Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-216
Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1941 november 11-én, kedden. 57 teszek néhány idő- és alkalcwnk'arlatozta lépést. A kultúra értékeket valósít meg, 'benne az ember a Teremtő munkatársa, a teremtés munkájának mintegy továbbfolytatója. A kultúrában a döntő a szellemi tényező, benne tulajdonképpen az anyagot győzi le a szellem. A kultúra által megvalósítandó értékeli a létben gyökereznek. Sorrendjüket különféleképpen fogalmazhatjuk és csak az egyik lehetséges fogalmazást említem meg futólag, amikor felsorolom, hogy vannak gazdasági értékek, vannak biológiai értékek, azután az emberek együttélését lehetővé tevő társadalmi, szellemi értékek és végül az értékek értéke az örök létező, a Szentséges. T. Ház! Súlyos károk nélkül, sohasem térhet el a kultúra értékmegvalósító munkája ettől az értékrendtől és látszatkultúrába, álkultúrába, vagy kultúrmaterializmnsba süllyedés nélkül nem hagyhatja ki az értékskálán ah egyik lépcsőjét sem — hangsúlyozzuk, egyetlen lépcsőjét sem — ebből következik, hogy a kultúra egyetlen értékének művelése, túlhajtása. öncélúvá tétele nem kultúra, hanem sokkal inkább kultúrátlanság. Az értékek harmóniája az igazi kultúra lényegéhez tartozik. Továbbmegyünk. Rámutatunk arra, hogy a kultúra igazi hordozója a nép. A népiségben a kultúrának természettől adott ősi és a szellem erejével átalakító elemei a legszorosabb kapcsolatban állnak. AJhol a kultúra a népiségtől elszakadt, akár zenei, akár irodalmi, akár képzőművészeti téren, ott divatosságba. idegen hatások rabszolgaságába, kultűrátlansjágba züllik. Másfelől azonban a szellem alkotó ereje nemcsak a népiségen, hanem az egyéniségen, a személyiségen keresztül is hat. különösen a zseni teremtő személyiségén át. A zseni a maga kora előtt jár és az egész nemzetnek, az egész népiségnek — gondoljunk például egy Széchenyire — a kultúrának szinte egész területén vezetőjévé s előiblbrevivőjévé válik. A kultúra intézményekhez is kötött, amelyekben az alkotó munka eszközei szerveződnek. Mihelyt azonban az intézmények eszközmi volta elhomályosul, az intézmény maga is egyoldalúvá, öncélúvá válik és a helyett, nogy erőket közvetítene a közösség, a népiség, a nemzet számára, erőket szív el attól és a túltengés, a hipertrofia beteges tüneteit mutatja, s ezáltal a kultúrának nem tényezőjévé. haue>m< akadályává válik. A sok csalogató példa közül csak általánosságban utalunk itt a bürokrácia elharapózására. amely tulajdonképpen intézményesült kultúrfunkció hipertrofiája és amely etikailag is annyira káros, hogy amint egyik barátunkkal az imént beszélgetés közben megállapítottuk, a magyar társadalom jelentékeny részét az egyenes út használatáról szinte leszoktatta. Végül a kultúra valláshoz kötött. A kultúrában adott alkotó szellemet a Teremtő tényeképpen kapta az ember és a nép. A Teremtő» ben foglaltatik azoknak az értékeknek teljessége és tökéletessége, amelyeknek egy-egy sugarát tükrözi csak vissza a legintenzívebb kultúrpolitikának is egy-egy cserépdarabja. De azért is fontos ezt a kötöttséget hangsúlyoznunk, mert a népiség a legszorosabb összeköttetésben áll éppen a vallással. A népiség legnemesebb erői a vallásban teljesednek ki, a népiség ősi életrendjei, mint a házasság, a család, a falu, a gyülekezet, sőt a nemzet is akkor egészségesek, megújulésképesek, ha a hit talajában gyökereztek. T. Ház! ' Az elmondottakból^ következik, hogy kultúrpolitikánk csakis egységes, nemzeti — ez alatt azt is értjük, hogy népi — és vallásos, közelebbről keresztyén lehet. Ezeket nem jelszóképpen idézzük és hangsúlyozzuk, ezek exisztenciális kérdései a jelenlegi kultúrpolitikának. Csak így alakulhat ki egészségesen a nemzet testének alkotó szellemisége, a legnemesebb értelemben vett közszellem és ez a közszellem határozza meg a nemzettesten belül a nagy és kis testületeknek, rétegeknek szellemét, hadseregét, a munkásságáét, a faluét, az ifjúságét, az egész nemzettestnek reagáló-, tű rőkészségét, kereskedelmi, sőt hogy egészen időszerű legyek, közellátási etikáját is. A kultúra egységes szempontjából tehát a kultúrpolitika nem lehet más, mint totális, vagyis a nemzettest minden korú, minden rangú, mindennemű és minden rendű tagjába meg kell hogy valósítsa a maga célkitűzéseit. Ennek a totalitásnak igen sok szembetűnő hiánya van. Az életkort illetőleg ez a totalitás a nyolcosztályos elemi iskolai törvénnyel két évvel kiterjedt, de előtérben maradt a felnőttek és felserdültek kulturális képzése. Ha a kérdést az életkor szempontjából nézzük, azt látjuk, hogy a magyar társadalom, a magyar nemzettest tagjainak nagyon jelentékeny része életének nagyobb részében, felnőtt korában, sőt már felserdült korától fogva, intézményes kultúrképzésben nem részesül. Ezért, mint több előttem szólott is tette, a magunk részéről is nagy szeretettel sürgetjük az iskol ánkívüli népművelés törvényének megalkotását. (Ügy van!) Nem tudjuk, nem azért késik-e ez, mert ez egv igen-igen nehéz, feladat. Még mi is, akik inkább csak megsszebbről nézzük a kultúrpolitikai célkitűzések tervgazdálkodásának sorrendiét, érezzük ennek nehézségét, azonban a kultuszminiszter úr, mióta a magyar kultúrpolitikát irányítja; a sok apróbb ág mellett ket nagy fát átvágott már. Gondolunk itt a tanügyi közi s-a zgat^i torvényre és a nyolcosztályos népoktatásról srolo törvényjavaslatra. Nagyon kérjük, hogy ebbe a fába is vágja bele most már döntő módon a fejszéjét. Inkább hiányos és esetleg pótlásTa szoruló iskolánkívüli népművelési törvényünk legyen, mint semilyen sem. Akkor, amikor az 'életkörök szerinti kultúrpolitikai feladatokról beszélünk, említjük meg azt. hogy a felserdülteknek, elsősorban a falusi fiatalságnak nevelésénél változatlanul n* 5 » tol hatatlan módszernek tekintjük a népfőiskoláknak módszenét. Bennük a kultúrának alanelve, e«rysége, népisége. hithezkötöttséare ideálisan tükröződik. Nevelőhatásuk szinte elementáris. Elsősorban hivatottak véleményünk szerint f arra, hop-y a kultúrálatlan tömegnél a látszatértékek és félműveltség felé néha tragikusan hulló népiségünk segítséget nyerjen általa. Elsősorban hivatottak véleményünk szerint arra, hogy a kulturálatlan tömegnél a látszatértékek és félműveltség felé néha tragikusan hulló népiségünk segítséget nyerien általa. Elsősorban alkalmas arra^ a népfőiskola, hogy magában a népiségben ébresszen alkotó és megúiító erőket. Sajnos, naaryon^ kevés megértést találunk az eddigi kezdeményezések számára, sőt nem egyszer gúnyos kritikát is volt alkalmunk hallani azok részéről, akiktől éppen jobb megértést vártunk volna. Ha nemek szerint tekintjük a magyar kultúrpolitikának kötelező_ totalitását, akkor szembetűnő az. hogy az újabban indult célkitűzések ellenére is, a leányok, nők erőteljes 10*
