Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-255

220 Az országgyűlés képviselőházának 255. ülése 19b2 április 30-án, csütörtökön. Biró István: T. Ház! A

# magyar királyi kormány egy nagy (horderejű törvényjavaslatot nyújtott be a Ház elé, amely tulajdonképpen a Kállay-kormány által benyújtott első törvényjavaslat. Ennek a törvényjavaslatnak célját a címe fejezi ki legpregnánsabban, amely szerint a közélet tisztaságát és, törvényességét akarja újabb büntető rendelkezésekkel biztosítani. Az első hallásra talán mindenkiben felvetődik az a gondolat, és mindenki felveti magában «zt a kérdést: vájjon miért kellett ezt a törvényjavaslatot benyújtani, vájjon a magyar közélet évszázados, közismert törvényessége avagy tisztasága olyan csorbát szenvedett-e; amely szükségessé tette ennek a törvényjavaslatnak benyújtását. Nem, t. Ház! Véleményem szerint erről nem lehet szó, mert bár a rendkívüli időkben, ebben a világháborúban is éppen úgy, mint a múlt világháborúban, többen próbálkoznak a viszonyokat, a nehéz állapotokat sajátmaguk céljaira, egyéni érvényesülésükre felhasználni, sőt kihasználni, ezekből az elszórt esetekből még nem lehet arra következtetni, hogy a magyar közélet törvényessége avagy tisztasága csorbát szenvedett volna.* Ez a törvényjavaslat két célt szolgál, mint ahogy az indokolás maga is mondja: elsősorban a büntetőtörvényszakaszok hézagainak kitöltését, pótlását célozza, másodsorban azonban igen drákói szigorral, preventív módon vétót emel minden esetleges jogtalanság, illetve a jogfelelősség kísérlete ellen. Egy világháború kellős közepén kevés dolog lehet fontosabb, mint a közélet tisztaságának és törvényességének megóvása. (Helyeslés a középen.) A magyar honvéd nem azért küzd messze végeken, feneketlen sárban, dermesztő hidegben, hogy ezért az önfeláldozásáért idehaza valaki is jogtalan előnyöket szerezzen és kényelmes itthonülését egyéni előnyök szerzésere és biztosítására fordítsa. A magyar honvédnek, aki vérét, életét áldozza azért a Magyarországért, lamelynek fennmaradása, integritása és függetlensége mindenekelőtt szent kell, hogy legyen mindenki előtt, nyugodtan kell a külső fronton elvégeznie a maga feladatait azzal a határozott tudomással, hogy idehaza a belső fronton, a közélet frontján nem történnek törvénytelenségek, a közélet tisztasága meg van óva és ezek felett, a magyar igazságszolgáltatás áll őrt. (Helyes* lés a középen.) T. Há»! Ezt a törvényjavaslatot két szempontból szeretném bírálni, 'tfielyeseblben tárgyalás anyagává tenni. Elsősorban a jogi oldalához, nemcsak ahhoz, ami benne van a törvényjavaslatban, hanem ahhoz is, ami kimaradt belőle és szeretnék azután nemzetetikai szempontból is hozzászólni ehhez a javaslathoz. A javaslat jogi szempontból rendkívül érdekes és a kormány politikájának teljesen megfelelő céltudatossággal úgy a vesztegetőt, mint a megvesztegetettet a legszigorúbban, drákói módon bünteti. Ez helyes, mert a korrupció esetleges felburjánzása veszélyeztetheti legjobban állami létünket, államunk erkölcsi erejét, amelynek elvesztése nagyon könnyen egy másik 1918-at vonna maga után, amitől pedig Isten óvjon bennünket, de ez nem is következhetik be, mert hiszen a közéleti tisztaság megóvása éppen ezt célozza, éppen ezt szolgálja. Nagyon érdekes a törvényjavaslatnak az a kitétele, hogy a vagyonit előny mellett a személyi előnyökről is beszéL Nagyon helyes volna, ha ugyanezt a »személyi előny« kitételt az igazságügyminiszter úr szíves volna pótlólag belevenni az 5. §-ba is, amely ezt mondja (olvassa): »Aki a maga vagy más részére vagyoni előnyt követel vagy fogad el« stb.; itt a vagyoni előny mellé még a személyi előnyöket is be kellene venni, tekintettel arra, hogy a személyi előnyök megszerzése igen sokszor, sőt legtöbbször nagyon jól kamatozik később va-, gyoni előnyökben, akkor viszont a vagyoni viszonyok már nem ennek a befolyással való üzérkedésnek a közvetlen hozama, — hogy így fejezizem ki magam — hanem az ezáltal megszerzett személyi előnyök járuléka. A 2. §. (5) ki-bekezdése fontos és újszerű. Azt mondja, hogy (olvassa): »A jelen törvény alkalmazásában előny elfogadása alatt az előny Ígéretének elfogadását is érteni kell«. Nagyon gyakran hallottuk különösen a múltban, lent Erdélyben a megszállás alatt, — Petro igen t. képviselőtársunk is éppen erről beszélt tegnap — hogy: majd meghálálom; tessék csak megcsinálni ezt a dolgot, majd nem leszek hálátlan, majd ezt fogom tenni, azt fogom tenni. A vesztegetés az Ígérettel történik tulajdonképpen és ez az Ígéret az, amely teljes mértékben kimeríti a megvesztegetés kritériumát. Van azonban ennek a paragrafusnak és a vesztegetés kritériuma megállapításának egy hátulütője is. Tudniillik a büntetőtörvénykönyv rendelkezései eddig a vesztegetőt — egészen kevés kivételtől eltekintve — nem büntették, tehát könnyebben felderíthető volt a vesztegetés ténye, mert ha az, aki vesztegetett vagy vesztegetni akart, nem kapta meg azt a bizonyos előnyt, amelyet vesztegetésével akart szerezni, elkeseredésében, de igen gyakran bosszúból is, feljelentette azt a nem tudom kicsodát, tisztviselőt vagy más valakit, akit meg akart vesztegetni és aki zsebrevágta a pénzt, de nem csinált semmit. A jelen esetben nem tudom elképzelni, hogyan kerülnek majd napvilágra ezek az ügyek, mert a vesztegetőnek is éppen olyan érdeke, mint a megvesztegetettnek, hogy ezek az ügyek mentől nagyobb titokzatosságban maradjanak. Remélem azonban, hogy a nyomozó hatóságok talán kideríthetik majd ezeket az eseteket és a törvénynek ez a különben igen helyes intenciója nem

1 sül el majd visszafelé. A3. §a tiltott ajándékozásról beszél, amely tulajdonképpen szintén a vesztegetés egyik és igen jól ismert válfaja. A 3. § szövege így kezdődik: »Aki... közhivatalnok hivatali vagy szolgálati működésével kapcsolatban neki vagy beleegyezésével másnak olyan személyes vagy vagyoni előnyt ad« stb. T. Ház! Nemrég történt meg — az ügy különben még ma is folyamatban van — éppen egyik képviselőtársunk részéről az a kijelentés közismert vesztegetési ügyében, hogy ő nem fogadott el semmit, de a felesége igen. Feltehető, hogy a feleség nem kért férjétől írásbeli beleegyezést, hogy légy olyan szíves, add nekem írásiban, hogy beleegyezel abba, hogy én pénzt vagy ajándékot fogadhassak el azért, hogy majd a te befolyásoddal el fogod intézni X. vagy Y. ügyét. Nagyon nehezen tudom tehát elképzelni, t. Ház, hogy azt a beleegyezést valami módon is bizonyítani lehetne. Tehát a magam részéről is — hiszen tegnap felszólalt t. képviselőtársaim közül valamelyik vezérszónok ezt a kérdést előhozta — tisztelet-