Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-216
58 Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 19íl november 11-én, kedden. kultúrpolitikai képzése még mindig késik. A nemek viszonylatában erősebb hangsúly esik a férfiakra, az erősebbik nemre, de nem kell azt magyarázni, hogy az egyoldalúság itt is egészségtelenül bontja meg az egyensúlyhelyzetet és káros következményekkel jár. Foglalkozási ágak szerint tekintve a nemzetet, azt látjnk. hogy ma van egy olyan réteg, amely csaknem teljesen kiesik a kultúrpolitikai célkitűzésekből és ez az iparosság. Ez a réteg a múltban a magyarságnak egyik legértékesebb kultúrahordozója volt. Eredetében és életstílusában szinte a múlt század közepéig meglátásunk szerint a kisnemességgel állott szoros kapcsolatban s i?en sok részben belőle is rekrutálódott, utánpótlódott és nagyon szoros érintkezésben állott általánosságban a nemességgel. Körülbelül 1867 után szakadt meg a mi egészséges iparostársadalmunknak a dzsentrivel való érintkezése és azóta ez a réteg- erős szociális és kulturális deklasszálódásnak tüneteit mutatja. Az iparos nem paraszt, t akinek r számára legalább adresszálva van az iskolánkívüli népművelés munkája. Nem munkás, akivel korábban a szakszervezetek törődtek — bár ne törődtek volna Űiabban a hivatásrendi mozgalmak, a Nemzeti Munkaközpont törődnek vele. Álmagyar társadalomnak még mindig szerencsétlen szociális rétegeződése miatt ,a;z úgynevezett intelligencia az iparosságot nem fogadja be. Ipartestületeikben, ha ugyan vannak ilyenek, mert hiszen iparosok vannak ott is nagy számmal, ahol ipartestületek nincsenek, és ha van is bennük valamelyes élet, csak egymás között élnek, csak egymással érintkeznek. Gyermekeiket szívesen iskoláztatják, de önm,aguk szociális és kulturális izoláltságban, mondhatni azt, hogy szellemi közellátás nélkül élnek. Csak utalok Bonnardnak egy érdekes tanulmányára, amelyben a francia összeomlás okait kutatja és az összeomlás egyik főokául azt látja, hogy Franciaországban rendkívül mértékben megnövekedett azoknak az embereknek száma, ,á,kik tulajdonképpen senkihez sem tartoznak, akik tradíció, osztály és társnélküli emberek. Félünk, hogy az iparosság, ha továbbra ^ is ebben a szociális és kulturális elszigeteltségben marad, ennek a rendkívül káros típusnak a számát fop"j,a szükségképpen szaporítani. ÍRapcsányi Lászó: Vezetőik miért nem segítenek rajta?) E helyen szólok arról, hogy nem győzzük eléggé nyomatékosan kérni a szakoktatási középiskoláknak, az ip^ri és mezőgazdasági középiskoláknak fejlesztését, r egyrészt azért, mert az átalakuló magyar életnek igen nagy szüksége van ezekre az iskolákba, de azért is, mert a humanisztikus gimnáziumok létkérdését is see-ítenek ezek a szak-középiskolák megoldani. Ezeknek tudniillik létkérdésük a nem túlnagy létszám és éppen ezért az erősebb szelekció. Véleményünk szerint nagyon sürgősen megvalósítandó lenne, minél hamarább, egy legalább két évfolyamos textil-középiskola is. (Rapcsányi László: Majd az Aladároknak!) Rendezendő az a kérdés is, hogv >a,z ipari középiskolák legalább a felsőipariskoláknál egyenlő jogot kapjanak. Idő szűkében nem tudom fejtegetni, de ezekre a jogokra ezek a közéniskolák rá is szolgáltak. Folyamatos kiképzést adnak általános és szakszempontból és a mellett szinte a felsőipariskoláknál nagyobb mértékben adnak súlyt és lehetőséget a gyakorlati kiképzésre is. Óhajtandónak látom azt is, hogy az ipari középiskolák neveltjei közül legalább azok, akik a jó osztályzatot elérik, a műegyetemre is fel tudjanak kerülni. A magyar mérnök világhírű és a képzés színvonaláért továbbra is mindent meg kell tennünk, de mi azt hiszszük, hogy a képzésnek színvonalát nem rombolja, hogy ha nagyobb gyakorlati előképzéssel rendelkező növendékek is jelentkeznek a műegyetemre. Elsősorban az iparügyi tárcára tartozik, de más alkalom híján most adunk hangot annak az aggodalomnak, hogy a nevelő gondolatnak a tanonciskolában való érvényesülését nem látjuk eléggé biztosítottnak. Az 1936. évi VII. te. 23. f-a módot ad arra, hogy az iparostanonciskolákban meg nem felelő tanonc éppenúgy bukjék meg, vagy tartassék vissza, mint bármely más iskolának növendéke és végső esetben esetleg egyáltalán ne lehessen iparos. Az, hogy az egyes iparágakban tömérdek minőségi panasz merül fel az iparosok munkája ellen és hogy — nem győzöm eléggé hangsúlyozni — ezek a kontárok a derék magyar iparostár,sadalomn,ak hírnevét rontják, — az részben annak köszönhető, hogy a tanonciskola ebben a tekintetben nem veszi eléggé szigorúan ,a sorompók kezelését. T. Ház! A kultúrának meghatáirozó jegyei között említettük a kultúrának a népiséghez kötöttségét. A népi kultúrpolitika vonalán igen-igen nagy örömmel köszöntjük a tehetségkutató akciónak bevezetését. (Meskó ZoH.in; A tehetségesek kutassanak is! — Derült s A u.} Jól esik arra hivatkozni, hogy e gondolat egyik röpítő fészke az a kollégium volt, amelynek magam is neveltje és munkása vagyok. Ezzel nem arra feleltem, amit Meskó Zoltán kedves barátunk közbevetett. Nem állítom, hogy tehetsé çresek kutatnak ott személyemben például, de kutattak népet szerető és jó igyekezetű emberek a maguk ebeiéhez mérten. (Meskó Zoltán: Félreértett!) Tudomásom szerint bár az akció el'ő háromévi, alapszerűen kezelt feleslegével négy évre biztosítva van anyagilag, a távolab M jövőben, amikor a létszám 2—3000-re emelkedik, az anyael keretek már szűkek lesznek. Szükség lesz elhelyezésre alkalmas internátusokra. Ezért kell segíteni az internátust fenntartókat,a,'bővítésben, új internátusok építésében. segíteni kell azokat a tényezőket, akik az ellátásról és a dologi kiadásokról gondoiskodnak. Hogy honnan lehetne erre fedezetet biztosítani, arranézve felemlítjük a magunk részéről is az 1 pengős beíratási díjakból rendelkezésre álló összeget. Ebből az összegből ki lehetne szakítani valamennyit olyan módon, hogy a tanítók gyermekeinek neveltetésénél — tehetségkutató akcióról lévén szó — szintén ,a tehetséges gyermekek számára 'folyósíttatnék a segély és a tehetségtelenek számára nem, másrészt pedig az akcióból történő tankönyvellátási segítség csak azoknál az iskoláknál hagyandó meg, ahol tényleg vannak tankönyvvel ellátandó szegény gyermekek és az így felszabaduló öszszegek a tehetségkutató akció céljaira lennének fordítandók. Sőt azt sem látnám feleslegesnek, hogy ess az 1 pengős beiratási díj 20—30 fillérrel emeltessék fel és az ilyen módon előálló többlet szintén ennek az eléggé nem méltányolható jelentőségű akciónak táplálására fordíttassék. Még az is indokolt lenne véleményünk szerint, hogy különadó formájában az agglegények és gyermektelen házaspárok vennének részt a nemzeti elit utánpótlásának nevelésében. Ügy tudom, hogy ez az Országos Nép- és Családvédelmi Alap célkitűzése között is megfér és az alap intézőiben is