Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

Az országgyűlés képviselőházának 22kelőfeltételeket kíváin meg és általábanvéve nagyobb alkotmányjogi változásokkal kapcsolatosan volna csak megoldható, amelyeket majd valószínűleg az idő fog tőlünk megkövetelni. A miniszter elnökség legelsőblbrangú fel adata a közvélemény irányítása. Ezt a feladatot látja el a sajtószolgálat és a sajtóosztály. A világháború megindulásától, 1939 szeptemberének első napjától egészen az idei év április első napjaiig az úgynevezett hadat nem viselő állam helyzetében éltünk. Azóta azonban hadviselő fél lettünk. A sajtóosztály feladatává vált, hogy megfelelő irányítással, azaz sajtópolitikával a katonai küzdő arcvonal mögött azonosi szilárdságú belső arcvonalat építsen ki, vagyis rendszeres és gyökeres sajtópolitikával teremtsen olyan nemzeti közvéleményt, amelynek minden mozzanata, minden életmegnyilvátnulása a kivívandó győzelmet szolgálja, (pgy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Sajnálattal kell megállapítanom, hogy sajtópolitikánk e téren nem élt azokkal a lehetőségekkel, amelyek részére rendelkezésre állottak. Amíg a nem hadviselő fél kényelmesebb és bizonyos mértékig várakozó álláspontjánál tartottunk, ez nem

r voit bántó és kirívó. Amióta azonban hadviselő fél vagyunk, ennek az állapotnak fenntartása súlyos mulasztás és hiba. Sajtó arcvonalon ma is változatlan, az Európában diadalmaskodó nemzetiszocializmus ellenére változatlan a formátum. A Budapesten megjelenő nagyobb példányszámot elérő napilapok közül kormánypárti például 5, keresztény kormányt támogató íí, nemzetiszocialista 2, és liberális-demokrata 9, vagyis mindössze két olyan napilapunk van, amely világnézetileg is harcol az új Európáért. Nyolc napilap száll síkra a hivatalos tengelybarát politika mellett, de ajánl egy óvatos belpolitikát. Kilenc lap viszont lélekben és lényegben zsidóbarát, Anglia és Amerika győzelmét titkon és kevésbé titkon áhítozó, (Igaz! &gy van! a szélsőbaloldalon.) Röviden összefoglalva: a Budapesten megjelenő napilapok 45%-a más irányból várja a szelet a magyar gálya vitorláiba, mint a gálya kapitánya, kormányosa és matrózai. (Iga?:! Ügy van! a szélsőbolaldalon.) Háborúban vagyunk és elképzelhetetlen volna, ha a magyar hadiiparban például akadna néhány vállalat, amely, a muníciót nem magunknak, azaz a tengelyhatalmaknak gyártaná, hanem titkon az ellenfelet látná el hadianyaggal. Ez a vállalat azonnal kisajátítandó és leállítandó volna. A napisajtónak az országban a hátsó, a belső arcvonal szilárdságát, ellenálló erejét kell szolgálnia. A sajtó olyan, mint egy muníciógyár, amely a szellem fegyverzetét látja el. (Ügy van! TJgy van! a széisőbaloldalonj A pénteki külügyi vita sajtótudósításaval kapcsolatban nagyon érdekes tükör adódik. Vettem magamnak a fáradtságot és átnéztem a külügyminisztérium költségvetésével kapcsolatos sajtótudósításokat szombat reggel megjelenő napilapjainkban. Csodálatos módon a következő megállapításra kellett jutnom. Nagyon jellemző, vitéz Marton Béla beszédével, aki a magyar Élet Pártjának, tehát a kormánypártnak volt a vezérszónoka, reggel megjelenő napilapjaink 258 sorban foglalkoztak összesen, Rajniss Ferencnek, a Magyar Megújulás Pártja szónokának beszédével 285 sorban, Bajcsy-Zsilinszky Endre beszédével 441 soriban (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Maütése 19Ul november 25-én, kedden. 545 róthy Károly: Arizált sajtó!) Annak ellenére, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre beszédében a finnek által Amerikába küldött jegyzék tartalmával foglalkozott, amelyről a miniszterelnök úr mondotta nagyon szellemesen, hogy dithirambust zengett a finnek jegyzékéről, de hogy miért kellett mégis 441 sorban foglalkozniok ezzel a Budapesten megjelenő napilapoknak, az nyilvánvaló: azért, mert ez kedvező gondolattársításra adott alkalmat. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez a lényeg. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Zs-vitamin volt benne!) Nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen körülmények között a kulisszák mögött néha előttük is felbukkan a népfrontkoalíció, amelynek gyökerei a Dob-utcából és a Rombach-uteából szívják nedvüket, de a Kossuth Lajos-utcában is kiváló táptalajra találnak. A belső arcvonal pedig nem tud olyan szilárdan, döntően kialakulni, ahogy azt a nemzeti érdek megkívánná. A belső szilárd arcvonal kialakulásának egyik komoly akadálya a cenzúra gyakorlata, amely amellett, hogy elnémítja a magyar nemzeti szocializmus harci kiálláslát Sztálin belföldi ügynökeivel együtt, egyben szinte kormánypárti hangot is követel meg például a nemzeti szocialista lapoktól. A miniszterelnök elődjétől származik az a kijelentés, hogy a cenzúra egy olyan intézmény, amelyet nem lehet jól megszervezni és amelytől sohasem lehet azt kívánni, hogy okos legyen. (Felkiál[ fások a szélsőbaloldalon: Hát ez bevált!) Úgy látom, hogy a. mi cenzúránk igen messze »ü; lyedt még ettől az értékszínvonaltól is. Az alábbiakban néhány példát fogok felenilíteni, nem azért, mert a példák esetleg groteszkségüknól fogva alkalmat adnak a bírálatra, hanem az elvszerűségnek a síkján mozogva, ragadok ki példákat, amelyek bizonyos szellemre utalnak a cenzúragyakorlattal kapcsolatosan. Ezek az általam felsorolt példák nem hosszú időkeretre vonatkoznak, hanem a legutóbbi két-három hét adataiból valók. Egy cikknek például a következő mondatát nem engedélyezte a cenzúra. (Olvassa.) »Egy svájci lapban olvastam: Délkelet-Európában csodálatos ! helyet foglal el Magyarország, amely a körülötte levő diktatúrák között is megmaradt demokratikus parlamentáris államnak, ahol a képviselőházban szereplő' tíz párt között van egy demokrata- és egy szociáldemokratapárt«. Kérdem szeretettel, igaz-e ez a megállapítás, vagy nem? Minthogy nyilvánvalóan igaz, felvetődik azonnal egy második kérdés, vajon szégyeljük-e ezt az állapotot, vagy nem szégyeljük? (Zaj a szélsőbaloldalon. — Meskó Zoltán: Meg kell szüntetni!) Ha szegyei jük, akkor miért nem változtatunk rajta? (Oláh György: Ügyié tudják kint, hogy így van! Mindenki tudja kint, hogy ez így van!) Hozzáfűzöm, hogy amikor a változtatás gondolatát említem, nem arra gondolok, hogy kormányhatósági úton oszlassák fel ezeket a pártokat. Ez a legegyszerűbb probléma. Állítom, hogy ha a korszerű nacionalizmus a maga pályáját Magyarországon akadálytalanul, a maga dinamikus erőivel végigfuthatta volna, akkor önmagától seperte volna már el a szociáldemokráciát. (Úgy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon. — Egy hang a szélsőbaloidalon: Németországban magától feloszlott!) Egy másik pplda, szintén az elvszerűség síkján mozogva említem. Komáromban a felszabadulás ünnepén beszédet mondottam. Ennek szövegéből a ceazúra a következő mondat 77*