Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-229

248 Az ország ff yülés képviselőházának ti vén biztosítva lesz. A renaissance kora a felfedezések, az emberi .szellem és a művészetek fejlődése folytán a szakadatlan és határtalan haladás reményében élt. A XVIII. század és főkép a fiziokraták «abban hittek, hogy helyes állami intézményekkel rövid idő alatt meg lehet változtatni az államot, a nemzetet és magát az embert is. A XIX. század a technika mindenhatóságának százada. Félő, hogy a mi korunk, amely a technikai felfedezések után felfedezte az embert is, mint társadalmi lényt és a társadalmak külön életét, törvényszerűségeit, túlságos befolyást tulajdonít az embert, illetőleg a társadalmat szervező intézményeknek, mozgalmaknak. A társadalom szervezése mellett ne feledkezzünk meg az emberről, az egyéniségről, mert nemcsak áldozatos és a közösséget vállaló, fegyelmezett emberek kellenek, hanem művelt, önálló gondolkodási!, bátor szellemű egyének is. (Ügy van.) A mai háború azt bizonyította be, hogy rendkívül nagy szükség van az önálló gondolkozásra, arra, hogy a legkisebb egység vezetője is fel tudj a találni magát és önállóan tudjon határozni és vállalni tudja ,a felelősséget. (Palló Imre: A közösség érdekében!) A német hadsereget és a nemet hadsereg kisebb tisztjeit állítólag külön kiképezték erre a feladatra. Nekünk magyaroknak sajátosságunk ez a tulajdonság. Azt hiszem, hogy ez a sajátosság nemcsak a háborúban, hanem az életben is hasznos és ezért az életben is érvényesíteni kell. (Ügy van!) Minél kisebb ugyanis egy nemzet számban, annál nagyobb szükség van arra, hogy önálló gondolkozásúakban minél számosabb legyen, mert a nemzet ellenálló ereje annál nagyobb. Mivel szervezettségben alig múlhatjuk felül a németeket, jobb, ha ezt a bennünk rejlő sajátosságot fejlesztjük ki, megteremtjük az amúgy is szükséges egyensúlyt a kiművelt ember és a szervezett társadalom között. A magyar átalakulást akadályozza még néhány olyan tétel, amelynek tisztázása szükséges. Az egyik ilyen tétel, amelyet hol kimondva, hol éreztetve hallunk, az, hogy háberú közepén nem lehet reformokat megvalósítani, a reformokhoz nyugodt idő kell. Ugy gondolom, hogy. ez a tétel csak a reformok méretére vonatkozik, hiszen maga a kormányzat is számtalan szociális reformot hoz, most a háború alatt. Hogy ezeknek a reformoknak kellő visszhangjuk nincsen, annak az az oka, hogy az idők még több reformot követelnek tőlünk. Tagadhatatlan, hogy ott, ahol a reformoknak nagyobb anyagi fedezetre van szükségük» a háború mint akadály szerepel. Maga Hitler mondotta egyik beszédében, hogy szociális reformjainak végleges megvalósítását a háború utánra halasztja. De amíg elismerjük bizonyos reformok anyagi megalapozottságának szükségességét, rá kell mutatnunk arra is, hogy más reformok viszont főképpen erkölcsi, lelki vonatkozásúak és megvalósításukat egyáltalán nem akadályozhatja a háború. Sőt még az anyagi fedezetet kívánó reformok közül is megvalósítható jó néhány, mivel a reformokkal szembehelyezkedő ellenállás a háború fegyelmező ereje és az irányított gazdálkodás hatása alatt csökken. További akadályt jelentenek bizonyos beteg társadalmi és lelki tünetek. Vitéz Imrédy Béla képviselőtársam beszélt ezekről a tünetekről, mint a magyar társadalom kettéhasadásáról. i •9. ülése 19hí december 2-án, kedden^ Valóban kettéhasadt a magyarság és a bizalmatlanság egyre melyül. Érthető, hogy ezt a lnzalmatlauságot mélyíteni igyekeznek azok, akiknek ez érdekük. Csak az az érthetetlen, hogy miért mélyítjük mi, magyarok is, egymás között. Ha valaki szembe mer szállni a korszerű gondolat néhány, tételével, amelyet az ő gondolkozása szerint nálunk megvalósítani nem lehet, vagy helytelen megvalósítani, akkor rögtön zsidóbérenc lesz belőle és, sajnos, a liberális sajtó igen gyorsan igyekszik ezt ä maga részére kamatoztatni és ezek mellé az emberek mellé állva, azt a látszatot kelteni, mintha valóban zsidó bérencek lennének. Ha viszont valaki türelmét vesztve, erőteljesebb hangot üt meg a reform érdekében, akkor könnyen másfajta bérencnek nevezik ki vagy olyan pártba sorolják, amely a polgári gondolkozásúak előtt nem elég szalonképes. Wgy van! Ügy van! balfelől.) Nem a bérencek létezését akarom kétségbe vonni, mert ilyenek mindig voltak és lesznek, hanem arra a veszélyre akarok rámutani, hogy annak kiterjesztése milyen veszedelmet rejt magában. Ezt a fogalmat és ezt a jelzőt rendkívül megszűkítöen kell alkalmazni, mert különben ebből az egész társadalom megbetegedése következhetik. Ez elnémítja a legbecsületesebben, legelfogulatlanabbul gondolkodni merő embereket, akikre leginkább volna szükség. Nagy baj, ha a jelszavak erősebbek, mint a gondolat tisztasága. Végül azt a paradox helyzetet említem meg, hogy a területek visszatérése, bár a visszatért területek magyarsága reformokat követel és kíván, lényegében mégis kitolja ezeknek a reformoknak a megvalósítását. Egyfelől azért, mert a központi igazgatást terhelik ímeg túlságosan és magát a kormányzatot is nehezebb helyzet elé állítják, mert a reformok számára szükséges anyagi fedezetet s az erre szükséges munkaenergiát a maguk számára kötötték le, másfelől az ellenzéki pártok részéről is bizonyos időt követeltek, amely alatt a visszatért területek problematikájával megismerkedhetnek és beilleszthetik a maguk programmjába. Ezek a visszatért területek tehát ebben a pillanatban mint gátló hatás szerepelnek, viszont egy időn túl. ha a beilleszkedés megtörtént, egyszerre fogják éreztetni a maguk ösztönző hatását. T. Ház! Zrínyi Miklós, aki Széchenyi István mellett a legnagyobb nemzete évelő, a nagy nemzeti összefogás akadályait a következőkben látta: »Az első a hitetlenség. A magyarság nem bízik magában, hogy rendbehozhatja állapotiát és disciplináját. Ez a kételkedés önmagunkban csak tunyaságból vagyon és mivel nincs elegendő kedvünk hozzá, lehetetlennek gondoljuk igyekezetünket. Nem lehetetlen, hanem könnyű, ha akarjuk; vagyon népünk, vagyon módunk, vagyon alkalmatosságunk, csak elszánt akarat kell, nem kell semmi más. A másik akadály a fegyelmezetlenség, rosszul értelmezzük a szabadság fogalmát; a katona inkább marad szabad legény, hajdncska, ni intsem alávesse magát a katonai fegyelemnek. Viszont csak a jó katonai fegyelem tudja megteremteni és megvédtem az igazi szabadságot. A harmadik részben azt mondom, hogy ezt senki egyes, úr vagy generális végbe nem viheti ; kicsoda tehát: az egész ország! az egész nemzetünk unanimis consensusa kelletik erre.« És valóban az unanimis consensus, az egyetemes ikarat, a közösségi érzés alapfeltételeinek ,