Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-216

46 Az országgyűlés képviselőházának 216 nyék között és ennek az etikának hőse volt egy Assisi Szent Frenc és egy Arpádházi Szent Erzsébet. Igen t. Ház! Ennek a nemzeti szelleműén és erkölcsi szellemben való nevelésnek a joga természetjog és isteni jog alapján a családot és az egyházat illeti meg. (Ügy van! a középen,) Az államnak subgidarius szerepe van. Az államnak ezt a jogot respektálnia kell^ és ezt a kötelességteljesítést támogatnia, segítenie és istápolnia kell. Örömmel állapítom meg, ihogy a mai kormányzat ezt a kötelezettséget teljes mértékben é® becsületesen teljesíti. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) De nem is lehet a nevelés állami feladat. Ismereteket közölni, tanítani tömeTben lehet, nevelni tömegben nem lehet. Nevelni annyit jelent, hogy egy benső, meleg és szoros lelki kapcsolatba lépek azzal, akit nevelni akarok, belenyúlok az ő •személyiségének titokteljes mélységeibe és ott az ő lelkiismeretét akarom formálni és .alakítani. Erre az állam nem képes, erre <^sak az képes, aki ilyen bensőséges kapcsolatban van azzal, akit nevelni akar, tehát csak a szülő képes erre és az egyház, a lelkipásztor útján, me^t a lelkipásztornak az ő hívével való lelki közössége a legeslegbensőbb, legeslegmélységesebb és a legeslegszorosabb. Igen t. Ház! Ezeknek az általános — ÁS hogy úgy mondjam., — ' veziatő gondolatoknak leszögezése után, amelyeket szükségesnek tartottam hangoztatni, mint ennek a keresztény partnak vezérszónoka, amelyik ezekért a neve iési gondolatokért és elvekért már hosszú évtizedek óta harcol — egy-két gyakorlati kérdésre szeretnék rátérni inkább lapidárisan, szinte telegramstílusban. Többen már úgyis szóvátették ezeket a kérdéseket, én csak nyomósítani akarnám és a magam részéről is hozzájárulni akarok azokhoz a kérelmekhez. Jlyen például a kántoroknak régi óhaja, kérése, sérelme. Hiszen az előadó úr megcsillantotta azt a reményt, hogy megoldják ezt a kérdést, amit már Prohászka Ottokár — ha jól emlékszem, 1907-ben a főrendiházban — sürgetett és amit én magam is, most már a hetedik ilyen kultuszköltségvetési beszédet mondván, minden beszédeimben szintén sürgettem. Remélhetőleg tehát most már aztán tényleg megoldásra kerül. A másik az iskolafenntartó felekezeteknek és közösségeknek, községeknek iskolafenntartó terhein való könnyítés. Annak idején — ezt szintén nem egyszer elmondottam — fölhívtam a miniszter úr figyelmét Horváth püspök úr tervezetére. Akkor azt mondották, hogy fináncpolitikai akadályai vannak. En ugyan nem értem, miért, mert itt 9 millió pengőnek általános és egyenletesen elosztott kivetéséről van szó, ami a maga összegében és abban a relációban, amelyben van a nagy adózással, voltaképpen nem jelentékeny, de lent abban a kis községben, ahol egy felekezeti vagy községi iskolát fenntartanak, ott ez 50, 100, 200, sőt, ínég ennél is többszázalékos iskolai pótadót jelent. Méltóztassék már egyszer — amint szintén örömmel hallottam, hogy foglalkoznak ennek a kérdésnek megoldásával — ezt a kérdést nyugvópontra juttatni. Azután.^ h ár a költségvetés gondoskodott a tanítók és tanárok helyzetének némi javításáról, meg kell állapítanom, hogy ez természetesen megközelítően sem elegendő. A tanítók és .tanárok anyagi helyzetén lényegesen kell javítani. Olyan fontos, a nemzet éle. ülése 194-1 november 11-én, kedden. téré olyan döntő jelentőségű munkát végeznek, hogy ezt a munkát bőkezűen és némeslelkűen kell honorálni. A helyzet most az, hogy a tanítóság és tanárság szellemileg is, meg anyagilag m 'elproletarizálódik, lerongyolódik, elveszti tekintélyét. (Ellenmondás a jobbközépen.) Bocsánatot kérek, 117 pengőből hogyan tud megélni? (Baross Endre: Lelkiekben nagyon gazdagok a tanárok! — Meskó Zoltán: Abból élnek már hosszú évtizedek óta. — Elnök csenget.) Az lehet, hiszen lehet koldussorban is igen gyönyörű szellemi életet élni, de a koldnssor. nem lehet életforma. (Meskó Zoltán: fís élethivatás!) Azután nagyon kérem _ a miniszter urat, lenne kegyes intézkedni aziránt, hogy az iskolák soron kívül, még a kontingensen felül is kapjanak a gyermekek részére lábbelihez szükséges utalványokat, mert egyébként a legtöbb vidéki helyen lehetetlenné válik az iskoláztatás. Ugyanezt kérem a fűtőanyagra vonatkozólag. Lehetetlen szenet kapni. Kénytelenek leszünk hónapokra bezárni az iskolákat, mert nem kapunk semmiféleképpen fűtőanyagot^ Azután az árvíz által suj tot«* papoïmak és tanítóknak a segélyezése és támogatása. akik javadalmának egy része naturáliákból áll. Mivel az árvíz tönkretette azoknak termését, akik párbérs formájában ifiizsertik ezeket a papokat és tanítókat, ezért ezek a papok és tanítók egászen természetszerűleg nem jutnak hozzá javadalmukhoz. Nagyon szó non kérném, hogy valamilyen segély formájában méltóztassék ' ezeknek Bióna lal'á nyúlni. Ugyancsak ismételten szóvátettem az, adminisztráció óriási tömegét, amivel egy ilyen tanító meg van terhelve, ami voltaképpen hátrányt jelent tanítói, nevelői munkájának elvégzése szempontjából. Azt méltóztatott mondani, hogy az államtitkár úr őexcellenciája foglalkozik, ezeknek a teendőknek egyszerűsítésével. Nagyon hálás lennék, ha ebből végrevalahára valóság lenne. Szükségesnek találom továbbá a^ miniszter úr figyelmét felhívni a nemzetiségi iskolákra, illetőleg ezeknek egy kategóriájára. Egészen természetes, hogy mi lojalitással viseltetünk minden nemzetiség természetjog erejével fellépő igényei és jogai iránt. Mi szentistváni lélekkel és szentistváni szellemmel nézzük és kezeljük a nemzetiségeket, feltétlenül elismerjük kulturális jogaikat és igényeiket, nyelvükhöz és ősi hagyományaikhoz való jogukat. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) de a lojalitásnak meg kell állania ott. ahol centrifugális erőkre bukkan, (Ügy vaní Ügy van! — Élénk helyeslés és taps.) a lojalitásnak meg kell állania ott, ahol^ a magyar szuverenitás csorbítását látja, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) a lojalitásnak meg kell állania ott, ahol e törekvések mozgató erejének forrását külföldön látja. (Ügy van! Ügy van!) Nem hiszem, hogy volna valaki, aki, ha saját függetlenségét ^ és

< szuverenitását s annak erkölcsi értékét és jelentőségét elismeri és nagyrabecsüli. tőlünk ilyen öncsonkító lojalitást kívánna. (Ügy van! Ügy van! jobb felől) Befejezésül szeretném még a miniszter úr nagybecsű figyelmét felhívni egy könyvre, amely itt van a kezemben. »Magyar történet« a címe, írta Baráth Tibor egyetemi nyilvános rendkívüli tanár Kolozsvárott. Azt írja könyvéről ez a professzor úr, hogy ez irányított