Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-254
Az országgyűlés képviselőházának 254. tázs kérem! És súlyos bűntett!) Maró s vásárhelyen' például jelenleg is több. mint 20 vágón korpa van elraktározva, Szászrégenben úgy tu dorn, 25 vagon és végig majdnem minden he lyen, hol 10, hol 20, hol pedig még ennél több vagonnal is áll a korpa. A katonaság természetesen ebből azt a következtetést vonja le-, hogy a Székelyföldnek nincs szüksége erre a korpára, ki akarja szállítani a Székelyföldről s fel akarja használni részint saját szükségleteinek fedezésére, részint pedig- más vidékek ellátására. Közélelmezési kormánybiztosunk — örömmel mondom — valóban a hivatása magaslatán áll, neki azonban egyáltalán nincs semmiféle intézkedési jogköre ilyen vonatkozásban. Nagyon, kérem a közélelmezési miniszter urat, szíveskedjék elrendelni, hogy a közellátási kormánybiztos, a Marosvásárhelyen székelő Maros-Torda vármegyei főispán, kinek a hatásköre a négy székely, vármegyére terjed ki, sürgősen intézkedhessek ebben a kérdésben és hogy a gazdák akár a közigazgatási szerveken, akár más kijelölt szerveken keresztül igényelhessenek; korpát és meg is kapják a kiutalásokat, nehogy megtörténhessék az, hogy az állatokat a tökéletes takarmány hiány miatt igen sok helyen éjszakára lepedővel függesztik fel az istállók padlásához, hogy éjszaka véletlenül gyengeségük következtében le ne feküdjenek, le ne dőljenek, mert különben reggel nem tudják őket talpraállítani. Igaz, hogy ez a korpa nein ideális takarmány,, különösen az alaposan kiőrölt korpa, de mégis valami. Ez most ott áll, nem messze tőle, veri az cső, romlik és a nagy adminisztárcióban nincs gazdája, aki kiutalná az igénylőknek. Tisztelettel kérem a közellátási miniszter urat, intézkedjék ebben a kérdésben. Ez nem háborús nehézség, ez tisztán annak a szövetkezetnek, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének a tehetetlenségére mutat. Hogy mennyire tehetetlen ez a szövetkezet, azt nemcsak én mondom. Nekem alkalmam volt betekinteni a szövetkezet egyik igazgatójának a levelébe, amelyben egyszerű kijelentő mondatban közölte azt. hogy a szövetkezet ebben a kérdésben tehetetlen. (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon. — Pándi Antal: Ki az az igazgatói) Kérdem, ki tehet erről, ha nem az a szövetkezet, amely ennek a korpaellátásnak a biztosítására és szétosztására vállalkozott? Kérem a közellátási miniszter urat, szíveskedjék ebben a kérdésben a legsürgősebben dönteni. (Pándi Antal: Az igazgatót főigazgatóvá kinevezni! Borzasztó!) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a közellátási miniszter úrnak. (Baky László: Válasz nincs?) Következnék Árvay Árpád képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz, a képviselő úr azonban interpellációját töröltette. Következik Osoór Lajos képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz az 1940:XXII. t.-e. 40. $-a alapján kirótt súlyos adóbírságok tárgyában: Az 1940. évi XXII. t.-c. 40. §-á előírja, hogy azok a rögzített kereseti és jövedelemadót fizetők, akiknek jövedelme az előző évben legalább 50%-kal emelkedett, adóalapjuk új megállapítását az adóévnek február hó végéig tartoznak kérni, különben az adó kétszerese vetendő ki rájuk. Minthogy ez a szigorú rendelkezés kellő KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIII. ülése 1942. április 29-én, szerdán. 205 időben és kellő mértékben nem juthatott az érdekelt adóalanyok tudomására és ennekfolytán az ország területén többszázezer pengőre rugó, igen súlyos bírságokat róttak ki az adókivető hatóságok, kérdezem a pénzügyminiszter urat, hajlandó-e intézkedni abban az irányban, hogy kivételesen az 1941. évre — de csakis erre — a méltánylandó körülmények következtében a kivetett bírságokat általánosságban törölje vagy legalább is a legkisebb mértékre szállítsa le.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Igen sajnálom, hogy a pénzügyminiszter úr nincs jelen interpellációmnál', mert szerettem volna megkérni^ arra, hogy az ő tárgykörében elhangzó felszólalásokat ne tekintse személyes sértés-, nek, mint ahogyan tegnap az én beszédemnél és a mai beszédek során is mindjárt úgy vette a felszólalásokat és hozzászólásokat, hogy azok őt személyében támadják. Nagyon kedves és elismerten előzékeny ember a miniszter , úr, de nekünk jogunk, sőt kötelességünk az általunk felhozandónak tartott dolgokat előhozni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a kérdést se méltóztassék személyes kérdésnek venni, hanem olyan komoly és konkrét panasznak, amelyet okvetlenül el kell intézni. Amikor az elmúlt esztendőkben meghoztuk az 1940:XXII. t.-c.-et, amely adórendszerünket új alapokra fektette • le, ez olyan intézkedés volt, amely a mai adóztatási viszonyok között feltétlenül kívánatos és szükséges volt. Ez az adótörvény azonban sok olyan intézkedést hozott, amelyet addig nem ismert a magyar adójog és amely még egyáltalában nem gyökeresedhetett bele az adóigazgatásba, különösen az adófizetők ismeretkörébe. Hozzájárult ehhez az, hogy ennek az 1940:XXII. t.-c.-nek egyes szakaszait időnkint és részletekben léptették életbe; eddig valami hat-hét életbeléptető rendelet jelent meg, amelyek először két szakaszt, azután három szakaszt, szóval egyes részleteket léptettek életbe, sőt még ma sincs ez a törvény teljesen életbeléptéivé. Az általam panasz tárgyává teendő kérdés arra vonatkozik, hogy ebben az adótörvényben van egy olyan intézkedés, amely szerint a rögzített kereseti-, jövedelem- és vagyonadóban adózó adóalanyok kötelesek önmaguk jelentkezni, ha jövedelmük 50%-kal emelkedett az előző évhez képest. Ha tehát valakinek 10.000 pengő jövedelme volt és ez felemelkedett 15.000 pengőre, maga köteles jelentkezni: uraim, itt vagyok, az én keresetem több lett, tehát rám tessék több adót kivetni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: adómorál!) Ez nagyon helyes intézkedés volt abból a szempontból, hogy az adófizetők adófizetési készségét, adóerkölcsét javítsák. Csakhogy eddig ez az intézkedés a magyar ^ jogrendszerben ismeretlen volt. Erről a múltban nem is lehetett hallani és elképzelhetetlen volt a mi adófizetésig viszonyaink között, hogy az adófizető maga jelentkezzék, hogy önként jöjjön: kérem itt vagyok, több adót akarok fizetni. Mondom, ezt a törvényt meghoztuk, ami helyes volt. A törvénynek ezt a szakaszát a 160.000. számú pénzügyminiszteri rendelet 1940 december 31-én léptette életbe azzal a kikötéssel, hogy 1941 február 28-ig kötelesek az adófizetők ezt a jelentkezést megtenni. Magában a rendeletben mindössze egy mondat intézkedik 38
