Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-216
50 Az országgyűlés képviselőházának 2. a felnőttek között lefolyik. Azt hiszem, senki sem kívánja, vagy tartja kívánatosnak, hogy a gyermek ilyenmódon sorbanállva ennek a hatásnak ki legyen téve. Ehhez kapcsolódik azután azoknak az élelmiszer pótjegyeknek y a kérdése is, amelyeket az ipari munkásszakmák vezetőségei most már huzamosabb idő óta sürgetnek a közellátási miniszternél. Elégtelen a kenyér- és zsíradag, s a nehéz testi munkát végzők zöme nem kapja meg zsír- és kenyérpótjegyét. Elnök: Kénytelen vagyok képviselőtársunkat figyelmeztetni, hogy ezek a fontos kérdések nem ennél a tárcánál adandók elő, hanem a közellátásügynél. Kéthly Anna: T. Képviselőiház! TI Elnök úr! Éppen összefüggésbe akarom hozni a gyermekkel és az iskolával... Elnök: Igen kérem, de már most más térre te'tsiziett áttérni, az ipari munkásságról általánosságban méltóztatik beszélni. (Zaj a baloldalon.) Méltóztassék úgy előadni, hogy az összefüggés meglegyen. (Szeder Ferene: Csak utalás arra!) Kéthly Anna: Az a nehéz munkát végző felnőtt kénytelen iskolásgyermekének rovására is jóllakni és annak kenyér- vagy zsíradagját elvenni nem önzésből, hanem azért, mert máskép nem tud dolgozni. Amikor tehát ebben a kérdésben segítünk, akkor tulajdonképpen a közoktatásügyi tárcáihoz tartozó gyermekek tanulási képességén segítünk. Igen, tudom, hogy ez nem a kultuszkormány feladata, de ha . a kultuszkormány köteles figyelemmel kísérni az iskolai életet, akkor szükséges és kell hogy a más tárcáknál orvosolható bajok gondját és a más tárcáknál megoldható problémáknak sürgetését is vállalja éppen azoknak a gyermekeknek érdekében, akik lelki és testi fejlődésének gondja ő rá van bízva. Ebben a rettenetes világégésben, a legvadabb romboló ösztönök tombolásában a gyermek fizikai létének biztosítása is a kultuszkormány feladata (Ügy van! a baloldalon.) és amit ebben a vonatkozásban biztosítani tndunk a gyermeknek osztály- és valláskülönbség nélkül, azt Megtenni emberi kötelessége mindenkinek, aki bízik abb,a t i, hogy ennek a most felnövő generációnak lesz majd mit átvennie tőlünk, felnőttektől. T. Képviselőház! Rendkívüli időknek rendkívüli feladata ez és hogy ezeket a feladatokat jól vagy roszul végeztük-e el, az éppen a kultusztárca kérdéseinél csak évtizedek raulva fog eldőlni, csak évtizedek múlva tudnák felőle dönteni. Minden tárca gyorsabban vizsgázik, minden tárcát előbb utolér nem is az utókornak, hanem már a mai kornak vizsgáztató ítélete, csak a közoktatásügy vezetőinek van meg az az előnyük, hogy közvetlen kortársaik a napi politika levegőjében nem ítélkezhetnek fölöttük. Ez ugyan előny, de egyúttal hátrány is. Előny azért, mert a dicséret atmoszférájában látszólag könnyű a dolguk, do hátrány azért, mert tevékenységük következményei, ha hibáztak, szinte helyrehozhatailanok. A közoktatásügynek kell, szerintem, minden tá'rca költségvetése és minden^ tárca munkálói között a legmesszebbre látónak lennie. Mivel, sajnos, ezt a szellemet, ezt a jellescet és ezt a kötelességérzetet nem látom a kultusztárca vezetőiben, a tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Spák Iván jegyző: Demkó Mihály! Elnök: Demkó Mihály képviselő urat illeti '. ülése 19 íl november 11-én, kedden. Demkó Mihály: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor nagynevű megboldogult kultuszminiszterünk, Klebels; berg Kunó megindította a nagy iskolaépítési akciót és megindította a nagy iskolafejlesztési kultúrpolitikát, mi odaát Csehszlovákiában laktunk és nagyon jól visszaemlékezem, — az ottani lapok is közölték, — a törvényjavaslat benyújtását kísérő beszédének egyik mozzanatára. Azt mondotta a többi között, hogy ezzel a törvényjavaslattal 2 autó indul el a nagy versenyre, a két autó a magyar kultúrpolitika és a környező államok kultúrpolitikája és ezek közül az lesz a győztes, amely először ér célhoz. Tényleg ^az az óriási erkölcsi és anyagi invesztició, amelyet Klebelsberg annak idején befektetett ebbe a kultúrpolitikába, meghozta gyümölcseit és az analfabetizmusnak erős csökkenése volt Magyarországon tapasztalható. Most visszatért részek vannak újból Magyarországon nemzetiségekkel együtt s én fokozottan kell hogy felhívjam a kultuszktormány figyelmét erre a Klebelsberg-elvre, erre az elindított nagy kultúrpolitikára. Rossz autóval, régi gumival, kopntt csapágyakkal versenyt nem nyerhet senki. Márpedig a magyar oktatásnak, különösen az alsó iskolák szempontjából kissé siók típusa nem vezethető egységesen, ennélfogva nem is tudjuk elérni azt a célt, mint amelyet elérnek azok az államok, ahol egységes népiskolai szervezés és vezetés folyik. Gondoltok itt arra, hogy nálunk vannak községi iskolák, vannak római katolikus, református, állami iskolák és egyéb iskolatípusok. Egységes nemzeti > felfogást, egységes nemzeti lelket különféle iskolatípusokkal nem lehet teremteni. Ennélfogva legfőbb kötelességünknek kell tartanunk a jövőben azt, hogy különösen az alsófokú .' népoktatást egységesítsük, vagyis államosítsuk. Én már a múlt esztendőben szóbahoztam ezt a kérdést és több helyen éles visszautasítást vettem észre. Értem azioknak a visszautasító magatartását, akik a régi liberális Magyarországot tartják szem előtt, amikor az iskolai nevelésben és oktatásban talán destruktív szellem ps befolyás érvényesült, főképen talán állami részről is. Ma azonban, amikor húsz év óta keresztény irányzat, keresztény Magyarország van, keresztény államfővel és keresztény kultuszminiszterrel, általában keresztény eszmevilággal, nem lehet attól félni és nem lehet attól tartani, hogy valamikor is visszajön az a kor, amely destmálhatná a keresztény eszme érvényesülésit a magyar iskolában. Tény, bogy a magyar történelem és a magyar kul túrhistória igen sok hálával tartozik az egyházaknak, akik a múltban egyedül képviselték és fejlesztették az iskolaügyet és az iskolákat. Ma azonban mindenkinek be kell látnia, hogy a mai körülmények között az egyházak szerény anyagi körülményeiknél fogva nem bírják ellátni azt a fontos hatáskört, amely a múltban volt és nem győzik anyagi erővel azokat a feladatokat, amelyeket az iskolafejlesztés ma az ország elé tár. Csak az állam tudja ezt megcsinálni. Láhatjuk, hogy azokban az államokban, amelyekben a nemzeti szellem szempontjából egységes vezetés van, kifogástalanul működik a nemzetnevelés, az ifjúság nevelése, ott sokkal előbbre van a nevelés ügye, mint azokban az államokban, ahol anyagi eszközök hiányában különféle társulatok és egyházak gondjaira van bízva az iskola és a nevelés ügye. Ezzel kapcsolatban én egy célt látok magam és
