Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-223
Az országgyűlés képviselőházának 223. ütése íű%í november 21-én, pénteken. 535 metélni. Ezek a kérdések között ilyenek szerepeinek (olvassa): »Mióta vannak a faluban csapatok? Hány géppuska van a faluban? Hány ágyú van a faluban'? Nevezze meg azokat a nehelységéket, ahol csapatok vannak! Mikor hagyták el a falut? Milyen az Önök katonáinak a hangulatú 1 ? Rendszeresen élelmezik őket? Eheznek-e? Nem. éheznek? Hogy bánnak a katonákkal feljebbvalóik? Kivégzik-e saját katonáikat? Beszélnek-e a katonák arról, hogy véget kell vetni a háborúnak? Hogyan vélekednek a katonák a Szovjetunióról % Barátságos hangulatban vagy ellenséges hangulatban vannak-e a Szovjettel szemben?« Azután ilyen kérdések (tovább olvassa): »Hány ház van a faluban? Hány tehén van? Hány jószág van? Van-e széna? Szolgáltassanak be azonnal minden szénát és minden zabot! Mennyi a lakosság száma? Hol lakik az elöljáró? Hívják ide azonnal az elöljárót! Ürítsék ki ezeket a házakat rögtön a csapatok számára! Lehet-e itt megfelelő mennyiségben kenyeret és húst kapni és hány ember számára lehet? Tereljenek össze és szállítsanak 'be minden jószágot, tehenet és bárányt! Ne féljenek a vörös katonáktól! ...« Nem folytatom tovább. Ezekből a kérdésekből kiderül, hogy milyen szándékkal voltak velünk szemben, hogy ezek a tervek milyen apró részletekbe menően, milyen minuciózusán voltak előkészítve. Mindennél ^ megdöbbentőbben igazolja a tervszerű készülődést, a Magyarországra való betörés eltökélt szándékát az, hogy ezek a füzetek már 1940-ben ki voltak nyomtatva és a csapatok között megtanulás és felhasználás céljából ki voltak osztva. Azokkal az ellenvetésekkel szemben, amelyek nem akarják megérteni a szovjetveszélylyel szemben való magyar fegyveres állásfoglalásnak és fegyveres küzdelemnek szükségességét, igazán föl kellene tenni azt a kérdést, hogy vájjon mi történt volna Európával és mi történt volna Magyarországgal, ha a bolsevizmusnak Németországban és Olaszországban is sikerült volna gyökeret vernie. Ha ezt a két országot, amely a kommunista internacionálé részéről elsőnek volt kiszemelve arra, hogy belső propaganda,'belső lázítás, belső destrukció útján a kommunizmus örvényébe hulljon, sikerült volna behálózni? Mi történt volna velünk és Európával, ha ez a munka sikerült volna és ott ellenhatásképpen fel nem támad a Mussolini-féle és a Hitler-féle fasiszta és nemzetiszocialista ellenállás? Hiszen láttuk azt, hogy a kommunizmus örvényének szélén álló Német Birodalommal szemben a nyugati demokráciák ugyanazt a közömbösséget, majdnem azt mondhatnám, kárörömet tanúsították, {Úgy van! a szélsőbalqldalon.) mint valamikor velünk szemben. Hiszen egy hajszálnyi segítséget sem nyújtottak neki, hogy magát ezzel a veszéllyel szemben megmenthesse, és ha nem nyúlt volna, saját lelkének jobbik erőihez és azoknak felhasználásával nem mutatta volna a nemzeti öntudatosulásnak azokat az óriási teljesítményeit, amelyeknek az elmúlt esztendők alatt mindnyájan tanúi voltunk, nem lett volna menekvése. Tudjuk, hogy amikor ez a pusztító munka folyt az egész Német Birodalomban, voltak államok, amikor a demokráciák részéről valósággal arra ki voltak szemelve, amelyeknek az volt a szerepük, hogy mint repülőgépanyahajók szerepeljenek a németség közelében. Tudjuk, hogy például a demokrata Csehországnak ez a szerepe volt szánva, s a német diploj máciai akták nyomán kiderült, hogy készült is erre a szerepre. A magyar közvélemény is bi! zonyosan emlékszik rá, hogy annakidején, amikor a müncheni konferencia nyomán Csehországnak határoznia kellett, hogy elfogadja-e annak határozatát, döntését vagy sem, Benes akkori kötársasági elnök nyilatkozatot kolportált a sajtóban, amely arról szólt, hogy a végső veszély, a végső szükség esetén neki van még egy terve, amellyel megmentheti Csehszlovákiát. Utólag kiderült, hogy ez abban állott, hogy Benes személyesen felkínálta Csehországnak szovjetesítését, a szovjet vonalra való átállítását arra az esetre, ha SzovjetOroszország kész ennek ellenében neki a német követelésekkel szemben segítséget nyújtani. De tovább megyek. Ugyancsak mindenki emlékszik rá, az egész magyar közvélemény tudja, hogyan viselkedtek a demokráciák — az amerikai és, sajnos, az angol demokrácia is — avval a bolsevista forradalmi munkával szemben, amely Spanyolországot megrohanta és borzasztó pusztulásba, a belső polgárháború veszélyeibe, örvényeibe taszította. Akkor is azt kellett látnunk, hogy erről a részről nem a nacionalista, nem a keresztény irányzat kapott segítséget, hanem kaptak a vörösök. Hiszen Franciaországban egész belpolitikai válságokat idézett elő, hogy a hivatalos Franciaország, az akkori népfront a maga teljes erejével a vörös Spanyolország megsegítése mellett állt. De ott állott hivatalos szimpátiájával a félrevezetett angol közvélemény nagyrésze is. Sőt odáig mentek hogy anglikán püspökökből álló deputáció járta végig a vörös Spanyolországot és bizony ezek az érthetetlen módon félrevezetett urak hivatalos, hiteles bizonyítványt állítottak ki beszámolóikban, nagy angol reviewkban és újságokban arról, hogy a vörös Spanyolország egészen ártatlan dolog és a kereszténység vonalán halad, úgyhogy Európának semmi oka nincs arra, hogy ettől a veszélytől tartson és evvel a veszéllyel szemben bármiféle beavatkozó intézkedés történjék. Ha annakidején német és olasz részről nem történt volna meg ez a beavatkozás, azt merem mondani, a jobbik, az új Európának ez a beavatkozása a spanyol vörös lázadással szemben, Spanyolország is — ez egész nyilvánvaló dolog — a bolsevizmus karjaiba hullott volna és Spanyolországgal együtt oda hullott volna — ez is nyilvánvaló dolog — előbb-utóbb Franciaország is. T. Képviselőház! Nem időzöm tovább ezeknél a múltbeli eseményeknél, amelyeket azonban, úgy érzem, szükség volt egy kicsit feleleveníteni, hogy teljes jelentőségében lássuk ezt a kérdést és tudjunk választ adni arra a kérdésre, hol van Magyarország helye ebben az óriási küzdelemben, a bolsevista veszéllyel szemben való állásfoglalásban. Ez a mi multunk után nem lehetett vitás. És ha felfigyelünk egyes hangokra, egyelőre, mondjuk, talán felelőtlen sajtóhangokra, amelyek a demokrá- . ciák részéről olyan közléseket tesznek és tettek, — és ezek nem is maradtak megcáfolatlanul—hogy az orosz szovjet győzelme esetén egész Közép-Európa tulajdonképpen Szovjetoroszország politikai hegemóniája körébe utaltatik, ha előttünk ez a perspektíva áll, akkor lehetett-e számunkra egy pillanatig is kétséges — nem is beszélve a többi okról, amelyre az imént röviden célzást tettem — hogy állásfoglalásunk 75*
