Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-227

Az országgyűlés képviselőházának 227. Amikor tehát megvannak erőtartalékaink, a másik oldalon pedig rettenetes a veszedelem, minden erőt mozgósítani kell a magyar fajta megerősítése érdekében, nem öncélú politika végett, hanem azért, hogy a magyarság a Duna-medencéjében teljesíteni tudja azt az istenig küldetését, hogy itt álljon őrt a kelet kapujában és a nyugat védelmében. Ez volt évezredes történelmünk alaptörvénye is és ez a kettős szerep a mi küldetésünk: beilleszkedni a nyugatba és védeni kelet felé a civilizációt, a kultúrát, a kereszténységet, egy magasabb szintet. Ehhez a szerephez csak úgy tudunk eljutni, ha az ország határain belül testvérnépeinkkel, együttélésben, de feltétlen magyar vezetéssel tudjuk vinni ennek az országnak ügyeit. Nem vitás előttünk, hiszen nem most mondjuk, hanem évek óta hirdetjük és ha szabad, akkor kritikaként is hangsúlyozom, hogy szentül meg vagyunk győződve arról, — mi egy vagy két évnél is korábban is hangsúlyoztuk azt — hogy ha Magyarország a nemzetiszocializmus egészséges rendszerének kiépítésével már rendelkezésre áll, akkor Szlovákia, Horvátország és a többi testvérnépek ma ide Magyarország felé kapcsolódtak volna és nem keresnék idegenben valamiféle egészen lehetetlen megoldásokat. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Maíolesy Tamás: A kormányzat taszítja őket!) A szlovák államalakulat nem olyan formáció, amelynek történelmi múltja van, mindössze kétéves csecsemő és mint önálló államalakulatnak alig lehet reménye. Ugyanakkor tapasztaltuk, hogy a Délvidék hazatérése idején horvátországi testvéreink részéről milyen vágyakozás nyilatkozott meg az első időkben, de ők egy nemzetiszocialista Magyarországot kívántak volna. Ezt őszintén le kell lepleznünk, mert ezzel feltétlenül csak az ügyet szolgálhatjuk. (Zaj.) Amikor a biológiai egyensúlyról beszélek, mint alaptételről, meg kell itt emlékeznem arról is, hogy itt már a kormányt, helyesebben az egész rendszert terheli a felelősség. Előttem szólott képviselőtársain is megemlítette a nagyarányú kivándorlást, hogy másfélmillió magyar hagyta el az országot. Mi történt a szegedi gondolat felébredése után húsz esztendő alatt? A kivándorlás sorompói lezárultak, de késett a bolső elindulás, a cselekvés, a magyarság szaporodásának beépítése és a magyar föld átadásának telje® lehetetlensége többek közt azt is maga után vonta, hogy az anyaméhben pusztult el évről-évre 70.000 magyar lélek, amely nem fakadt ki a nemzet fáján. Az elmúlt két évtized alatt újabb millió vagy másfélmillió ember az, aki hiányzik, akikre pedig most volna nagy szükség, mert soha nem érezzük jobban mint ma, hogy hatá raink visszatérésekor több és több magyarra volna szükségünk. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez annak a rendszernek következménye, amely a liberális világ módszereitől nem tud elszakadni. Itt távolról sem kívánom a miniszterelnöki székben ülő miniszterelnök urat felelőssé tenni, aki csak pár hónapja ül ott és azt hiszem, valamennyien úgy érzünk felőle, hogy ô egy jószándékú magyar ember, akinek szándékaiban senki sem kételkedik, de Öt- vagy^ hathónapi működésével ő aligha felelhet azért, amit most mondottam. Hangsúly óznom kell azonban, hogy egy rendszerről van szó és nem egyetlenegy személyről, aki ott ül, hanem az egész felépítés, a társadalmi, a gazdasági, a politikai, az erkölcsi és az élet minden színvonalán megnyilatKtiPVISELÖHÁZI NAPLÓ XII. • ülése 19 kí november 28-án, pénteken. 171 kozó teljesen letűnt világ maradványai. ezek a romok temetik alá a magyarság xíj hajtását. Azt hiszem, éppen akkor, amikor a faj védelmet, a pozitív, a gyakorlati faj vedel met állítom politikánk tengelyébe, ugyanakkor meg kell mondanom őszintén azt is, hogy ez az egész politikai ténykedés egyetlenegy momentumban összefoglalható jelenség, amellyel minket némaságra lehetne kényszeríteni, ha a koimányzat azt tudná mondani, ho?y kérem, a magyarság szaporodása 10 ezrelékre emelkedett. Akkor nincs vita, akkor mi beszélhet nénk, amit akarunk, akkor ők nyerték meg a csatát, mert a magyarságot életerőre tudták emelni. És amikor egyetlenegy gondolatban kívánom a bírálatot megadni, akkor ennek a lecsökkent és folyton pusztuló magyarságnak a ténye a legsúlyosabb és megválaszolhatatlan vád a jelenlegi rendszerrel szemben. Amikor ezeket ismertetem, azt hiszem, valamennyiünk előtt rendkívül szegényesen tűnik fel előttem szólott képviselőtársam védekezése és beszéde. Mert ha ő erre az egyetlenegy kérdésre a választ meg tudta volna adni, akkor mi némán helyeselnénk, de akkor nyilván nem is volnának ilyen ellentétek és szakadások közöttünk. De most tovább megyek és ennek az alaptételnek fejtegetésénél kénytelen vagyok a részletekbe is menni azért, mert az előttem szólt képviselőtársam — akinek a személye különcsen fontos, mert ő a kormányzópárt elnöke, tehát nyilatkozatai döntően szerepelnek — éppen a családvédelem, éppen a fajvédelein eredményedről szóló beszámolója kíván egy kis helyreigazítást, mégpedig azért, mert a esaládvédelmi alap számára utalványozott 80 millió pengőre hivatkozik. De annak az alapnak a rendeltetése helyett — hangsúlyoztuk innen ezekről a padokról — mi nemi az esryének tá mogatásának, megsegítésének politikáját kívánjuk, hanem nagy szociális kérdéseink tel jes megoldását. Én nem azt mondom, hogy a* nem jó vagy nem kell, de azt szeretném, ha már meg volna például a mezőgazdasági muu kásságnak, tehát a magyar fajtának, a ma~ gyár parasztságnak — amely a nemzet alapja és törzse — a szociális biztosítása, ha már meg volna a népességnek biztosítása az egészségvédelmi oldalon, meg volna az öregségi biztosítása és minden más biztosítása is és hogy utána még családvédelmi alap is létesüljön, a különösen elesett magyarok támogatására. Ezt mi nagyon helyeselnénk. Sajnos, hogy ninos itt a belügyminiszter úr, mert em lékeztetní tudnám, hogy 1939 tavaszán itt ebben a Házban tettem szóvá azt, hogy egyenesen tarthatatlan állapot az, hogy a hazatért Felvidéken, ahol egy cseh rezsim megteremtette mezőgazdasági népességünk szociális biztosítását ezt egy egyszerű rendelettel meghosszabbították ueyan és amikor én szóvátet tem annak megalázó voltát, hogy egy cseb törvényre hivatkozva továbbra is érvényben tartják ezt, az anyaországba pedig nem tudjuk átvenni, akkor a miniszter úr azt a^választ adta nekem, hogy: Kérem, tudja a képviselő úr, hogy 1938 őszén jött vissza ez a terület és ez csak egy ideiglenes rendezés. Én akkor ezt tudomásul vettem, de most szeretném figyelmeztetni, hogy 1941 novemberének végét írjak és ugyanazok a rendelkezések változatlanul fennállanak és a mezőgazdasági munkásságnak, a magyar fajtának élete, biztosítása még mindig azoknak a régi elveknek alapján történik. De nem is ez a legnagyobb sérelem, hanem 24