Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-255
Àz országgyűlés képviselőházának 255. ülése 1942 április Sö-án, csütörtökön. 227 tel kérem az igazságügyminiszter urat, hogy a »beleegyezés« szó helyett a »tudtával« kifejezést méltóztassék a törvény szövegébe beírni, vagyis, hogy »szolgálati működésével kapcsolatban neki vagy tudtával másnak adott vagy ígért bizonyos előnyöket«. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A tiltott ajándékozás kísérlete is büntetendő, igen helyesen. Ennek a szakasznak utolsó bekezdése szerint nem büntethető az, aki az előnyt közhivatalnok követelésére adta vagy ígérte, ha vonakodása esetén jogtalan hátránytól tarthatott. Ez a nagyközönség szempontjából rendkívül megnyugtató, de tisztelettel kérdem az igazságügyminiszter úrtól, hogy ezt a kitételt miért nem méltóztatott a vesztegetés szakaszainál is alkalmazni, mert hiszen nemcsak tiltott ajándékot lehet kapni, hanem a vesztegetést is ki lehet csikarni attól a bizonyos jogokat kereső vagy ügyét elintézni akaró embertől. Kérném tehát az igazságügyminiszter urat, kegyeskedjék a 3. $-nak ezt az utolsó bekezdését általában alkalmazni a vesztegetésre. A 6. § a vagyoni előny elkobzásáról beszél. Nagyon hejyes, a jogtalanul szerzett vagyoni előnyért nemcsak meg kell büntetni az illetőt, hanem azt a vagyoni előnyt el is kell kobozni. Érdekes és szintén újszerű, hogy abban az esetben is elkobzást rendel a törvényjavaslat, ha az ellen, aki abban részesül, bűnvádi eljárást nem lehet folyamatba tenni és érdekes az ?i is, hogy abban az esetben, ha ez az anyagi előny nem olyan tárgy, amelyet elkobozni lehet akkor azt, aki az anyagi előnyben részesült, > az előny értékének megfizetésére kell kötelezni. T. Ház! Most elérkeztem a törvényjavaslat egy igen fontos rendelkezéséhez, az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1938 : XIX. tc.-nek a felsőházi, az egyházi választásokra, továbbá a hivatási kamarákkal kapcsolatos választásokra való kiterjesztéséhez. Csodálkozom, hogy ez eddig nem történt meg. A képviselőválasztások tisztaságára vonatkozó 1938 : XIX. te. kiterjesztése annyira kézeűr fekvő, hogy ebben a tekintetben feltétlenül mulasztást látok abban, hogy ez eddig még nem történt meg. Hiszen a felsőházi választások mellett rendkívül nagy horderejűnek kell tekintenünk az egyházi vonatkozású választásokat, mert keresztény egyházaink azok a várak, amelyekben közéletünk igen tekintélyes megnyilatkozásai zajlanak le; ezeken túlmenőleg pedig a hivatási kamarák választásait tartom rendkívül fontosnak, mert érzem azt, hogy az új Európa napról-napra mind jobban halad a hivatási kamarák felé és éppen ezért a hivatási kamarák választásának törvényessége és tisztasága feltétlenül és mindenekfelett fontos. A választók jogosulatlan befolyásolására vonatkozó 8. § indokolása is igen érdekes. T. i. a régi törvény, az 1938 : XIX. te. és ezt megelőzőleg az 1925 : XXVI. te. azt mondotta, hogy bünteti azt, aki a választót választásában megakadályozza, illetőleg befolyásolja, hogy szavazzon vagy ne szavazzon. Mindenki azt hitte, hogy a titkos választási jog bevezetésével csökkenni fognak a lehetőségek nemcsak atekintétben, hogy abban befolyásolja valaki is a választót, hogy ne szavazzon, vagy szavazzon, hanem abban a tekintetben is, hogy befolyásolja valaki a választót abban, hogy erre vagy arra a jelöltre vagy lajstromra szavazzon, illetőleg ne szavazzon. Ennek a törvényszakasznak beiktatásával úgy érzem, t. Ház, hogy a választások tekintetében — ismételten rámutatok itt a hivatási kamaráknak, ezeknek a rendkívül fontos szerveknek, továbbá az egyházi szerveknek választására — a törvény azok tisztasága és törvényessége feleft intenzívebben tud majd őrködni. T. Ház! Most az 5. §-ra vagyok bátor reátörni. Ez az a paragrafus, amely talán a legnagyobb horderejű az egész törvényjavaslatban. A törvényjavaslat érzékeny szeizmográfként akar őrködni a közélet nyugodt és tiszta folyásán. Még olyan területeken is csóvát állít egyesek elé, amelyek eddig egy új embertípusnak szabad vadászterülete voltak és ezeknek a tevékenységét a javaslat a befolyással való üzérkedésnek nevezi. Mar az 1914—18. évi világháborúban is igen szomorú példákat láttunk erre a befolyással való üzérkedésre. Az új világháború alatt, de, sajnos, már az ezt megelőző időkben is kitermelődött az az embertípus, amely abból élt, hogy befolyással, valódi vagy vélelmezett befolyással rendelkezett itt vagy ott. A tisztviselőknek, a jogot kereső nagyközönségnek igen tekintélyes része nem a rendes, becsületes munkára fektette a hangsúlyt, hanem a protekciókeresésre. Protektorokat kerestek és ebbe fektették minden energiájukat. Székesfővárosunk polgármestere most nemrég, igen helyesen és követésre méltóan, egy rendeletet adott ki, amelyben figyelmeztette a tisztviselőit, hogy hagyjanak fel a protektorikereséssel, dolgozzanak becsületesen, mert jövőbeli boldogulásuk egyedüli feltétele az ő becsületes, odaadó munkájuk. Sajnos, eddigelé még ez a rendelet volt az egyik első fecske, remélem azonban, hogy ez az a fecske, amely kivételesen tavasz fog csinálni és ezt fogják majd követni a hozzá hasonló rendelkezések. De nemcsak rendelkezések, hanem szinte azt mondhatnám, erkölcsi tanítások kellenek, mert ezt a kérdést nem lehet rendeleti úton elintézni. Itt nevelni kell a közönséget, nevelni kell a fiatalságunkat, hogy dolgozzék becsületesen, áldozatkészen a magyarságért és saját magáért, mert akkor azért a nemzetért dolgozik, amelynek ő is egyik tagja és ne keressen protektorokat, ha egy jobb fizetési osztályba vagy fokozatba akar kerülni, ne keressen protektorokat, ha valamilyen állást akar elnyerni és ne keressen protekciókat, ha valamilyen ügyet el akar intézni. Aljas vámszedők azok, akik a protekció lehetőségét kihasználva, anyagi, személyi előnyöket szereznek maguknak. (Ugy van! Ügy van! — Taps a középen.) Meg kell állapítanom, hogy ezek az igazi destruálói ennek a nemzetnek, akik a proitekciókereséssel kihasználják az emberi gyengeséget és a maguk befolyása val, illetőleg vélt befolyásával anyagi előnyöket szereznek. Éppen e miatt enyhének tartom a törvényjavaslat büntető szankcióját, amely szerint az illető vétséget követ el és büntetése egy évig terjedő fogház. A törvényjavaslatnak ez a szakasza azonban nagyon kétélű fegyver. Ha nem a magyar közéletben alkalmaznák és nem a magyar igazságszolgáltatás állana őrt efelett, akkor félnék megszavazni ezt a rendelkezést. Félnék megszavazni azért, mert nem tudnám, vájjon nem fog-e valaki visszaélni ezzel a szakaszszal (Úgy van! a középen.) és nem fogja-e olyan esetekre is ráhúzni a büntető szankciót, amelyek tulajdonképpen a legkorrektebb, a leg becsületesebb jóakaratból állottak elő. Mert nem tekinthetem protezsálásnak például azt, ha felhívom valakire valakinek a figyelmét, — 41*