Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-233

Az országgyűlés képviselőházának 233. ülése 19hl december 11-én, csüiöriókön. 495 közeljövőben«, »előreláthatóan« és »rövidesen« kifejezések között, mert hiszen, mint mondotta, időről-időre, évről-évre és hogy úgy mondjam, miniszteri programmokban is minduntalan visszatér ez a kifejezés, hogy a közeljövőben, előreláthatóan, stb., stb. Vagyis ő bizalmatlan ezek után azok iránt az ígéretek iránt, amelyek egy közigazgatási reformtervezetnek mielőbb a törvényhozás elé hozatalát ígérik és ennek következményeképpen ígérik a most szőnyegen lévő kérdésnek is olyan módon való megoldását, hogy többé ne kelljen halasztani. Erre azonban én azt kérdem Nagy László t. képviselőtársamtól, ismer-e az egész háborúban álló világon egyetlenegy olyan felelős országvezetőt, kormány férfit, parlamentet, vagy közéleti faktort is, aki a mai háborús világban fix terminusokkal tudna dolgozni olyan kérdésekben, amelyek nem rögzíthetők semmiféle időponthoz, éppen a háborúnak, a gazdasági, a szociális viszonyoknak kiszámíthatatlan fordulatai, sokfélesége és lehetősége miatt? Ha tehát ma valaki azt mondja, hogy »előreláthatólag«, »a közeljövőben«, vagy »rövidesen«, akkor nem is mondhat mást, nem mondhatta például, hogy a jövő hónap elsején, (Incze Antal: Tegyük bele, hogy a háború után!), mert erre senki a világon nem tud pontos terminust adni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt a kifogást tehát nem fogadhatjuk el. T. képviselőtársam azt kérdezte továbbá, milyen indokok forognak fenn amellett, hogy ne válasszunk a Felvidéken és Erdélyben. Én visszakérdezhetném, vájjon miért nem kérdi a képviselő úr Kárpátalját, vagy a Délvidéket? Indokok igazán bőségesen vannak, ha nem méltóztatnak elfogadni azokat az indokokat, amelyeket a törvényjavaslat felsorolt és amelyeket az előadó úr, valamint Benkő Géza igen t. képviselőtársam mondottak el. Ezeket nem óhajtom megismételni, mert hiszen ezeket számtalanszor elmondottuk, lerögzítettük. Méltóztassanak csak egy egészen egyszerű és a két évvel ezelőtti vitában elhangzott indokot elfogadni, amelyet nem a mi oldalunkról mondottak, hanem a túloldalon mondott Közi Horváth t. képviselőtársam. (Maróthy Károly: Ö kormánypárti, nem ellenzéki!) Az ő indoka az volt, hogy kerülni kell minden alkalmat, amely az országban akármilyen kis nyugtalanságot kelthet. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen választás nyugtalanságot kelthet. Azt is mondotta, hogy kerülni kell minden olyan alkalmat és lehetőséget, amely kifelé azt a látszatot kelti, mintha ez az ország nem állna nyugodtan és egységesen készen a holnap vagy holnapután elkövetkezhető feladatokra. Ezek a feladatok már itt is vannak és nem akarok semmiféle jóslatba bocsátkozni, de még nagyobb feladataink is lehetnek. Az a nézetem, hogy eltekintve bármiféle kormánytámogató vagy kormányellenes állásponttól, mind a nagy, mind a kis kérdésekben egységesen és határozottan kell állnunk a mögött a kormányzat mögött, amelynek külpolitikai vonalvezetésének helyességét a Háznak talán egyetlenegy tagja sem vonja kétségbe (Kajniss Ferenc: Kicsit imbolyog!) és amelyről szerintem legfeljebb Ibizonyos erőltetettséggel lehet azt állítani, hogy kül- és belpolitikai vonalvezetése között differenciák vagy különösen mélyreható differenciák vannak. (Kapesányi László: Óriási!) Tegyük fel, hogy vannak, de még akkor is, mint méltóztatnak látni, hála Istennek, egészen jól megálljuk a helyünket ebben a mai Európában. Ha nagy barátainknak ég szövetségeseinknek ez ellen a vonalvezetés ellen nincsen semmi kifogásuk, eltekintve attól, hogy a belső vonalvezetés kizárólag a mi saját dolgunk, akkor azt hiszem, hogy nekünk ezeket a mesterséges ellentéteket nem szabad úgy kiélesítenünk, hogy ilyen aránylag kisebb kérdésben is a külföld előtt bármilyen dokumentumot produkáljunk arra, hogy az Ország nem áll egységesen a kormányzat mögött, merthiszen akkor ezeket megnagyítják, felfújják és világnézeti különbségeket fognak a fejünkhöz vágni. Ez a bizonyos unifikációs kérdés nem olyan egyszerű és számtalanszor felmerült már a tavalyi meg a tavalyelőtti vitákban az az érv, az a közbeszólás, — amikor például azt mondotta valaki a kormánypárt oldalon, hogy az unifikáció még nincs befejezve. Erre a másik oldalról közbeszólás formájában nem egyszer elhangzott az az ellenérv, hogy miért nincs befejezve, fejezzék be, már régen befejezhették volna, (Kajniss Ferenc: Ki mondta ezt?) T. Ház! Hogy az unifikációnak mennyi oldala és ágazata van, azzal mindnyájan tisztában kell, hogy legyünk. Az unifikáció nem egyszerű közigazgatási kérdés, az unifikáció még csak nem is gazdasági kérdés, az unifikáció még csak nem is közoktatásügyi vagy egészségügyi vagy akár azon túlmenő szociális és morális kérdés, az unifikációban egy nemzet életének minden egyes erkölcsi és gazdasági faktora benne van. En azt hiszem, teljesen es tökéletesen tisztában van mindenki azzal, hogy ezeket az erkölcsi és gazdasági faktorokat nem lehet úgy egyik napról a másikra érvényre juttatni. Ha pedig elfogadjuk azt a premisszát, hogy unifikáció nélkül, — ami itt elsősorban a közigazgatásra vonatkozó törvénytervezetnek <a keresztülvitelét jelenti — nehezebb egy olyan újabb törvényt statuálni, vagy nehezebb olyan állapotot teremteni, amelynek alapja éppen az unifikáció, akkor máris kénytelenek vagyunk elfogadni azt a érvelést, hogy akkor jöjjön az az unifikáció, aminek pedig a fentebb felhozott indokokon kívül mellesleg költségvetési oldalai is vannak. Nem egészen úgy áll a dolog, ahogyan Nagy László igen t. képviselőtársam mondotta, hogy 200.000 pengő költséggel meg lehet csinálni a budapesti választásokat. Kijelentem, a dolognak csak legszerényebb oldala az, hogy meg lehet-e azt csinálni 200.000 pengővel vagy sem, mert éppen az unifikáció teljes keresztülvitele céljából a közéletnek, a társadalmi és gazdasági életnek minden más ágazatában olyan kiadások, olyan adminisztrálások merülnek fel, amelyek sokkal mélyrehatóbbak, mint a 200.000 pengő, amibe a választás belekerülne, eltekintve attól, hogy ma kötelessége minden kormánynak minden előrelátható kiadást szinte fillérig kiszámítania. Még tehát az is, hogy 200.000 pengőt az a kormányzat vagy az a törvényhatóság mire fordít vagy mire nem fordít, egy ok volna arra, hogy meg lehetne-e tartani azt a választást vagy sem. T. Ház! A továbbiakban Maróthy Károly igen t. képviselőtársam nagy figyelemmel^ hallgatott fejtegetései során, amelyeket már az előző viták folyamán is olvastam és amelyek rendkívül nagy figyelmet keltettek bennem, egy alkalommal kénytelen voltam közbeszólni, amiért engedelmet is kérek tőle. Azt mondottam, hogy a belügyminiszter úr költségvetési beszédében erről a kérdésről is részletesebben, illetve határozottabban nyilatkozott. Odaeéloz

: tam, hogy a belügyminiszter úr november 12-i