Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

568 Az országgyűlés képviselőházának 22A. ülése 19U1 november 25-én, kedden. vételünkre is. A közellátási miniszter úrra há

L rul az a kétségtelenül nagyon nehéz feladat, hogy ilyen súlyos viszonyok között igyekezzék rendet és egyensúlyt teremteni az ellátás kérdésében, mind élelmezési, mind ipari vonatkozásban és mivel mindnyájan ismerjük az ő múltját és azt a nagyszerű működését, amelyet a hadseregfelszerelés és ellátás terén kifejtett, bizalommal is nézünk működése elé. Ezen az oldalon mindnyájan meg vagyunk győződve arról, hogy pártunk minden ogyes tagja támogatni fogja a közellátási miniszter urat ennek a nehéz feladatnak elvégzésében, de egyúttal meg vagyok győződve arról is, hogy^ az ellenzéki oldalon a tárgyilagos fás produktív kritikán keresztül mindig ki fog hangzani az a becsületes jószándék, amely arra irányul, hogy együttesen valamennyien minden erővel segítsük át a kormányt ezeken a nehézségeken, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és fogjunk össze arra az együttes munkára, amely abban fog állni, hogy országunknak ezeket a nehéz kérdéseit a súlyos és veszélyes viszonyok között közösen küzdjük le. Ezt természetesen nemcsak a képviselőház minden egyes tagjától, hanem az ország népességének nagy tömegeitől is elvárjuk, amelyeknek tisztában kell lenniök azzal, hogy egyedül a belső front nyugodtsága biztosítia a háború győzelmes befejezését. (Ügy van! Ügy van!) A belső front nyugalma és a nemzet erejében való biztonságos hit az az alap, amelyre a jövőt felépíthetjük. Mindenki, aki ezt a belső nyugodt frontot belülről most ilyen háborús, veszélyes időben meg akarja zavarni, legyen az akár egyén, akár párt, akár pedig faj, nem ellenfélnek, hanem ellenségnek számít. T. Ház! Ha ezt a tételt ilyen tisztán látjuk, akkor világosan le kell vonnunk a következtetéseket, a tanulságokat is. Mivel meggyőződésem, hogy mind élelmiszerekben, mind ipari termékekben olyan mennyiség áll rendelkezésünkre, amely képessé tesz bennünket arra, hogy ezt a gazdásági évet úgy fejezzük be> hogy a nemzet ne szenvedjen katasztrofális hányokat, a többi feladat, amely a nemzet előtt áll, nem más, mint szigorú takarékosság a készletek jó beosztása és bizonyos téren olyan lemondás, amelyet ma a kormány el is várhat a nemzettől. A hatóságok részéről természetesen fegyelmezésre és jó adminisztrációra, mindnyá" junk részéről pedig becsületes, hazafias összefogásra van szükség. Igyekszem elemezni ezeket a tételeket, amelyek előttünk állnak mind ipari, mind mezőgazdasági téren. Mindkét termelési ág egészen szorosan összefügg, akár csak egy gép jól megolajozott fogaskereke. Ebben zavaró tényezőként csak az hatolhat be, hogy vannak egyes cikkek, nyersanyagok, amelyeket sem idehaza, sem szövetségeseink országaiban nem tudunk beszerezni, amelyek tekintetében tehát tengerentúli behozatalra vagyunk szorulva, amely tengerentúli behozatal azonban az angol blokád következtében teljesen el van zárva előttünk. Ezek a hiányok takarékossággal vagy pedig lemondással kiegyenlíthetők. Szorosan összefügg a termelés növelése -és a termelés megtartása az árpolitikával is, mert ez a két kérdés egymástól el sem választható. Világos, hogy a termelés mint eredmény, több komponensből adódik össze. Ezek, a munkateljesítmény, a tőke és a haszon. Ezek között a komponensek között a tőke lehet pénz, lehet anyag, lehet a munkás testi ereje, lehet a dolgozó szellemi felkészültsége, de abban a pillanatban, amikor én a hasznot kikapcsolom e komponensek közül, akkor összeomlik az emberi munkának, az emberi termelésnek a tulajdonképpen legemberibb hajtóereje, a haszontétel és elmarad a termelés is. Világos tehát, hogy abban a pillanatban, amikor a mezőgazdaság félelemmel látta annak bekövetkezését, hogy a termelés haszna veszélyben van, vagy ingado zik, akkor a mezőgazdaságban bekövetkezett bizonyos áremelkedési tendencia is és a mezőgazdaság igyekezett ezt. a különbözetet megkeresni. Azt hiszem, az elmúlt években az árpolitika terén csak egy helyen követhettünk el hibát, s ez ott fordulhatott elő, amikor a régi liberális szemléletből nehezen tudtunk megszabadulni és a kereskedői vonalon egy kicsit túlszabadon hagytuk a gyeplőt. Előfordult az a helyzet, hogy úgy az ipar, mint a mezőgazdaság termelésének hasznát a végén tulajdonképen a kereskedelem fölözte le. (Kassay Károly: Az egykéz!) Nagyon téves volt például Tildy Zoltán képviselő úrnak az a megállapítása, aki különben nagy tárgyilagossággal kezelte ezt a kérdést, amit örömmel elismerek, hogv az ipari termelésben az ipar nagyfokú árdrágítását a mezőgazdaság nem bírja és a mezőgazdaság tulajdonképpen ezt sínyli. Ha szigorúan elemezzük a kérdést, az áremelkedés nem ipari téren van. hanem abban a pillanatban jelentkezik, amikor az ipari ára elhagyja a gyárat és átmegy a nagy- és kiskereskedő kezére és legtöbbször nem egynek vagy kettőnek, hanem láncmódra egymásba kapaszkodó kereskedők hosszú sorának a kezén megy át és a végéu jut el csak a fogyasztóhoz. A mezőgazdasági termelés — mint említettem — nagyon sokat szenvedett az 1940, és 1941-es évek nehéz időjárási viszonyai következtében, így, ha azt nézzük, hogy ipari téren mik azok a szükségletek, amiket az inari termeléstől vesz át, azok igen hamar megnevezhetők: ezek a szén. a vas, az olaj, a textil, a bőráru és a műtrágya. Ahogyan emelkedtek ezeknek az árai, úgy igyekezett a mezőgazdaság is emelni az ő termeivényeinek az árát, ezáltal drágult a megélhetés; az inar kénytelen volt «munkabéreit emelni, ezzel természetesen emelkedtek az ipari árak. s végeredményben olyan verseny állott volna elő. amelynek se vége, se hossza nem lett volna és ennek következményeit az egész magyar közgazdaság megszenvedte volna. Mérlegelnem kell még egy következő tényt is. Alig 23 év választ el bennünket az első világháborútól és annak következményeitől. Mezőgazdaságunk népessége, különösen a magyar paraszt, aki nagyszerű emberfajta, de egyúttal pénzügyi zseni is. az nem felejt és igyekszik visszaidézni emlékezetébe az 1914— 1918-as évek tanulságait, az utána következő évek nagy gazdasági depresszióját. Visszaemlékezik a pénzromlásra, a mezőgazdasági_termelési cikkek óriási arányú emelkedésére, de egyúttal visszaemlékezik arra a pénzügyi és kereskedelmi kizsákmányolásra is. amelyben éppen a liberális szemlélet oldaláról része volt. úgyhogy visszaemlékezve mindezekre, most is igyekszik analógiákat keresni és ezeknek a következményeit igyekszik le is -vonni. Mármost a közellátási miniszter úrnak lesz a feladata, — nehéz feladat — hogy igyekezzék mezőgazdasági népességünket meggyőzni arról, hogy nincs analógia, nincs infláció, ellenben közös nagy összefogással és kemény fe-