Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-234

502 Az országgyűlés képviselőházának 234- ülése 19U1 december 12-én, pénteken. amikor a röpiratok vagy körlevelek terjesztésének ezer és ezer akadálya van. mondom, ilyen körülmények között választani egyenesen operett volna, mert ez valóban nem volna más, mint a közhangulat meghamisítása. Én tehát ebből a szempontból járulok hozzá a manda tumok meghosszabbításához, minthogy máshol is megtörténtek ezek a mandátummeghosszabbítások és valószínűnek tartom, hogy ha a törvényhozás mandátuma lejár, ha a háborús kivételes állapot még tartana, a magyar kormány nagyon meggondolná azt, hogy az egész országban választást rendeljen el és ezzel az a nélkül is felizgatott közvéleményt még jobban felizgassa. Ma népszerű volna kiállani a választásnál és azt mondani, hogy mindazért, ami itt van, egy a hibás, egy a bűnös: a kormány. Ez nagyon kellemes és kedélyes álláspont. Azért, hogy nincs krumpli, azért, hogy nincs cipőtalp, azért, hogy nincs ez, nincs az, a kormány a felelős. Nem elvi harcokért folynék ma a küzdelem, hanem mindenki igyekeznék a nép szenvedéseit, azt a keserűséget, amely a tömegekben van, a maga egyéni pártcéljaira kihasználni. Ebből nem az tűnnék ki, hogy kinek mennyi párttagja van, ki mennyiben osztja az illető párt elvi álláspontját, hanem az, hogy ki milyen fokon volt képes az emberek elkeseredését a maga egyéni előnyére vagy pártja előnyére kihasználni. Ez pedig nem választás és én ilyen körülmények között nem volnék hajlandó egy választásban résztvenni. (Incze Antal: Akkor meg kell csinálni gyorsan!) Nehogy egy pillanatig félreértés legyen, nem azért, mintha attól tartanék,^ (Mokcsay Dezső: A szociáldemokrata mandátumokat meg kell hosszabbítani!) hogy az a párt, amelyhez én tartozom, nem ugyanannyi taggal vagy talán többel jönne be, mint amennyi tagja ma van. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Engem tehát nem ez a szempont tart ettől vissza, mert én e tekintetben egészen nyugodt vagyok. Ez pontos matematika, ki lehet számítani kerületenként, hogy kinek hány bizottsági tag jut a választók arányában. Ez nem vitás és olyan mindegy ma, hogy egy pártnak 20 vagy 21, vagy 19 vagy 20 tagja van a törvényhatóságban, amikor a törvényhatóság választott tagjai már a közgyűlésnek majdnem a kisebbségét teszik ki. Miért akarunk itt választást játszani ugyanakkor, amikor — nem akarom itt most számszerű adatokkal a Ház türelmét igénybe venni — a törvényhatósági közgyűlés tagjainak majdnem fele hivatalból, kinevezés folytán különböző érdekképviseletek címén, részben pedig mint örökös tag van ott. Mi lesz ezekkel? A tagok egyrészét megválasztják, másik részét pedig változatlanul meghagyják? Nem méltóztatnak érezni, hogy milyen fura helyzet alakulna ki ebből, hogy egyik ezt a tisztséget mint egy hitbizományt kezeli tovább, a másiknak pedig oda kell állnia a választók elé, amikor a választott tagok száma már kisebbségben van a kinevezett, hivatalból bent lévő tanácsnokokkal és egyéb tagokkal szemben? (Szeder Ferenc: A törvényhatóságban kétötöd rész a választott tag!) Ezeknek a szempontoknak alapján én az előterjesztésnek azt a részét, amely a mandátumok meghosszabbítására vonatkozik, elfogadom. Ez nem jelenti azt, hogy én a javaslatot elfogadom, mert a javaslat egyéb rendelkezéseivel természetesen nem értek egyet. A legkevésbbé értek egyet azzal, amely ebbe a javaslatba ismét politikai szempontot visz be, amire megítélésem szerint semmi szükség nincs. Nem akarom kétségbe vonni, hogy van Magyarországon zsidókérdés, de nagy bajba kerülnének azok, akik ebből a zsidókérdésből megélnek, ha ez a zsidókérdés egy szép napon megszűnnék (Zaj a szélsőbaloldalon), ha például egyszerre egy szép napon nem volna zsidókérdés. Az egész politikai létalapjuk, az egész argumentációjuk megszűnne, ha például a zsidók úgy egyszerre, nem tudom, egy földrengés következtében elsüllyednének vagy eltűnnének (vitéz Zerinváry Szilárd: Bár a próféta beszélne magából!), vagy más természeti csoda folytán megszűnnének. Akkor megszűnne az az egész politikai létalap, amely ma egyes pártok politikai argumentációiból minduntalan kitükröződik. (Egry Ferenc: Nem is igaz!) Bennünket is aposztrofáltak, hogy memynyi zsidó tagja van ennek a pártnak. Igen, természetes, azért, mert mi sohasem azt néztük a választásnál, hogy ki a zsidó és ki a keresztény, (vitéz Zerinváry Szilárd: Ez a baj!) Mi azt néztük, hogy ki az arravaló ember, ki az odavaló (Zaj a szélsőbaloldalon,) és kerestük a becsületes embereket, (vitéz Zerinváry Szilárd: És pont a zsidók közt találták meg!) Én becsülni tudom a tisztességes zsidót és meg tudom vetni a hitvány keresztényt, aki ma parazita módra a zsidónál élősködik. Megválogattuk az embereinket és az egyetlen párt vagyunk az egész országban (Abonyi Ferenc: Amelynek már nem volna szabad itt lennie!), amelynek mióta bejött, ugyanaz a vezetősége, ugyanaz az elnöke és ugyanaz az összetétele. A többi pártok közül egy sem mondhatja ezt el. Nekem, mióta bent vagyok, szerencsém van a frakció elnökének IPTITÍÍ. ^ri ram azt hiszem, mégsem lehet a zsidókérdést úgy alkalmazni, amint monutáii, iio^ ez a párt zsidó vezetés alatt áll, mert akkor magamra kellene ezt értenem, hiszen apám-anyám nem volt zsidó, öregapám pedig nagyon rendes ember volt, mert hatszor adott az arnyakönyvvezetőnek munkát. Egyszer, amikor született, egyszer, amikor meghalt és négyszer, amikor nősült. Nekem tehát négy öreganyáni van és ezek közül egy sem volt zsidó. (Incze Antal: Azért, biztosan csak egy van a képviselő úrnak! Ez biztos!) Mondom tehát, a zsidó vezetést nagyon nehezen lehetne itt az én személyemben valamiképpen megkonstruálni. A többiekre nézve pedig ez sohasem volt vitás, azok sohasem tagadták mivoltukat, e tekintetben sohasem voltak kételyeik és nem kellett a családi okmánytárt felkutatniuk, ők egyszerűen megmondták, hogy zsidók vagyunk. Ez természetes. De kitűnő szakemberek voltak, akik a főváros különböző üzemeiben, különböző bizottságaiban igen hasznos munkát végeztek, amit neimosak én ismerek el, hanem elismerik a főváros vezetői és a túloldalon ülő pártok képviselői is. Ugyanezt kell mondanom a polgári pártok zsidó tagjairól. Nem vagyok illetékes őket megvédeni (Abonyi Ferenc: Védje őket! Kájuk fér!), de a tárgyilagosság kedvéért meg kell mondanom, hogy a gazdasági életnek olyan kiváló szakértői ülnek ott, akiknek előadását pénzügyi vagy egyéb kérdésekben a törvényhatósági közigyűlés mindenkor a legnagyobb figyelemmel hallgatta. Nagyon kényes kérdésekben — például á Vásárpénztár felszámolásával kapcsolatban tett előterjesztésekkel kapcsolatban — éppen eze-