Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

418 Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése IHl december U-èn

t csütörtökön, lalniok, ha eddig" nem fogalkoztak hizlalással és nincs megfelelő te^yészanyaguk is. Az állam vagy a közületek adják annak a gazdának^ sertést és az abrakot. A kész, hízott sertés pedig természetesen teljesen a közület tulajdonát képezi. Ezért a gazdának adjanak darabonkint öt vagy tíz pengőt, egy egészen kis összeget, majdnem azt mondhatnám, hogy megbecsülésből, vagypedig valamilyen adófizetési kedvezményt, vagy más hasonlót. Ezzel is fel lehetne lendíteni a sertéshizlalási. Meg kellene tiltani — és ennek a kivitele igen egyszerű is volna: — a nem kész sertéseket, a nem kész hízókat ne legyen szabad levágni, csak akkor, ha az állatorvos vagy a községi elöljáróság megállapítja, hogy az illető sertésbetegség vagy más ok miatt levágandó. A zsírproblémát nagyon fontosnak tartom. Nagyon sajnálom, nogy az intézkedések olyan sokáig késtek és ezért most is kérem, hogy minél előbb tegyék meg a megfelelő intézkedéseket, nehogy súlyos nehézségek Következzenek be. Meg kell állapítanom, hogy Magyarország népsűrűségénél és földrajzi fekvésénél fogva sem űzhet egyedül a gabonaneműekre alapozott extenzív termelést. A gabonaneműeken kívül az állattenyésztést ' kellene elsősorban fellendíteni. (Ügy van!) Erről Kunder Antal igen t. képviselőtársam ma bővebben megemlékezett ás éppen ezért nem kívánok ezzel foglalkozni. Inkább egy másik szektorral foglalkozom, amely igen fontos volna. Ezen a téren nagyszerű adottságok vannak hazánkban mind a talaj, mind pedig a hozzáértő munkaerő tekintetében. Ez a hüvelyesek, takarmányfélék és magvak termelése. (Mes'kó Zoltán: A gyógynövények!) Itt óriási lehetőségek vannak. Ha azonban vizsgáljuk az eddigi lehetőségeket, akkor megállapíthatjuk, hogy eddig a magkereskedelem 85%-a volt zsidókézben, tenát tudjuk, hogy a haszon legnagyobb része kiknek a zsebébe ment. Ma is fennáll egy félig állami szerv, a vetőmagkiviteli részvénytársaság, amelynek vezetője Pellner félzsidó. Ö szokta a külföldiekkel a tárgyalásokat lebonyolítani. A borsóról beszélve disztingválni kell kjét nagy csoport között: egyrészt a vetőborsók, a velőborsók és másfajta borsók, másrészt pedig a komersz- ' és étkezési borsók között, amelyek ismét két fajtára: a Victoriára és az Express-re oszlanak. A vetőborsóknak természetesen sokkal kevesebb a hozamuk, sokkal több a velük kapcsolatos utánjárás, tehát indokolt, hogy ezeknek az ára mindig a komersz-borsók felett álljon. Mi történt 1940-ben? Akkor az Express-borsót 40 pengőre, a Viktóriát 50 pengőre maximálták. A maximáláshoz szólva meg kell állapítanom, hogy a borsók hazai fogyasztása az össztermelésnek csak kisebb töredékét jelenti, mert legnagyobb része exportra szükséges. Maximáltattak ezek a borsóárak, de a 40—50 pengős termelői árral szemben a múlt é\ őszén mázsánként 100 pengős kiskereskedői ár alakult, — a Viktória százon felül, az Expressborsó százon alul — tehát a nagybani gazda termelői és a kiskereskedői ár között több. mint százszázalékos latitüd volt, ami egyálta Iában indokolatlan. A vetőborsónál a múlt évben az árrendezés olyképpen történt, hogy a régi rossz szerződések árait ugyan felemelték 40 pengőre, de még a sokkal többet termő Viktória-borsó ára 50 pengő ^volt. A folyó éy tavaszán, azt hiszem, a jelenlegi földmívelésügyi miniszter ÔÏ beavatkozására ezeknek a vetőborsóknak az árát még 9 pengő 50 fillérrel emelték. Az idén, bár így voltak maximálva a borsók árai, az ilyen opciós szerződéseknél a vetőmagot — és itt nem a cégeket hibáztatom. mert ők nem tudták olcsóbban beszerezni, miután az a gazda, aki nem volt rászorulva, hogy eladja, tartalékolta és várt, hogy jobb árat tudjon elérni — 70 pengőre emelték fel a termelőknek, holott az idén az Expressborsónak az ára 45, a Viktóriáé 53 pengő volt. Tehát a vetőmagot 70 pengővel számlázták, mely vetőmag nem bírt valami különleges vetőmagkritériummal, rendes szokványos minőségű tőzsdei áru volt, amilyent a gazda maga szokott termelni. Ezeket a vetőmagokat csak a zugkereskedelemben zugárakon lehetett beszerezni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Zugminőségben! — Derültség.) De ezt a kormánynak tűrnie kellett. A vége az, hogy a tőkeszegény gazda az áruit még a múlt év nyarán kényszerülve volt eladni, míg a másik tarthatta és jó árat tudott elérni. Amint hallom, az idén a vetőborsóknál bizonyos »Abschöpfung«-ot kívánnak rendszeresíteni, ami 25 pengős árszinten mozog. Ez az Abschöpfung mindenféle boreó árában, így a komersz-borsó árában is adódik, és egyoldalúlag vetőborsót fog kapni. Az előbb kifejtettem, hogy nagyobb lehetne ennek az ára. de ez talán túl nagy ár a komerszéborsóval szemben. A borsótermelés talán kicsiségnek látszik, de fontos, mert nagy exportlehetősége van, bármilyen mennyiségben elhelyezhető, talaj szempontjából a mezőgazdaságra kitűnő hatással van, mint pillangós növény pótolni lehet a trágyahiányt, bár ez nem ideális. A borsó árkérdést a következőképpen lehetne megoldani: Hatósági árrögzítés a vető magborsóknál egyáltalában ne legyen; fussanak azok szabadon, teljesen zsidótlanítani kellene ezt a szakmát, úgy hogy a kormányzat közreműködésével, a kereskedelmi tárgyalások útján megfelelő szerződéseket lehessen a külföldön kapni. A termeltető cég a zsizsiktelenítést pedig ne 1-50 és 1'20 pengős árban végeztesse mázsánként, mert ez borzasztó sok, ennyibe nem kerül. A cégek ezekkel az árukkal ne spekulálhassanak, hanem legyen nekik fajták szerint fix 10—15 százalékuk, ami az ő rezsijükre és hasznukra elegendő. Az étkeztetési borsóknál is javaso^ám a szabad áralakulást. A hazai fogyasztásra olcsó árut úgy lehetne biztosítani, hogy egy bizonyos Absehöpfungot a kivitelben létesítünk és ebből fedezzük azt a bizonyos többletet, amelyet a gazdának kell adni azért a borsóért, amely itthon marad és a hazai szükségletet fedezi. Mindenesetre kívánatos volna, hogy ha a borsó ára npm úgy, mint 1940-ben, jóval az aratás n+án állapíttatnék meg, hanem már a vetés előtt, hosrv a termelő srazda tudja, hogy mibe fog. (SzöHősi Jenő: Hol vagyunk mi ettől?) Követelnie kellene a gazdatársadalomnak mindenütt az 1P4Ö. évre a borsóknak, vetőmagvaknak és általában a magtermésnek teljesen nyilvános elszámolását. A közbeiktatott kereskedelmet illess© az ő rezsi megtérítése és polgári haszna, de az ezen felül keletkezett jövedVm^ a gazdáknak juttatandó. A többi magféleségnél ugyanez a helvzet. Hiszen utalnom kell arra, hogy az idén a lucernamag ára úgy tudom, talán 200 pengő könil van a gazdáknál és na hallottam egy gazdatársamtól, ho^y vett ólomzárolt, nvers. aranka m en tes árut 600 nengőért. (vitéz Hertelendy Miklós: 380 pengő az. ára!) Ma mondotta nekem, hogy