Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

Az országgyűlés képviselőházának %2h. iránt, hogy miért kell a táblai fellebbviteli tárgyalásnak másfél év óta húzódnia, mert az ítélet még nem jogerős, Lő winger még mindig szabadlábon van és folytatja üzelmeit tovább. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék a Lőwinger-ügy tárgyalását most már félbehagyni és méltóztassék a miniszterelnök­ségi költségvetéshez visszatérni; most ezt a kérdést tárgyaljuk. Gr. Serényi Miklós: Akkor rátérek Eck­hardt Tibor ügyére, (Derültség és zaj jobb­felől.) mert ebben a kérdésben is a miniszter­elnök úr, mint akkori külügyminiszter, a fele­lős. (Ellenmondások jobbfelől. — vitéz Lip­csey Márton: El van már intézve!) Valaki fe­lelős azért, hogy Eckh-ardt Tibor az or­szágból kiutazhatott, a képviselőházban pedig megszavazták a szabadságát. (Zaj.) Magam például ugyanabban az időben csak három napra kértem kiutazási engedélyt Németor­szágba, (Baky László: Azt nem szabad!) vitéz Endre alispán úr kérelmemet pártolólag ter­jesztette fel a belügyminiszter úrhoz és a hon­védelmi miniszter úr, (Br. Vay Miklós: A va­lőröket, az értékeket nem engedjük ki! — De­rültség.) minthogy négyszer voltam katona, jóváhagyta útlevelem r kiadását... Elnök: A képviselő urat ismételten figyel­meztetem, — lehetetlenség, hogy ne tudná — hogy a miniszterelnökségi tárca költségvetését tárgyaljuk, ahhoz is méltóztatott feliratkozni. Ezenkívül pedig még a közellátási kérdésekről beszélhet most. Ehhez méltóztassék szabni fej­tegetéseit. Ha a képviselő úr nem tér vissza a napirendre kitűzött tárgyhoz, megvonom a szót. Méltóztassék folytatni. (A szónok elfog­lalja helyét. — Baky László: Összetartozik a két ügy: Eckhardt mögött állanak Lőwinge­rék! — Zaj.) Szólásra következik? Szeder János jegyző: Eeibel Mihály! Elnök: Reibel Mihály képviselő urat illeti a szó. Reibel Mihály: T. Ház! Még mindig a kül­ügyminiszter úr beszédének hatása alatt ál­lok, amikor olyan gyönyörű, férfias beszédben volt részünk, amilyen mpg kevés hangzott el ebben a Házban. A mai zavaros világban erre a beszédre már nagyon régen volt szükségünk és ezért hálás köszönet érte, hogy elhangzott beszéde, amely mindnyájunk politikájának, fel­fogásának irányt szabott. Amikor a miniszterelnök úr átvette Teleki Pál gróf örökségét, azt mondotta, hogy az el­hunytnak politikáját veszi át és ezt akarja to­vább folytani, vagyis másszóval az ő politiká­jának rövid quintessenciája a keresztény nem­zeti és szociális politika, melyet mint elődjei, éppen úgy ő is töretlen egészben akar foly­tatni és ezt a politikát akarja mindenképpen érvényre juttatni. (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Ez volt a magyarázata annak, hogy a Ház oly osztatlan tetszéssel^ fogadta bemutatkozá­sát és ezt a politikát várjuk úgy a miniszter­elnöktől, mint a vezetése alatt álló egész mi­nisztériumtól is. Meg vagyunk győződve, hogy ez a keresztény nemzeti és szociális poli­tika hivatott arra, hogy súlyos időkben a nem­zetnek helyes látást, bölcs elhatározást adjon; hivatva van arra, hogy a mai időben, amikor minden nap meghozza a maga meglepetését, az ősi hagyományokhoz ragaszkodva tudja az ülése 191*1 november 25-én, kedden. 581 országot előbbre vinni. Amikor bírálatot mon­dunk, mindig a saját egyéniségünkön keresz­tül tekintjük az eseményeket és természetes is, hogy amikor én szólok, az én szubjektív felfogásomnak adhatok kifejezést. Emberek vagyunk, nem látunk bele más emberek lel­kébe, annak titkos redői mögé és azután csak a külső események vezethetnek bennünket, amikor valami fölött bírálatot kívánunk mondani. Miután a miniszterelnök úr akkor azt mondotta, hogy keresztény, nemzeti és szociá­lis politikát kíván folytatni, természetesen ne­kem, ha bírálatot akarok mondani, ebből a há­rom szempontból kell mérlegelnem az esemé­nyeket és kutatnom kell, vájjon n mennyiben felelnek meg az események a kitűzött célnak. Ha a miniszterelenökség hatáskörébe^ tartozó dolgokat szemlélek, nem térhetek rá minden egyes dologra, hanem ki kívánok ragadni ket­tőt, amelyet én a mai nemzeti életben nagyon fontosnak, azt mondhatnám, sorsdöntőnek tar­tok; az egyik az oly sokat emlegetett cenzúra­kérdés, a másik pedig a miniszterelnökség ki­sebbségi politikája. Mélyen t. Ház! A cenzúráról ma már na­gyon heves vitákat hallottunk, ez a cenzúra úgyszólván állandóan foglalkoztatja az inter­pellációs napokat is. Mutatja azt, hogy való­ban szükség van rá, mert ha nem volna szük­ség rá, akkor nem lett volna ez a feljajdulás. A cenzúra a kormány kezében hatalmas fegy­ver. Ez a cenzúra lehet áldást hozó, de sok bajt is okoz. Hogy lehet áldást hozó, azt láttuk a nemzeti forradalom idején. Láttuk, hogy a magyar nemzeti sajtónak milyen óriási sze­repe volt, a nemzeti közvélemény kialakításá­ban, viszont ha egypár lappal előbbre forgat­juk a történelmet, azt láttuk, hogy a világ­háború alatt ugyanezek az újságok, helyeseb­ben nem ugyanezek az újságok, hanem ugyan­ezen szerkesztők által írt akkori újságok meg­bontották a nemzet egységét s ha a magyar nemzet ereje összeroppant, azt egyedül az ak­kori sajtónak tudhatjuk be. Ha a világháború végén keresztény és nemzeti érzéstől áthatott sajtónk lett volna, 1918 október 31-e sohasem következett volna be. Tehát, amint mondottam, a cenzúra lehet áldásthozó, de lehet bajthozó is. Áldást hozó akkor, ha minden eléje kerülő cikket, könyvet ezen a szemponton keresztül bírál, hogy váj­jon többletet ad-e, jelent-e valami, pluszt a .ke­resztény nemzeti és szociális politika tekinte­tében, avagy nem. Ha többletet jelent és azt előmozdítja, akkor feltétlenül helyes irányban halad a cenzúra, ha azonban meg akarja aka­dályozni a keresztény nemzeti szociális igaz­ságoknak felszínrevetését és meg akarja aka­dályozni a szociális kiegyenlítődést, akkor akármennyire kívánatosnak tartja valaki a cenzúra működését, én ellenkező véleményen vagyok s azt mondom, amit Maróthy t. kép­viselőtársam mondott, hogy a cenzúra meg­ölheti a betűt, de a szellemet nem ölheti meg. Ezt a szellemet nekünk nevelnünk kell, át kell formálnunk, ezt a szellemet helyes irányba kell terelnünk, amikor azután ez a szellem szol­gálni fogja azt, a magasabb célt, amelyet mindannyian óhajtunk. Jobb jövőt, szociális haladás és kiegyenlí­tődés nélkül nem lehet elképzelni. A népek^ lel­kében sóvárogva ott van a vágy, amely jobb jövő után kívánkozik. El van vetve az a mag, amely utat tör magának, akármilyen jégkéreg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom