Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-227

188 Az országgyűlés képviselőházának 227. megvédelmezni. Itt nagyon szomorú, hogy az i egyik szomszédországra vonatkozólag rendelkezésre álló és nyilvánosan közölt adatok szerint sokkal nagyobb mértékbein sikerült az illető ország gazdasági érdekeit kormányának megvédenie, Eománia adatairól van szó az élő állat kivitelre vonatkozólag. Ha összehasonlítom az előbb említettek alapján a mi adatainkat Románia kivitelének adataival. — megint nem részletezem, csak a végeredményeket mondom, — 1931—1939-ig átlagban a Magyarországról kivitt szarvasmarháért befolyt öszszeg 53.4%-a az 1930-ban befolyt összegnek, Romániában pedig 69%-a. À sertésnél a Ma gyarországon, befolyt összeg 65%-a — az 1930-as év alapul vételével — annak az öszszegnek, amelynek be kellett, volna folynia. Romániában pedig 88%-a. Mélyen t. Ház! Még arra is rá kell itt mutatnom, hogy a külkereskedelem lebonyolítása során nemcsak ezek a direkt károsodások állapíthatók meg, hanem vannak indirekt károk is annak következtében, hogy a külkereskedelem, a külforgalom nem olyan formában bonyolódott le, mint ami a mi gazdasági életünk szempontjából kívánatosnak volna mondható. Évenként 120—150.000 métermázsa nyersélő szarvasmarhát exportálunk. (Ferenczy Tizük és ugyanakkor évenként 150—180.000 darab élő szarvasmarhát exportálunk. (Ferenczy Tibor: Ez a nagy hiba!) Az 1922—31 évek során kiszállított búza és liszt együttes mennyiségéből 70% volt a liszt, vagyis 26 millió métermázsa búza mellett 19 millió métermázsa liszt. 1932-től 1940-ig a kiszállított, búza és liszt együttes mennyiségéből már csak 10%>-a liszt, 41 millió métermázsa a búza, 4 millió métermázsa a liszt. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy évenkint 30—40.000 vágón korpa hiányzik, (Ügy van! Ügy van! a báloldalon.) aminek állatállományunk, tejtermelésünk, hizlalásunk mai állapota mutatja szomorú következményeit, nem beszélve arról, hogy a malomipar hova jutott és hogy hány millió napszám veszett el, ami mind magyar emberek munkájának eredményeképpen állott volna rendelkezésre. A pénzügyminiszter úr folyó év február bávában vázolt gazdasági programja során, melynek célja az általános megteremtés és emelése volt, azt mondotta, hogy ezt természetesen csak a fogyasztás emelésével lehet elérni, hogy pedig a fogyasztást emelhessük, annak első feltétele, hogy több fogyasztási jószágot termeljünk. Kérdem, vájjon mi értelme van a több fogyasztási jószág termelésének akkor, ha annak eredményét nem látjuk a magyar jólét emelkedésében'? (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Éppen az ellenkezőjét látjuk!) Én kívánom azt, hogy mindenki többet termeljen, erejét a végső képességéig megfeszítse, (Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) de ugyanakkor kívánom azt is, hogy a kormány sokkal nagyobb gondossággal és eréllyel járjon el, hogy ennek ,az erőfeszítésnek az eredménye a magyar élet, a magyar jólét növelését biztositsa. (Úgy van! a báloldalon.) A kir. kormány 1938-ban jött azzal ,a programmal, amelynek megvalósítása érdekében bejelentette, hogy a nemzetnek gazdasági téren sokkal nagyobb mértékben való igénybevételét kívánja. Egészen természetesen nem lehetett a t. kormány .abban a hitben, hogy ezzel az 1938-ban kívánt erőfeszítéssel a nemzet eleget tett a cél eléréséhez szükséges teendőknek. Tudnia kellett azt, hogy még nagy célok állaülése 1941 november 28-án, pénteken. nak előttünk, még nagy erőfeszítésekre' kell felkészülve lennünk, tehát gondoskodnia kellett volna, ha nem előbb is, mint amikor a terhekkel jött, de legalább akkor, olyan intézkedésekről, amelyek alkalmassá teszik a magyar gazdasági életet ezeknek a fokozódó terheknek az elviselésére. És mi történt? Csak a folyó év februárjában hallottuk a pénzügyminiszter úr programmjában az előterjesztést, hogy or' szagos mezőgazdasági tervet készítünk, országos iparfejlesztő tervet készítünk; ennek csaknem egy esztendeje már és még mindig csak készülünk, több mint három esztendővel a fokozottabb mérvű és ütemű erőkifejtés megkívánása után még mindig csak terv minden olyan intézkedés, .amely szükséges volna í'rra, hogy a magyar gazdasági élet ennek az erő; feszítésnek, ennek a kívánalomnak nemzeti céljaink kivívásának alapját képező állapotba hozassék. (Boér Ágoston: Hát a milliárdos fejlesztési programm mi?) Azt hiszem, a mezőgazdasági termelés adataival nem kell számszerűleg előhozakodnom, hogy bizony nagyon minimális a termelés növekedése, ha van is növekedés. És nagyon szomorú, majdnem tragikus, hogy éppen ezeknek az erőfeszítéseknek az évei során kellett a magyar mezőgazdaságnak különösen súlyos elemi csapásokat is elszenvednie. De a gyáriparnál sem találunk valami kedvező eredményeket. A végösszegeket már az előb említettem. Ha számításba r veszem a gyáripar produktumainál azt az értékváltozást, amely az utóbbi évek során bekövetkezett, ha számításba veszem azt is, hogy egészen természetesen a gyáripar is a hadicélok szolgálatába állítja produktumainak nagy részét, akkor a fogyasztási javak termelését a gyáriparban inkább visszaesettnek, nem feilődöttnek kell nyilvánítanom. Amikor megállapítom, hogy a t. kormány az organikus, rendszeres és előrelátó intézkedések egész halmazát mulasztotta el a terme lés terén, amelyeknek alapul kellene szolgáliiiok ahhoz, hogy a nemzet a maga céljainak szolgálata terén előrehaladhasson és ehhez a megfelelő, erővel is rendelkezzék, akkor meg kell állapitanom, hogy a gazdasági élet más terén, a javak forgalma terén viszont annál intenzívebb intézkedések történtek az úgynevezet egykezek létesítése révén. Én is, mások is, nagyon sokszor szóvátettük már ezeket a szerveket, ezeket az intézményeket és megállapíthatjuk, hogy ha a magyar nemzet egyik betegsége az egyke, akkor a magyar gazdasági életnek éppen olyan betegsége az egykéz. (Ügy van! Ügy van! half elöl,) Ott is egykéznek, itt is eaykéznek. (Derültség bal felől. — Közi Horváth József: Egykezeznek !) Egykezeznek. Amilyen homály fedi az indító-okokat, amelyeket csak sejthetünk és láthatunk bizonyos jelenségekből, éppolyan. homály fedi ezeket az egykéznek nevezett intézményeket. Kétségtelen, hogy ezek az ország nagy közvéleménye előtt népszerűtlen intézmények. Velük szemben az elégedetlenség napról-napra fokozódik. A közerkölcsnek nem a megnemesítésére. hanem a korrumpálására szolgálnak. Sajnálatos körülmény, hogy ebben az egykéz-szervezetben mind többen és többen jutnak szerephez olyanok, akik a magyar közéletben jelentős súlyt képviselnek, jelentős pozíciókat töltenek be, jelentős helyeken állásokat viselnek. (Bodor Márton: Na, Teleki János!) Az egykezek, hogy népszerűségüket emeljék, előszeretettel választják a szövetkezeti formát. Ezt meg is lehet érteni, hiszen a sző-