Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-225

Az országgyűlés képviselőházának 225. kritikában és támadásban részesíteni az igazán a közösség iránti önfeláldozó készséget mutató, az országnak szolgálatában álló embereket. Nekünk figyelembe kell vennünk ezeket a mellékkörülményeket és azt, hogy tényleg nehéz helyzetben vette át a miniszter úr a közellátás problémáit. T. Ház! Mi azt követeljük állandóan, hogy az iparcikkek ára arányban legyen a mezőgazdasági cikkek árával. Ez régi gazdakívánság, de -azt hiszem, ma lehetne zekét az árakat a legnehezebben így megállapítani. Tudnék azonban egy tanácsot pdni az államtitkár úrnak, hogy, ha ő rekvirálni megy, hogyan tudna gyönyörű eredményeket elérni. Menjen el a községrkbe és ugyanakkor vigyék magukkal teherautókon a bakancsot, a molinóvá-znat. Meglátja milyen óriási sikere les?. W'tlf van! Úgy van! Naoy tops a bal- és szélsőbaloldalon és a jobboldalon. — Felkiáltások balfelöl: Nagyszerű! Nagyon jó gondolat!) Sor^a fog kelleni állni, hogy a tengerit be tudják szolgáltatni közellátási célokra. (Helyeslés. — Ügy i*rtw! a szélsőhaloldaton.) Tehát nem a gazdatársadalomban van itt a hiba. hanem abban a szomorú állapotban, hogy nincs megfelelő ellenérték, nincs megfelelő áru a termények ellenében. Igen helyesen állapította meg Porubszky igen t. képviselőtársam, hogy azt a millió bakancsot, amelyet tartalékolni kell, végeredményben a közfogyasztásból vonták el. de viszont senki sem merné ma azt mondani, hogy vonjuk ki azt a millió bakancsot a katonai raktárakból és osszuk szét a nép között, mert a honvédelmi érdekek vannak olvan fontosak, hogy azoknak alá kell vetni minden gondolatunkat és meg kell hajolnunk a köz érdeke előtt. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Nem akarok több részletkérdéssel előjönni, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ezek a nehézségek megvannak, csak azzal akarom befejezni beszédemet, hogy mi Magyarországon, ha közállapotainkat és közellátási viszonyainkat összehasonlítjuk a többi országéval, még mindig paradicsomi állapotban élünk. Nekünk nfMTi ezt kell emlegetnünk, hogy még jobban lehetnénk, hanem igyekeznünk kell konzerválnunk az erőinket, igyekezzünk tehát minél többet és minél jobbat termelni, amire külön ben mindnyájan vágyunk. Tekintve azt, hogy a miniszter úr és különösen a gazda államtitkár úr személye iránt nagy bizalommal vagyok, a költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Zeöld Imre Péter jegyző: Kóródy Tibor! Elnök: Kóródy Tibor képviselő urat illeti a szó. Kóródy Tibor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a szetsoüaíoidaton.) A költségvetés ellen feliratkozott ellenzéki képviselő végtelenül könynyü helyzetben van, amidőn a közellátási tárcának kérdéseihez kíván hozzászólni, mert rendkívül olcsó siker lehetősége adódnék. Tudjuk, hogy közellátásunk ezer oldalról van veszélyeztetve, hogy tele vagyunk hiányokkal és bajokkal, azonban azt is tudjuk, hogy ezek között a hiányok és közellátási bajok között nem mindenért lehet túlnyomóan ezt a kormányt felelőssé tenni és ezért az önmagától kínálkozó hálás siker-lehetőséget a konstruktív elképzelésű ellenzéki képviselő nem használhatja ki és nem beszél azokról az állapotokról, amelyek a jelenlegi helyzetből szükségképpen adódnak. Éppen ezért azokkal a dolgokkal kívánok csupán foglalkozni, amelyekkel meggyőződésem ; ülése 194-1 november 26-án, szerdán. 27 szerint a jelenleginél sokkal jobb és sokkal kedvezőbb viszonyokat idézhettek volna elő. Előttem felszólalt képviselőtársam beszédének nagyobbik felében, ahol objektíve foglalkozott a közállapotokkal, sikert ért el, hiszen még a mi oldalunkról is tapsolták. De magának is be kell ismernie, hogy ez a beszéde túlnyomó részben ellenzéki beszéd volt és azon a személyes bizalmon kívül, amely a kormányzat közegeihez köti, semmivel sem indokolhatja meg, hogy a költségvetést ezen állásfoglalása ellenére mégis elfogadja. (Palló Imre: Ez igaz!) T. Ház! A közellátás problémája nem találta készületlenül a kormányzatot. A közellátási miniszter úr nehéz helyzetben van, ezt mindnyájan elismerjük — ellenzéki oldalról éppen úgy. mint a kormánypárti oldalról — azonban állítom, a kormányzatot még 1939-ben a második világháború kitöréíének pillanatában Vem érhette meglepetésszerűen a mostani helyzet, mert ismernie kellett mindazokat a támadási frontokat, amelyeket az ország közellátáea ellen a mai viszonyok kr°áltak. Láthatő volt, hogy kisebb lesz a termelés, hogy a behozatal cs'kkenni fog, ho^y nagyobb lesz a szükséglet a hadi kiadások és szükségletek folytán, stb.. stb. Ezzel tehát számolni kellett és lehetett volna. Nem kellett volna más, mint visszaidézni a vil ás háborús emlékeket, visszalapozni a világháborús eseményekre és tudhattuk volna pontosan, miíyen események és milyen veszélyek fogják fenyegetni az ország közellátását. Ennek ellenére semmi nem történt meg 1939-ben. Az ország, — még emlékszünk rá — mézben-vajban dúskáló Kánaán volt, még nyitva voltak a behozatali források, még lehetett volna mindent vásárolni. A közellátás meg zervezéeének abban az időben kellett volna tehát megtörténnie, de akkor hosszú ideig Csipkerózsika álmát aludtuk egészen addig, amíg a behozatali források lassankint bedugultak. Ezt a bedugulást pedig pontosan előre lehetett volna látni, hiszen nincsen senkt, aki kétségbe vonná, hogy 1939-ben már eldőlt, hogy ezt a háborút a kényelmes semlegesség pozíciójából nem nézhetjük végig. (Ügy van! Ügy van! a szclsőbaloldalon.) A nyersanyagbeszerzések lehetősé 2 ének elmulasztása most már a legnagyobb jóindulattal sem pótolható, ezt már a katona-miniszter úr^ lelkesedése, piiritánsáea, önfeláldozása segítségével sem pótolható hiányokat jelent országunknak, amit mar f.emilyen módon sem lehet pótolni. Pl. 1939-ben jelentékeny jutabehozatal állt rendelkezésre a magyar gyáraknak. Huszonnégy fontos áron másfél esztendőre elegendő jutát ajánlottak fel angol oldalról. Akkor az árkormánybizto-* ÜT egy egészen lényegtelen, kb. 5%-nyi different ei ára való hivatkozással nem engedélyezte ennek a jutamennyiségnek behozatalát, azt mondván, hogy ha be is hozzátok, csak a sa.iát felelősségetekre tehetitek, mert ennek a többletnek áthárítását a fogyasztóra nem engedélyezem. Hogy a gyáriparban azután nem volt meg az az altruizmus, hogy saját veszélyére ezt a jutát behozta volna, vasy nem volt meg a kellő előrelátás, — bár előrelátható^ volt, hogy az árkormánybiztos ezzel a véleményével egyedül marad az országban és az események rövidesen túl fogak haladni őt is és álláspontját is — ezért a gyáripart, sajnos, nem tudjuk hibáztatni, mert ezt a hibát fokozott mértékben követte el az akkori kormányzat. Hogy azután későhb a 24 fontos juta helyett sikertelenül 36 és 48 fonton igyekeztünk megszerezni ezt a 3tát s hogy végre most néhány hónappal ess4*