Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-253

146 Az országgyűlés képviselőházának 253, megkezdte manővereit, egészen természetesen rögtön lombardiroztatta jegyzését, s ebben az esetben sietve meg is szabadult ezektől a hadikölesönkötvényektől. (Ügy van! a szélsőbaloldalon ) Nagyobb baj itt tehát nem történnék s ezzel nyugodtan egyszerűsíthetnők az adminisztrációt. Őszintén szólva meglepő azonban, hogy moFt hallunk erről a zsidók kivándorlását.előmozdító alapról, amelyet tényleg az 1939-IV. L-e, statuált, de nem tudok arról, hogy eddig volt-e valamilyen összeg befizetve, vagy misrel dotálták tulajdonképpen az alapot. (Meskó Zoltán: Ez a cionista alap? Igen, ez az!) Meggyőződésem és felfogásom az, hogy egy fillért sem szabad elvonni abból az Összegből, amelyet a hadikölcsönjegyzők segélyezésére, a kÖt. vények valorizálására akarunk fordítani. Megítélésem szerint lehet találni és bizonyára talál a kormány megfelelő más fedezetet ennek az alapnak előmozdítására (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) annál inkább, mert azt hiszem, hogy ezzel a fedezettel bajosan tudjuk megoldani azt a kivándorlást, amelyet a miniszterelnök úr legutóbb nyolcszázezer zsidóra vonatkozóan kilátásba helyezett. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Mehetnek úgy, ahogy jöttek!) T. Ház! Mind pártom, mind pedig pártszövetségünk nevében határozottan ki kell jelentenem, hogy, megértéssel viseltetünk a pénzügyminiszter úr és a kormány ama szándékai iránt, hogy a hadikölcsönök valorizálását szőnyegre hozta, méltányoljuk a javaslat mindenképpen dicséretes szándékait, de mivel felfogásunk szerint — amelyet az előbb voltam bátor kifejteni — a javaslat mai formájában a kérdést egyáltalában nem rendezi, illetőleg nem rendezi olyan kielégítő módon, mint ahogyan azt a rendelkezésre álló összeggel rendezni lehetne, a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetség nevében tisztelettel benyújtok egy határozati javaslatot és azt kérem, hogy: (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a megelőző világháború idejéből származó hadikölcsönök függőben lévő ügyét sürgősen és kielégítően le kell zárni, tekintettel továbbá arra, hogy; a közös nemzeti célok megvalósítása céljából a takaréktőkének és egyéb felgyülemlett tőkéknek az állam által kölcsön révén való igénybevételét célszerű intézkedésekkel elő kell mozdítani, utasítsa a Ház a magyar királyi kormányt, hogy a fent említett célokat megfeleli módon nem szolgáló törvényjavaslatot az 1914—1918. éyi hadikölcsönök rendezéséről vonja vissza és haladéktalanul nyújtson be a szóbanforgó hadikölcsönök rendezéséről olyan új javaslatot, amely a fentemlített célok szolgálására alkalmas és amely a nemzeti közös ségi érzést megerősítő szempontokon, különösen a közösség érdekében vállalt anyagi áldozatok igazságos méltánylásán alapszik.« (Élénk helyeslés és taps a Szélsőbaloldalon.) Az előadottak alapján természetszerűen nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Mocsáry Ödön jegyző: Dem el Aladár! Elnök: Demel Aladár képviselő urat illeti a szó. Demel Aladár: T. Ház! Egy törvényjavaslat fekszik előttünk, amelyet — annak ellenére, hogy azt az előttem szólott igen tiszteli ülése 1942. április 28-án, kedden. képviselőtársam pártja nevében nem tudta el fogadni — úgy érzem, hogy az egész magyar közvélemény pártkülöiibség nélkül örömmei üdvözöl. (Ügy van! Úgy van! jobb felől. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Vékony öröm!) Ez a javaslat pénzügyi természetű javaslat, hiszen az 1914—1918. évi háborús államadósságok rendezését célozza és mégis úgy érzem, hogy nem pénzügyi szempontok azok, amelyek elbírálásánál előtérbe nyomulnak, — bár a rendezés keretét kétségtelenül pénzügyi megfontolások szabták meg — hanem Í.1Z ÍIZ etikum, amely a javaslatot életre hívta és az a szociális érzék, amely a javaslat méltányos intézkedéseiben megnyilvánul. (Úgy van! Ügy van! jobb felől.) A pénzügyi konstrukció, a szilárd etikai alap és a helyesen értelmezett szociális megoldás a pénzügyminiszter úr felelőssétudattól áthatott egyéniségét tükrözi vissza. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Komoly erkölcsi tartalom van abban ugyanis, hogy a pénzügyminiszter úr éppen most, amikor a hadsereg kiépítése és fejlesztése, nemkülönben pedig a területmegíiagyobboidlással járó rendkívüli állami feladatok megvalósítása úgyis rendkívül súlyos terheket rótt az államkincstárra, továbbá amikor a háború gazdasági megvívása és a győzelem biztosítása érdekében államnak és állampolgárnak a legnagyobb erőfeszítésre kell felkészülnie, akkor érzi mellőzhetetlen, szinte becsületbeli kötelességének, hogy az állam most valamilyen formában rendezze és kiegyenlítse azt a polgáraival szemben fennálló régi adósságát, azt a régi becsületbeli adósságát, amely, ha a korona értékének katasztrofális leromlása folytán teljesen devalorizálódott is, mint kötelezettség, főleg mint erkölcsi kötelezettség, sértetlenül fennállott, de mindmáig hiába várt rendezésre. Éppen ezért bizonyosan tudom, hogy nincs véleménykülönbség az igen t. Ház tagjai között atekintet'ben, hogy ennek a javaslatnak a beterjesztése feltétlen szükségesség volt. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Nemcsak azért, mert a magyar életnek olyan problémádat oldÖa meg, amelynek megoldatlansága már évtizedek óta fennálló seb volt, hanem azért is, mert a magyar állam hitelének megerősítéséhez is feltétlenül hozzájárul. Minden hitelnek• alapja a bizalom, amely — amint ezt ez a Széchenyi alkotta szó is mutatja — abból a hitből fakad, hogy az adós vállalt kötelezettségének minden körülmények között eleget fog tenni. A viszonyok változhatnak úgy, hogy az adós számára megszűnik a kötelezettség teljesítésének lehetősége, de sohasem szabad megszűnnie a teljesítésre irányuló akaratnak. Mert ez nemcsak a polgári becsülettel, a jóhiszeműséggel ellenkezik, hanem megöli a hitelt és megszünteti a bizalmat. Fokozottabban áll ez az állam hitelére mar csak annál a közjogi kapcsolatnál fogva is, amely ebben az esetben az adós és a hitelező között fennáll és mert ebben a vonatkozásban a bizalom megingása súlyos gazdasági és pénzügyi kihatásokkal járhat. Az nem kétséges, hogy 1918 katasztrófája után a trianoni Magyarország nem volt, nem lehetett abban a helyzetben, hogy ezeket az adósságokat rendezhesse. Az adósságszolgálat megszüntetését tehát az ország helyzete teljes mértékben indokolta, annyival is inkább, mert ezekből az adósságokból aránytalanul nagyobb részt kellett volna vállalnia a csonka országnak, mint amekkora *arányosan ráesett volna. De soha egyetlen olyan nyilatkozat, vagy intézkedés nem történt a magyar kormány, vagy