Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-228

234 . Az országgyűlés képviselőházának 228. ges kereskedelmi iskolai tanuló. Ezeket a gyermekeket olyan luxussal neveljük, hogy azt még egészséges ember sem éri el később sem, amikor kikerül az életbe, nem pedig az ilyen súlyos hendikeppel az életbe kilépő szerencsétlen gyermek. Ha 20 pengőt adnánk minden gyermekért és illetőségi helyén hagynánk, jól járna ő is és jól járna az is, akinél elhelyeznénk, mert annak az a 20 pengő sokat jelentene havonkint és jól járna Nagyszöllős is, mert kapna egy kereskedelmi középiskolát. (Palló Imre: Mondja meg Hóman kultuszminiszter úrnak!) Reméljük, hogy a kultuszkormányt előbb-utóbb mégis csak sikerül meggyőzni ennek a felfogásnak helyességéről, amelyet nemcsak én, hanem egész Ugocsa vármegye vall, mert hiszen a törvényhatósági bizottság mér régen felterjesztést tett ebben az irányban. T. Ház! A belügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál örömmel hallottuk a miniszter úrtól a közigazgatás megreformálását. Ez már igazán esedékes, sőt már régóta esedékes volt. Sőt szeretnők látni a közigazgatás államosítását is. Erről nem akarok többet beszélni, mert az én kedves Hunyadi-Buzás Endre képviselőtársam olyan pompásan fejtette ki egy szakember felfogását erről a kérdésről, hogy erre minden szót felesleges fecsérelni. A belügyminisztérium szociális és egészségvédelmi intézményeit természetszerűen csak dicsérni lehet. Azok olyan kiváló intézmények, amelyeket kritizálni alig van mód és lehetőség, különösen, ha meggondoljuk, hogy a nép- és családvédelmi alap, az úgynevezett Oncsa. ma már 80 millió pengőt kap, ami nagyon tekintélyes összeg arra, hogy sok-sok kisexisztenciának adjunk életlehetőséget. Sokkal nagyobb baj vidéken, különösen falvakon, az orvoshiány. Ma már 145 millió lakosa van az országnak és 13.500 orvosa, úgyhogy körülbelül 1074 emberre jut egy orvos. Ez elegendő is volna, csak az a baj, hogy pél dául Budapesten és a nagyobb vidéki városokban sok az orvos, a kis falvakban pedig kevés. Nem is csodálkozom rajta, mert az intelligens ember abba a nagy sárba, amely a mi falvainkat jellemzi, bizony nem szívesen megy, de lehetne segíteni a dolgon azáltal, ha jó, egészséges, szép lakásokat és jobb fizetéseket adnánk orvosainknak és talán a községi orvosok államosításával is lehetne segíteni a bajon. Nagy hiány van azután kórházi alorvo sokban. Az Ő pótlásukra is nagy szükség van. Azt hiszem, úgy lehetne legjobban megoldani ezt a kérdést, ha jobb fizetést adnánk nekik és legvégső esetben mint ultima ratióhoz, talán ahhoz is folyamodhatnánk, hogy kórházi gya korlatra kényszerítenénk őket, bár tudja Isten, ennek nem vagyok híve. A preventio, amelyet a belügyminiszter ur ós a közegészségügyi intézmények, meg intézetek vallanak, nagyon helyes. Ragályos betegségeinket mái úgyszólván megszüntették, a preventio azonban odáig nem mehet, hogy a kórházakat elhanyagoljuk. Méltóztassanak megengedni, hogy itt egy kissé súlyosabb kifejezéssel éljek, de valakit súlyos mulasztás terhel. Van a kórházunkban egy gyönyörű négyemeletes sebészeti pavilion, amely már negyedik esztendeje pusztul és nincs, aki legalább külsőleg rendbehozza. Felhívom erre a belügyminiszter ur és a pénzügyminiszter úr figyelmét és kérem őket, hogy minél előbb találjanak rendbehozatalára valami fedezetet, mert lehetetlen dolog, hogy egy ilyen gyönyörű épület pusztuljon. Ha egy kissé be tudnánk rendezni, 120 emberillése 19 Ul december 1-én, hétfőn. rel emelnénk a kórházi létszámot, lenne egy szép kórházi intézményünk, körülbelül 370 be teggel. így rendbehozás és, berendezés nélkül viszont csak szánakozva nézünk rá évről-évre, ahogy ott pusztul. Annak is ideje volna, hogy nagyobb összegekkel gondoskodjunk a tüdőbetegekről és elszigetelésükről, mert még elbben is nagyon elmaradottak vagyunk. Orvosaink panaszkodnak: legalább kétszerannyi férőhelyre volna szükség, mint amennyi most van. T. Ház! Említettem már, hogy közegészségügyi intézményeink jók, sőt tökéletesek. Csak egészségügyi biztosításunkkal nem vagyok megelégedve, az Oti.-val, Mabi.-val, Otba.-val és a jó Isten tudja, minek hívják őket. Sokkal helyesebb volna, ha összefognánk az egészet egy vezetés alá, így jelentékeny adminisztrációs költségeket takarítanánk meg és talán valamennyit fel tudnánk emelni az Otba. nívójára. Erről a biztosításról jut eszembe: nem lehetne-e a biztosítótársaságok tartalék tőkéjéből hosszúlejáratú kölcsönt teremteni'? Mert hosszúlejáratú kölcsönünk, sajnos, nincsen, a középlejáratú kölcsönök pedig sokszor nem elégítik ki kellően a kisgazdák érdekeit. Még egy kérdést vetek itt fel: a cseheknek nagyon helyes intézkedése volt, hogy a biztosítótársaságok tiszta jövedelmének 10%-át a falvak, kisközségek tűzrendészeti berendezésére fordították. Talán nálunk is meg lehetne valósítani, nem volna komolyabb akadálya. Ami a földmívelést illeti, egyenesen rajonganunk kell a milliárdos programmért, de azért is, hogy 53 milliós földmívelésügyi költségvetésünk 156 millióra emelkedett, mert ebből már nagyon sok minden megvalósítható, bár a közigazgatás reformja nélkül aligha tudnám elképzelni az egész milliárdos Programm igazi megvalósítását. De még más akadálya is van ennek. Ügy gondolnám, hogy nagyszabású vízépítési programmnak kellene ezt megelőzni és csak azután jönne a tö'bbtermelési Programm. Régebben volt egy úgynevezett országos vízépítési igazgatóság. Önállóan intézte az ország vízépítési ügyeit, alája voltak rendelve a kultúr- és folyammérnökök. Nem adminisztrált, hanem tervezett, irányított, felügyelt és általában vezetett. Ma azonban nincs elegendő személyzetünk sem, kevés a folyammérnök, kevés a kultúrmérnök, nincsenek vízmestereink, vagy legalább is nagyon kevesen vannak, így nagyon nehezen valósítható meg a folyószabályozás és általában a vízépítés. A szabályozás előtt talán egy szintezést kellene készíteni, azután el kellene végezni a vizek változó mennyiségének és folyási sebességének megállapítását, végül meg kellene oldani a folyóvölgyekben összegyűjthető víz tárolásának kérdését. Ezt legjobban magánmérnökökkel lehetne elvégeztetni, természetesen állaoni felügyelet alatt. De még sokkal jobb lenne, ha vízmestereket képeznénk ki. Nem tudom, megvan-e még Kassán a régi vízmesteri iskola, az a békebeli intézmény, amely annak idején olyan szépen dolgozott Rohringer miniszteri tanácsos, nyugalmazott műegyetemi tanár úr vezetése alatt. A vízszabályozás elvégzése után a belvizek és vadvizek levezetése mar nem volna nehéz kérdés. Ahol pedig ez nem történhetik meg, ott mesterséges halastavakat kell létesíteni. De bele kell illeszkednünk a dunai hajó; zásba is. Nekem többször volt alkalmam látni az Elbe hajóforgalmát. IIa összehasonlítom ezt