Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-227

Az országgyűlés képviselőházának 227, tői elválaszt, ez a kibeszéletlen, feloldatlan, csendes bizalmatlanság" és meg nem értés. A külügyminiszter úr, illetőleg a minisz'orelnök úr külügyminiszteri minőségében azt mondotta, hogy külpolitikánk és belpolitikánk között nem érzi az iránybeli eltérést (Maróthy Károly: Fontos érzékszerveit elvesztette!), sőt azt mondotta, hogy e vonatkozásban nem kijelentéseket tesz, hanem tényekre hivatkozik. Elismerem, hogy a miniszterelnök úrnak, a külügyminiszternek formai tekintetben igaza van- Tényleg nem történik semmi olyasmi, amiből kibukkanna ez az ellentét. Nagyon helyesen is van ez így, mert ha nem így volna, akkor ez azt jelentené, hogy a mi belső szuverén viszonyainkba beavatkozás történik kivülről és ezzel szemben a miniszterelnök úr — nyugodt lehet, — épp úgy támaszkodbatik ránk, mint az ő pártjára. (Ügy van! Üqv van! Taps a szélsőbaloldalon és a közében.) A probléma nem helyesen van felállítva, a problémának a lényege az, hogy a mi belpolitikánk szelleme egyezik-e az új Európa szellenifiveli? (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldolonj Itt ebben a tekintetben azután már azt merném állítani, hogy nagyon súlyos eltérések vannak, mert akár a gazdasági irányban tapasztalható rendszertelenséget, akár a gazdasági irányításban tapasztalható rendszertelenséget, akár a gazdasági megszervezettség hiányát, akár a közellátás bajait és azoknak kezelési módját, akár a földreformkérdés kezelését, vagy a belső igazgatásunk akadozását nézzük, minden egyes esetben megállapíthatók itt az eltérések az új Európa szellemével szemben és az a sajnálatos, hogy belpolitikánk szellemét hova-tovább ezek az eltérések kezdik meghatározni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnék néhány szót a közvélemény alakításáról. A cenzúra kezelésén őszintén szólva már esak nevetni lehet. De méltóztassanak leigialább gondoskodni arról, hogy a közvélemény leghivatottabb fórumáról, ahol a kritika elhangzik és el kell hangzania, a parlamentről szóló tudósítások hív szellemben jelenjenek meg, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert ez lehetetlen állapot (Rajrtiss Ferenc: Becsület kérdése!) és az objektivitásra való hajlamunkat csökkenti, elveszi kedvünket a tárgyilagosságtól, ha azt a félmondatot, amellyel valamit lojálisán megállapítunk a kormány javára, kihozzák, a kritikát azonban mögüle elhagyják és ez által azt a látszatot keltik, mintha az, egész ellenzék tapsolna a kormánynak, amelynek politikáján nem talál semmi kivetnivalót. (Zaj. — Elnök csenget. — Maróthy Károly: Hamisítás!) Bocsánatot kérek, ez nem a közvélemény informálása, még- csak nem is a közvélemény irányítása, ez a közvélemény félreirányítása. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbatoldalon. — Szöllősi Jenő: Politikai becsület kérdése.) T. Ház! Mit szóljak a közvéleménynek arról a fórumáról, amelyet parlament néven tisztelünk, de amelynek házszabályairól kiderült e költségvetés tárgyalásánál, hogy teljesen hasznavehetetlenek? Nem beszélek most már arról, hogy a törvényeknek általánosságban való vitája megelőzi a részletes tárgyalást és ennek következtében a képviselőház, mielőtt a törvényjavaslatot teljesen átértené, már véleményt formái róla és aztán később a bizottságban derülnek ki azután az igazán komoly és súlyos hibák. Nem beszélek erről a törillése 1941 november 28-án, pénteken. 157 vényalkotási processzusról, hanem arról, hogy a legfontosabb parlamenti jognak, a költségvetési jognak gyakorlása milyen félszeg formák közt történik. Mert bírálat-e az, hogy félóra jutott a legnagyobb ellenzéki csoportosulásnak a belügyi kormányzat és a belügyi igazgatás bírálatára? 8 amikor nyolc órára van összeszorítva ez a tárgyalás, ugyanakkor az előadó urak nemes versenyre keltek egymással és végül már másfélórát beszéltek, a miniszter urak pedig az utolsó órát vették igénybe a maguk számára, úgyhogy hatórai tárgyalási idő sem jutott tulajdonképpen a képviselőknek véleményük és kritikájuk kifejtésére. (Zaj a széhőbaloldalon.) T. Ház! Kritikával kezdtem és ez a kritika kissé hosszúra nyúlt, de meg kellett mondanom, miért mereng állítani teljes meggyőződéssel, hogy nincs jól úgy, ahogy van, nagyon nincs jól. (Igaz! — Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Sokszor csodálkozással és némi belső együttérzéssel szemlélem azt a lelki küzdelmet, amelyet egyes érzékeny lelkű kormánypárti képviselők arcán lerajzolódva látok, különösen akkor, ha visszaemlékeznek az 1939. évi választási kampányra. T. túloldali képviselőtársaim, a mi lelkiismeretünk a történelem ítélőszéke előtt nyugodt. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem tudom azonban, hogy önök nem fognak-e egyszer egy álomból felébredni és nem tudom, nem lesz-e egy nagyon kínzó kérdés úrrá a lelkükben, hogy lehetett volna a dolgokat másként és jobban csinálni. {Maróthy Károly: Viccekkel kivágják magukat!) Ezt nem lehet eltüntetni azzal, hogy a folyosón és a fehér asztalnál s néha talán itt a Házban is elhangzik egy-egy keményebb kritikai szó, mert én azt kérdezem, lehet-e cselekedettel, tettel, vótummal, szavazattal támogatni azt a földreformpolitikát, amely most már elvileg is egészen világosan a zsidóbirtokok kisajátításának panaceájával akarja ad graecas calendas eltolni a természetes és egyáltalán nem káros föl db irtokpolitika véghezvitelét? (Tans a szélsőbaloldalon.) Lehet-e a gazdaságpolitika rendszertelenségeit és kapkodásait, a nehézségeket megértő, bölcs bólogatással szankcionálni? Lehet-e az egész zsidó liberális angol-barát frontnak a nemzet lelki összeforrását ós az új Európa útján való céltudatos megindulásunkat akadályozó, késleltető magatartását toleráló (belpolitikát votumukkal alátámasztani? Lehet-e- Erdély elesettségét, mint valami megoldhatatlan közlekedési probléma függvényét túrni és a magyar öntudatot bizony sértő kultiírpolitikai és sajtópolitikai intézkedéseket, mint valami tüneményes államférfiúi bölcseséget magasztalni? Lehet-e észre nem venni azokat a távoli villámlásokat, amelyek a firmamentum alján meg-jelennek és amelyek azt mutatják, hogy egy többnyelvű ország bonyolult problémáinak megoldásához szükséges politikai művészetünk mennyire nem áll a rugalmasság megkívánt fokán? Azt mondják, t. uraim, hogy nincs közöttünk ellentét: ugyanazok a szociális és népi törekvések hatiák át önöket is, ugyanazok az irányított gazdálkodási elgondolások élnek a kormányban is állandóan, csakhogy — mondják önök: — »mi szigorúan reálnolitikai alapon allnnk, önök pedig fellegeket kerítő idealisták.« Igen, a szavak sokszor hasonlóak, rle éppen az a bábeli nyelvzavar, hogy ugyanaz a szó más és más értelmet nyer 22*