Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-231
400 Az országgyűlés képviselőházának 231. egyébként könnyű terepen az utat egy napi munkával kimérje, hogy a munka megindulhatna. Az eredmény világos, jövőre már a meglevő pénz neon lesz elég az út megépítésére, az anyagár- és munkabéreltolódások miatt és elmarad az annyira fontos úthálózatok kiépítése. (Szöllősi Jenő: Két év múlva nem lesz kő! — Maróthy Károly: A vetőmaggal mi történt Zalábanl!) De továbbmegyek és egészen röviden esak kis képeket festek a mai helyzetről, hogy végre kibontakozhassak a nagy fejetlenség teljes képe. A közellátási minisztériumban az egyik nagyhatalmú úgynevezett szakember egy zalai földbirtokosnak, midőn az előadta, hogy négyszáz kismalaca megmentésére okvetlenül szüksége lenne árpára, kijelentette arisztokratikus raccsolással, hogy őt nem érdekli a malac, fő hogy disznó legyen. (Derütfséa a szélsőbaloldalon.) Egy másik esetben egy földbirtokos hasonló kérésére azt a választ adta egy másik úr, hogy minek az árpa a malacnak, etessenek vele irót vagy szeparált tejet. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, nem kell a t. Ház egyetlen tagjának sem megmagyaráznom, hogy a malaenevelés árpa nélkül elképzelhetetlen. Ezzel kapcsolatban azonban nagyon érdekes lenne megállapítani, hogy mennyi árpát kaptak a sörgyárak, mert a sörfogyasztás több mint háromszorosára eniplkedett (Maróthy Károly: Ez igen! -» Szöllősi Jenő: Ja. az arizálva van!) és a falvakban a »családi sörök« tömegét isszák akikor, amikor árpahiány miatt a zsírt dekázni kell. (Pándi Antal: 300 vágón árpát kaptak, az 600 vágón zsír!) Elnök: Csendet kérek! Eitner Ákos: Érdekes volna azt is megtudni, hogy milyen okszerűséget vél a kor; mány például abban, hoar az Erdélv keleti részén fekvő Teke községbe Zala megyéből szállítottak vetőmagot, aminek természetesen raegkésés lett a következménye, ugyanúgy, mint ahogyan későn kapták a zalai gazdák is az Ist^n tndia honnét n^kík s/állított vetőmagot. (Maróthy Károly: Talán Tekéről!) Az ármegállapításról Kundpr Antal igen t. kénvisplőtársam már nagyon helyesen megállapította, hogy ha valamilyen mezőgazdasági term el vény re van «züksége az országnak annak termelését fokozni csak úgv lehet, ha kpdv^ző árat álla-ní+anak r^g és akkor a gazdának nem kell kül^'n buzdítás ar^a. ho^v azt termelje. (Szöllősi Jenő: És nem kell falragasz!) A nmlt esztendőben minket gazdákat agyonleveleztek a minisztériumtól a jegyzőig, hosrv termeliünk olajos masrvakat. mert az országnak ieren nagy szüksége van rá. (Szöllősi Jenő: Szép napraforgós plakátok voltak!) Mi ioTPnis m sértve ennek jplpntőségét, isryekpztünk átállítani a termelésünket és igyekeztünk a legkitűnőbb étolaiat szolgáltató lenma svakat termelni. Az eredmény az lett, hogy amikor ilyen nagy rizikóval járó termelésbe fogott a gazda, amelynél a terméshozam külÖT'öskéPppn függ a kedvező vagy kedvezőtlen időjárástól, aVkor a búza árának kétszeresébpfi. 60 pengőben állapították meer az árát. Hozzá még az idén katasztrofális termés volt. úgyhogy azt hisyem. örökidőkre elvették a maVyar gazdák kedvét attól, hogy olajos magvakat termeljenek. (Gosztonyi Sárdor: K szójababbal ugyanez az eset. — Pándi Antal: l5s aVkor még kifogásolják és levonás lesz a vége 1 !) ülése 1941 december b-én, csütörtökön. Elnök: Csak Eitner képviselő úrnak van joga beszélni. Eitner Ákos: Az ármegállapításokról máiannyi szó esett itt, hogy nem akarok semmit megismételni, csak annyit mondhatok, hogy ha az októberi csöves tengeri árát nem 13 pengő 40 1 fillérben, hanem 17—18 pengőben állapították volna meg, akkor én is és más gazdatársaim is hozzájuthattak volna és szívesen adtunk volna érte annyit, aminek a gyakorlati következménye disznóhízlalás lett volna, ami azt hiszem, mégsem egészen közömbös a mai zsírtalan gazdasági életben. (Csia Sándor: Ugyanez volt a pityókával is') /De az ármegállapítások legújabb szenzációja a fenyőrönk árának köbméterenkint 33 pengőben való megállapítása. Ez azt jelenti, hogy az erdőbirtokost arra akarják kötelezni, hogy három évvel ezelőtti áron adja oda azt a fenyőrönköt, amelynek eddig a gyakorlatban 40—50 pengő között mozgott az ára, sőt még magasabb árakat is fizettek érte. (Maróthy Károly: Ja, ez az organikus árrendszer!) De a dolog furcsasága ott mutatkozik, hogy a fűrészáru árát nem állapították meg (Gosztonyi Sándor: Ez már iparcikk!), az ma is változatlanul 110—120 pengő köbméterenkint. Tudjuk jól, hogy az elsőosztályú rönk 70%-a tiszta deszkát szolgáltat, azonkívül értékesíthető melléktermékeket is ad, tehát nagy gyanú merülhet fel arra, hogy egyes protekciós vállalatok vagy egyének felfedezvén az erdőbirtokosnál levő rönkkész!etet, lehívják a megállapított áron, felvágatják fűrészárunak és néhány hét alatt 100—150%-os hasznot vághatnak ismét zsebre az erdőbirtokos rovására, aki 80 évig várhat ismét, amíg az új fenyőfája megnő. (Szöllősi Jenő: Ez is rendszer! — Csia Sándor: A földmívelésügyi miniszter úr faszakértő: — Maróthy Károly: Biztos?) Ennek eredménye az lesz, hogy^ a jövő évben az épületanyagokban fog hiány mutatkozni, mert 33 pengős köbméterenkinti ár mellett nem fognak sietni az erdőbirtokosok, hogy az erdeiket letarolják. Hallottam, hogy ebben a kérdésben a kormányzat kényszerkitermelési eszközöket fog alkalmazni. (Maróthy Károly: Jönnek a zsidók, majd kitermelik!) Előre is megmonhatom, hogy ez esak részben fog sikerülni és az említett hiány elő fog állni. Tessék nekem mint egyszerű gyakorlati embernek elhinni, miniszter urak, hogy ezeket a gazdasági kérdéseket erőszakkal sohasem fogják tudni megoldani. Itt minden jószándék mellett sem elég az egyetemi tanár elméleti tudása, de nem elég a katonás erély sem. mert a gyakorlatban szerzett szaktudást nem lehet sem egyikkel, sem másikkal pótolni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon,) A gazda — tessék elhinni, — ha akar is hasznot látni a munkájából, nemcsak azért termel, mert átérzi a mai kor követelményeit és a nemzettel szemben fennálló kötelezettségét, hanem azért is, mert szereti a földet és szeret dolgozni, de legalább ne kívánják tőle, hogy ráfizetéssel vagy pedig áron alul legyen kénytelen eladni a termel vényeit. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A mai rendszer kórképeihez tartozik az a napirenden lévő folyamat is, hogy közéleti személyeink, bukott minisztereink, kiöregedett főispánjaink, nagyjövedelmű vállalati poziciókba buknak vagy szédülnek bele. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Felfelé buknak!
