Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-227
À z: országgyűlés kéj > 11 î$ e 16 ház ának 22 t. előmenetelében és gyaláztatik nyilvánosan, akkor egész bizonyosan olyan korban élt az illető, amikor szégyen volt kereszténynek lenni. Ebben a tekintetben a háború és forradalmak után örvendetes változás történt. Ma már a nemzet többsége vallja Prohászka megállapítását, hogy »a kereszténység hite, izzó lelke, szeretete, nézetei hatották, »századokon át a magyar életet«. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) A nemzeti gyökér Ázsiából eredt, de az oltóág a kereszténység lett, ós azóta az nem kettő, hanem egy egységesen magyar nemzeti és keresztény élet lett.« (Bodor Márton: Célja pedig a krisztusi szocializmus!) Teljesen egyetértek ebben képviselőtársammal: célja a krisztusi szocializmus itt a földön, a földi életben, de egészen helytelen lenne a kereszténység céljául csak a szocializmust, a szociális kérdés megoldását megjelölni, mert a kereszténység még enné! is sokkal töbk Nemcsak a születéstől a halálig terjedő valami, — és talán elsősorban nem az, jóllehet nagyon az is — nemcsak az életnek anyagi elosztását is szabályozó valami' annál sokkal több, mert az egész embert áthatni hivatott — nem rendszer, nem merem azt mondani — kegyelmi adomány az Istentől. Ma tehát már az egész nemzet egységes abban, hogy a kereszténységre igenis nagy szükség van azért, hogy ezt a különb embert kinevelje. Sajnos, most is hangzanak el olyan kijelentések, olyan megnyilatkozások, amelyek a kereszténységet szeretnék visszaszorítani a templomok négy fala közé. Ebben a tekintetben nem más ez, ha újnak mondják is, mint a liberalizmus, aihelynek kifejezetten az volt a jelszava, hogy a kereszténység menjen vissza a családok legszűkebb lakásába és menjen vissza a sekrestyébe. (Rapcsányi László: De azért ne magyarázzuk félre a dolgokat teljesen!) T. képviselőtársaim, éppen azért, hogy félremagyarázás, félreértés ne történjék, nem teszek mást, mint felolvasok egy újságból egy megjegyzést. Hogy teljesen tárgyilagos maradjak, még az újság nevét sem mondom meg. (Halljuk! Halljuk! a balközépen.) Az Erdélyi Párt — ahogyan ma is nagyon helyesen kiemelte a felekezeti iskolák nagy, nagy szerepét az erdélyi magyarság megtartásában — egy pártértekezletén szintén szóvátette ezt. A válasz az egyik lap részéről a következő volt erre (olvassa): »A felekezeti iskolák valóban nagy szolgálatokat tettek a román megszállás idején, hisszük azonban, hogy ez a román megszállás, amely Trianon után bekövetkezett, újabb ezredéyen belül nem ismétlődhetik meg, s így a román megszállás alatti szerepükkel nem látjuk indokoltnak a felekezeti iskoláknak nagyobbá rá nyú támogatását, különösen Erdélyben, ahol a keresztény egyházak között amúgyis mindig felekezeti viták dúltak. (Egy hang a balközépen: Ez nem igaz!) A mi felfogásunk szerint az ifjúság nevelése és oktatása egységesen állami feladat.« (Bodor Márton: Ez konkolyhintés!) Ez konkolyhintés, igaza van teljesen a képviselőtársamnak, csak, sajnos, arról az oldalról hangzott el, amelyhez a képviselőtársam is tartozik. Valóban Erdélyben dúlt húsz esztendőn keresztül a keresztény felekezet között egy nagy harc azonban ennek a harcnak a célja ruem egymás gyöngítése vagy letiprása volt, hanem a vita és harc azért ment, hogy melyik tud többet, melyik tud szebbet produkálni a mgyarság magatartásában. (Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Egy ilyen vitára és ilyen harcra azt mondani, hogy rendben van, húsz ülése 19Ul november 28-án, pénteken. 193 esztendőn keresztül megtette kötelességét a kereszténység Erdélyben, most azonban a mór megtette kötelességét, a mór menjen el, ezt niem tartom nemcsak jogos, de tisztességes felfogásnak sem. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon,) — Korláth Endre: De így van ez minden vonalon.) Ugyanezt kell mondanom az ifjúság nevelésére vonatkozóan is. Vegyék azt tudomásul minden oldalon, hogy amíg az egyház lélegzik, nem fog lemondani arról, hogy beleszólása legyen az ifjúság nevelésébe (Taps a balközépen.) és vegyék tudomásul azt is minden oldalon, hogy lehet felállítani állami szervezeteket, ezek az állami szervezetek azonban sohasem fogják az ifjúságot annyira megtölteni lélekkel, hősiességgel, magyar hazaszeretettel, mint ahogyan a kereszténység megtölti a f maga iskoláiban és szervezeteiben ezt az ifjúságot. (Rapcsányi László: A polgári iskolákban nem a keresztény erkölcs alapján tanítanak 1 ?) Félreért engem t. képviselőtársam. (Rapcsányi László közbeszól. — Elnök csenget.) Én az ifjúsági szervezetekről beszélek (Elnök csenget.) és később meg méltóztatik érteni, hogy nincs félreértés közöttünk. Elnök: Kérem a szónokot, méltóztassék türelemmel lenni. Rapcsányi képviselő urat pedig kérem, ne méltóztassék kérdéseket intézni a szónokhoz, Közi Horváth József: Én az ifjúsági szervezetekről beszélek és amint az iskolák tekintetében örömmel láttuk azt, hogy a kultuszkormány magatartása teljesen korrekt, éppúgy örömmel vesszük tudomásul azt is, hogy az ifjúság honvédelmi nevelésének nagyobbarányú elindításával kapcsolatban, egyes törekvésekkel ellentétben a hivatalos kormányzat arra az álláspontra helyezkedik, hogy a honvédelmi neveléssel kapcsolatban nemcsak hogy fenn lehet tartani, hanem szükséges is fenntartani a keresztény ifjúsági szervezeteket. Az ifjúsági honvédelmi neveléssel nem ellentétesek, a meglévő keresztény ifjúsági szervezetek annyira nem ellentétesek, hogy szervesen kiegészítik egymást Ha itt ellenvélemény lenne, — de örömmel látom azt, hogy nincs ellenvélemény, — számszerű adatokkal tudnék rámutatni két nagy katolikus ifjúsági szervezetnek, falusi ifjúsági szervezetnek, a Kalásznak és a Kalotnak egészen nagyszabású önkéntes társadalmi munkájára. — A Kalot munkájára például, amely már hat népi főiskolát tart fenn és többezer szervezetben neveli szakszerűen magyarul és keresztény módon ezt az ifjúságot. Talán felesleges nekem hangsúlyozni azt, hogy az ifjúság katonás honvédelmi nevelésére ma minden kornál inkább szükség van, de azt hiszem, azt is leszögezhetem, hogy ugyanolyan szükség van az ifjúságnak ezekben az ifjúsági szervezetekben megnyilatkozó komoly magyar keresztény és szakszerű nevelésére. (Bodor Márton: Azért van az iskola!) Ebben teljesen igaza van, de van más ifjúság is és a magyar ifjúságnak nagyobb része ez, amelyik 12 esztendős korában kikerül a külvárosokban és a falvakban az utcára, (Bodor Márton: Akkor lesz belőle levente!) akikkel nem törődik senki és ha a leventének ezt a mai formáját igen t. képviselőtársam alkalmasnak tartja arra, hogy teljesen lefoglalja a magyar ifjúságot és megtanítsa mindenre, amire szüksége van, akkor nem tudok vitatkozni, (Bodor Márton: Keresztény szellemben nevelnek ott is. — Zaj. — Elnök csenget.) mert saját tapasztalatomból éppen az
