzekvenciákat KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIII. "úése 194-2 április 30-án, csütörtökön. 241 levonni a jövő számára. Az egyik tanulság az volt, hogy a passzív rezisztenciának egyik legcélravezetőbb fegyvere, ha ugyan nem éppen a leghatalmasabb és legtisztább fegyver© az volt ebben az időszakban, hogy a magyarság, az igazi magyarság tartózkodott a közszolgálat vállalásától, nem vállalt közhivatalt és azokat, akik mégis vállaltak közhivatalt, valósággal erkölcsi halálra ítélte a közvélemény, úgy hogy amikor a megyei közgyűléseken ezeknek a tisztviselőknek nevét olvasták, akik a Bachkorszak alatt hivatalt vállaltak, a megyegyűléseknek közönsége egyetemes kórusban zúgta rajuk, hogy »Meghalt!« — pedig pirospozsgás és immár szégyentől piruló orcával ültek közöttük. Szeretném, a magyarságnak ily hatalmas megnyilatkozott közéleti, etikai érzése ugyanilyen erőivel élne a törvények mellett és törvények nem létében is, törvényes rendelkezések hiányában is a köztisztviselői etikának, a közösség érdekeinek megsértése ellen. A magyar közvélemény — és itt elsősorban gondolok a népi közvéleményre is —• hallatlanul érzékeny a tisztviselői etika dolgában, de akármilyen érzékeny, adott esetekben ügyes-bajos emberek igyekeznek bajuknak a legkönnyebben ellentállás irányában való elintézésére, és ezért bizonyos mértékig: destruálható ez a közvélemény. Biró István képviselőtársunk szavaiból hallottuk azt, hogy egy szomszéd, magát birodalomnak kijátszó országot mennyire elsősorban ez a tisztviselői korrupció őrölte meg belülről, mint ahogyan a titkon rágó szu a még olyan hatalmas fát is megőrölheti. Arra is célzott a mi képviselőtársunk, hogy a korrupciónak bacillusai átragályozódhatnak arra is, aki közel van a fertőzött részhez, szóval immúnissá nem tehet egy nemzetet sem a korrupcióval, így a tisztviselői korrupcióval szemben sem semmi más, csak a belső tisztaság, az a lelkület, amelyik elöli ezeket a fertőző bacillusokat. Legyen szabad csak egyetlenegy példát felolvasni az egyik Erdéllyel foglalkozó nagyon kedves munkából, amelyben megírja tapasztalatait az egyik széles hatáskörű úr és elmondja, hogy egy délelőtt az altiszt egy küldöttséget jelentett be nála, amely öt tagból állt. A küldöttség tagjai előadták, hogy egy javaslatot szeretnének terjeszteni az akkor katonai közigazgatást ellátó tábornok elé és azt kérik, méltóztassék kieszközölni a tábornok úrnál, hogy hat hónapon át amnesztiát adjon a megvesztegetési kísérletekre, mert itt mindenki megszokta, hogy pénz nélkül semmit sem intéznek el; megtörténhetik tehát, hogy valaki a legnagyobb jóhiszeműséggel beleteszi a szokványos járandóságot a kérvényébe és akkor az itteni viszonyokkal nem ismerős anyaországi tisztviselők ebből kázust talajnak csinálni. Ezért szükség van bizonyos átmeneti időre, miig az itteniek hozzászoknak a magyarországi viszonyokhoz. (Derültség. Egy hang jobbfelől: Jellemző!) Ezt a tragikomikus példát azért hoztam a Ház elé, hogy lássuk, mennyire szükséges ezen a téren a törvényes intézkedések megléte és egy egészséges közvéleménynek ezáltal és ezenkívül való megszilárdítása is, hogy ne hatolhassanak be ilyen szörnyű fertőzések a nemzet testébe. Ez a törvény hatáskörén kívül esik, a törvényen túl esik és valóban a legtökéletesebb törvény sem szolgálhatja ezt a célt. Ezt csak egy egészséges nevelésű nemzeti közvélemény hozhatja létre és az, ha a 43