Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-236
Az országgyűlés képviselőházának 236. a háromszor megmaradt a maga álláspontja me'llett és előbb báró Eötvös Lóránd; majd Wlassics Gyula minisztersége alatt ez törvénynyé is vált. Méltóztassanak megengedni, hogy csak egyetlenegy idézetet olvassak fel, amelyet az akkori kultuszminiszter, báró Eötvös Lóránd, báró Eötvös József fia, a magyar egyetem viláighírű tanára és tudósa mondott. Báró Eötvös Lóránd ezt mondotta (olvassa); »A fajgyűlöletnek és a valásos üldözésnek egy neme sem mutatkozott annyi formában, annyiszor és oly sok időn át, mint éppen a zsidók üldÖ* zése. És ez a zsidóüldözés, melyet még a múlt században az állam tűzzel-vassal pusztított, az újabb időben is megmaradt abban a gyermekes utóhangban, amelyet antiszemitizmusnak neveznek. Annál örvendetesebb, hogy ez az üldözés mind a maga veszedelmesebb, mind ártatlanabb formájában ma mindinkább megszűnik és beállanak a vallásszabadságnak azon előfeltételei, amelyekét éppen az imént szabályoztunk, tudniillik a személyes meggyőződésnek kölcsönös és igaz tisztelete, örömmel látom, minit a haladás jelét üdvözlöm, hogy ma, amidőn ezen Házban a zsidók recepciójára vonatkozó törvényjavaslat került szőnyegre, csak egy igen rövid, oly tárgyaláisra volt szükség, amelyben a felszólalók elvben a törvényjavaslathoz magához mindnyájan hozzájárultak.« Ezt mondotta akkor báró Eötvös Lóránd kultuszminiszter. Mélyen t. Képviselőház! Most méltóztassanak megengedni, hogy mély fájdalmamat fejezzem ki afelett, hogy ez a javaslat az izraelita vallást lefokozza a bevett vallásról az elismert vallásra. Nekem ez igen fáj, fáj lelkileg, fáj ideális szempontból, fáj, hogy ez bekövetkezett és megtörtént. Mert amikor azt látjuk, hogy a magyar törvényhozásban — a mélyen tisztelt előadó úr is hivatkozott erre, a mélyen t. miniszter lír a maga indokolásában is hivatkozik rá — mennyi törvényt hoznak itt a zsidó egyének ellen, gazdaságilag hogyan szorítják vissza őket... (Bodor Márton: Nem vesszük észre!) Én fájdalom, nagyon észreveszem, ha benne élne a mélyen t. képviselő úr az én helyzetemben, akkor tudhatná. {Bodor Márton: Pedig benne élünk!) Szegény embereknek Százai és ezrei kenyér és boldogulás nélkül, a földönfutás veszélyének kitéve élnek. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Magyarok az utcán! — Zaj. — Elnök csenget) Igen t. Képviselőház! Engedelmet kérek, amikor szegény újságárusoktól kaptam ma egy expressz levelet, czegény rikkancsoktól s ezek elpanaszolják, hogy január 1-től nem kapnak rikkancsengedélyt, amikor a legsúlyosabb és legrettenetesebb tragédiák és katasztrófák állnak küszöbön (Bodor Márton: Nézze meg a falut!), akkor én azt gondoltam volna, hogy a mélyen t. kormány nem nyúl hozzá magához a valláshoz, nem nyúl hozzá magához a felekezethez. Engedelmet kérek, nem tudom jó magyar szóval kifejezni, ha időm volna rá, törhetném rajta a fejemet, hogy a nyelvújítással kapcsolatban minél megfelelőbb szavakat találjak azoknak a feladatoknak megjelölésére, amelyek éppen ezekre a vallásközösségekre hárulnak; csak idegen szóval tudom mondani: a kulturális, szociális, karitatív, higiéniai feladatoknak egész tömege majdnem megoldhatatlanná, majdnem elviselhetetlenné teszi éppen a vallási közösségek életét és működését s amikor ez a helyzet, amikor a vallási közös- ' ülése 1941 december 17-én, szerdán. 559 ségeknek kellene e tekintetben a maguk munkáját elvégezni, akkor az államnak nem nehezíteni, hanem könnyíteni kellene az ő helyzetüket. Én azt hiszem, hogy ez megfelelő volna, nem volna hátrányos és nem volna káros, ha ezeken a rettenetes nehéz viszonyokon átsegítenők ezeket az embereket. T. Képviselőház! Sohasem voltam; és sohasem leszek híve és tisztelője annak, hogy valakiket kollektive érjen vád. Én azt gondolom, hogy a becstelennek gazsága nem homályosíthatja el a becsületesek tisztaságát és az ártatlanok igazságát. Nem fogadom el a javaslatot. (Taps a balközépen.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Szeder János jegyző: Balás Károly! Elnök: Balás Károly kénviselő urat illeti a szó. Balás Károly: T. Ház! Ez a javaslat, ha jogi szempontból nézzük, tulajdonképpen afféle deiklaratív törvényjavaslat, amely egy már tényleg bekövetkezett jogi állapotot jâs folyamatot formailag is megállapít és megfelelő kategóriába soroz. Ennek a javaslatnak tulajdonképpen már az 1941 : XI. tc.-ben is benne kellett volna lennie. Az 1895 : XLII. te, ugyanis a zsidó vallást bevett felekezetté tette és ilyennek kodifikálta. A bevett egyházak jogi állásának lényege az, hogy azok szoros közjogi kapcsolatban állanak az állammal, egyházi adóikat közadók módjára szedik be, papjaik ennek folytán kincstári kiegészítést igényelhetnek, történeti előjogokat élveznek és a királyi főfelügyeleti jog alá esnek. Ebből a jogi konstrukcióból mingy árt látlhatjük, hogy ezt a jelleget valamely vallásfeletkezetnek nem papirosintézkedés, hanem csak az ily módon kialakult történeti múlt adhatja meg. És ha valamely törvény ilyen módon kialakult történeti, vagyis nemzeti múlt nélkül kísérli meg a bevett jelleg megadását, akkor ez annak ä felekezetnek a történeti kialakulási jellegével nem lehet kellő Összhangban, akkor ez valami erőltetett dolog, amely azután az élet gyakorlatában lépten-nyomon megcáfolja magsát, lépten-nyomon érezhető, így volt ez a zsidó vallás recepciójával is, amelyet ennek a felekezetnek nem a magyarság nemzeti múltjával, annak törekvéseivel és szenvedéseivel való évszázados együttfejlődése és összeforrása adott meg, tehát nem a megfelelő jogszokás, hogy úgymondjam, nem a Verbőczy Tripartituma által összefoglalt ius consuetudinarii, nem az előnemzeti szokás hozta létre, hanem a zsidóságnak akkori politikai és gazdasági befolyása és az ennek hatása alatt álló az a sajátságos politikai irányr zat, amely ennek a papirosrecepciónak kedvezett. Ilyen körülmények között az 1895 : XLII te. nem szentesíthetett a zsidó vallásra nézve olyan kialakult jogszokás által már ténnyé és valósággá vált állapotot, mint ahogyan az a magyar nemzettel együtt alakult és együtt fejlődött keresztény vallásfelekezetekkel szemben történt meg a magyar történelem folyamán. Amíg tehát a keresztény felekezeteknek a bevett jellegét a magyar történeti alkotmányban és annak kialakulásában való szerves elválaszthatatlan részesedésük adta meg, addig a zsidó valliás recepciójával tulajdonképpen egy idegen testet, valami sokkal hete; rogénebb szerkezetet próbáltak — mint mai divatos kifejezéssel mondják — beépíteni a magyar alkotmányba, tehát egy olyan idegen t|%lát próbáltak beépíteni (Xlgy van! jobb77*
