Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-227

194 Az országgyűlés képviselohá zárnak 227 ellenkezőjét látom ennek. Igen t. képviselőtársam helytelenül tenné, ha egy pillanatig is azt gondolná, hogy a leventével szemben foglalok állast. Csak azt mondom, engedje a kormányzat továbbra is azt, hogy a leventével párhuzamosan, annak kiegészítéseképpen a leventén kívül megmaradó szabad idejében foglalkozhassanak a, keresztény ifjúsági szervezetek ezzel az ifjúsággal, annak tízezeréivel, hogy inkább ott legyenek ezekben a szervezetekben, mint az utcán, vagy egyéb nem kívánatos helyeken. Azt hiszem, ebben a tekintetben t. képviselőtársam is igazat ad nekem, igazat, hogy én ezzel a levente-szervezettel szemben nem foglalok állást, sőt önkéntes társadalmi munkával ki akarom egészíteni a leventének egyébként nagyszerű, tevékenységét. T. Ház! Az új embertípus, elsősorban az új vezető típus beállításának, kialakításának szükségességével kapcsolatosan említem meg azt a kívánságunkat is, hogy ebben a. tehetséges paraszti és munkásgyerekek minél nagyobb számban kerülhessenek fel az intelligenciába. (Bodor Márton: Helyes!) Nem kell arról beszélni, hogy intelligenciánk és magyar népünk közt városon és falun egyformán meglehetősen nagy, itt-ott már az áthid,alhatatlanság veszedelmével fenyeget a szakadék. Nem kell arról beszélni, mit jelent ez magasabb nemzetpolitikai szempontból, már csak azért is, de általában az intelligencia felfrissítésének szükségessége miatt is kell, hogy paraszt és munkás rétegeinkből kiemeljük a tehetségeket és azokat felvigyük az intelligenciába, a vezető rétegbe. (Bodor Márton: Helyes!) Az kétségtelen, hogy bizonyos feljutás eddig is történt, de nem mindig a tehetségesek jutottak fel és a tehetségesek is erejük nagyobb részét elvesztették addig, amíg feljutottak a vezető rétegbe, mert kétségbeesetten kellett küzdeniük azért, hogy meglegyen a tandíjuk, meglegyen a cipőjük és meglegyen a ruhájuk. Mire valaki feljutott, mire a diploma a kezébe került, akkorra már kifáradt, hogy örült, ha íróasztalt foglalhatott el és már nem jutott eszébe, hogy neki harcolnia kellene a maga parasztságáért, vagy a munkásságáért. (Meskó Zoltán: Volt aki meg is tagadta!) Sajnos, volt aki meg is tagadta és egyszerűen behasonult abba a rétegbe, amelybe behasonulni neki anyagi hasznot jelentett. Természetes a másik végletet, amit propagálnak, az úgynevezett kitűnőek iskoláját szerencsétlen gondolatnak tartom. Nem arra van szükség, hogy kiemeljük azokat a falusi tehetséges gyermekeket és bevigyük őket a kitűnők iskolájába, hogy annak a kiesi gyermeknek már az az öntudata legyen, hogy belőlem vezető lesz. Ez megint szerencsétlen gondolat, megoldás lenne. Egyszerűen arra kell törekednünk, hogy minden tehetséges munkásés parasztgyerek megkapja a tanulás lehetőségét, az egyenlő futás lehetőségét az iskolában az intelligencia gyermekeivel. Ha azután ott nem tudja megállni a helyét, akkor selejteződnek ki, arra nincs szükség. (Bodor Márton: De pro és contra! — Meskó Zoltán: Nem minden a bizonyítvány!) Egészen természetes, ha ezen a vonalon megyünk tovább, akkor be fog következni majd az is, hogy viszont a vezető rétegből ,a,zok, akik nem valók vezetésre, él fognak hullani. Ezért kérem én az egyenlő futás lehetőségét és semmi mást a paraszt- és münkásifjű.ság tehetségesei részére. (BajcsyZsilinszky Endre: Egészséges magyar gondolkodás!) T. Ház! Ezen a téren bizonyos szerencsés kezdeményezés már történt a kultuszkormány . ülése 19 Ul november 28~án;

f pénteken. zat részéről. Kérem, Ihogy ez nécsak kezdeményezés legyen, hanem nagyvonalú, komoly akciója legyen a magyar vezető réteg utánpótlásának. Akkor azután majd meg fog szűnni a szakadék önmagától, ha ßz intelligencia egy nagy része vérségileg is bekapcsolódik a magyar munkásságba és a magyar parasztságba, ha a saját testvérein, a saját közvetlen t rokonságán keresztül érzi, mit jelent a szegény ember sors<a, (Bálint József közbeszól.) Hála Istennek, én magam is örömmel láttam azt, amit Bálint képviselőtársam említ, hogy Erdélyben, (Bálint József: A Székelyföldön különösen!) a Székelyföldön ez a szakadék nem tapasztalható olyan mértékben, mint amilyen mértékben megvan az úgynevezett anyaországban. Ott nincs meg felül az a gőg, amely megvan az anyaországban és nincs meg alul az a sunyi alázatosság, amely itt szintén tapasztalható ,a. vezető réteggel szemben. Olyan üdítő, talán még a fenyvesek levegőjénél is üdítőbb, amikor Csíkországban az ember egyszerű székely parasztemberrel vágy parasztasszonnyal beszél és látja, hogy az a szemébe néz és úgy beszél a papjával vagy civil vezetőjével, mint egyenrangú társával. (Bálint József: Az is!) Es — ami érdekes — mégsem szemtelen. Megadja a tiszteletet, de úgy, mint aki tudja, hogy ez az ő vezetőjének kijár és ha megbecsüli a papját, a jegyzőjét, vagy a tanítóját, tulajdonképpen önmagát becsüli meg általa. (Helyeslés.) Én azt hiszem, ha elérünk odáig, hogy nagy tömegben tudjuk felhozni a munkásságban és a parasztságban a tehetségeseket a felszínre, ha minél többen kapcsolódnak bele vérségileg is a magyar középosztályba, akkor kifejlődik egy új, egy természetes és gyümölcsöző tekintélyi elv, amely mellett az úriember tekintélyét nem a diploma, nem a ruha és nem a vagyon adja meg, hanem az, hogy a nép érzi: ez közülünk való, ez tudásban, becsületben, szolgálatban és jellemben is előttem jár. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Nem szólva arról, hogy sokkal tehetségesebb középosztály volna, mint a mai!) Itt mutatok rá arra a veszedelemre, amely nemzetnevelésünket a tanárok. és tanítók hiánya miatt fenyegeti. Ez nemcsak az országgyarapodás pillanatnyi következménye, amint azt felületesen szeretik 'beállítani. Sajnos, az a helyzet, hogy különösen a tanároknak, de a tanítóknak is olyan kicsiny a fizetésük, hogy ezeket a pályákat a kihalás fenyegeti. (Bálint József: Most felemelik!) Tessék megnézni, hogy milyen ijesztően kevés hallgató van a filozófiai kar első évfolyamán és mennyire nem a magyarság tehetségének eleje megy erre a pályára. Nem helytelenül állapították meg pedig valamikor, hogy a németfrancia háborút a német iskolamesterek nyerték meg. A nemzetnevelő gárdára legalább olyan szerep vár, mint a honvédség tisztikarára. Ha kevés lesz a tanárunk és tanítónk, ha tehetségben kisebb lesz tanári és tanítói karunk, (Bálint József: Ez az!) mint a múltban volt, ha a mi tanári és tanítói karunk lelkében meghasonlott lesz, hogyan várhatjuk tőle azt, hogy öntudatosabb, műveltebb, lelkesebb magyar népet neveljen? Pedig ma erre van szükség. Nagyon helyesen mondja Szabó Dezső: »mozgósítani a magyarságot«!, nemcsak annak egyes rétegeit, hanem egész tömegében. Igaza van Adynak abban, hogy most meg »alszik a,magyar a magyarban«, nem keltődott fel még a magyar nép széles tömegeiben annak a tudata, hogy mit jelent magyarnak lenni. Nem