Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-223

528 Az országgyűlés kévvisélőházánah 223. sem csinálunk! Tapsolunk, tapsolunk és egy évig megint nem csinálunk semmit!) Nem folytathatom, pedig- sok érdekes részlet van ebben a kérdésben. Én a legőszintébb magyar érzéssel tettem mindezt szóvá íizért, hogy használjak a nemzetnek. Ugyancsak a nemzet érdekében kérem újra a külügyminiszter és miniszterelnök urat, hogy az Eckhardtügyben is teljesen tiszta helyzetet teremtsen. A miniszter úr nem tudja ... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ez letárgyalt ügy és semmi kapcsolatban •nincsen a külügyi költségvetéssel. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Matolcsy Mátyás: Ezt nehéz megérteni. ÍMeskó Zoltán; Külföldi állampolgár! Be van fejezve az Eckhardt-ügy! — Piukovích József: És az itthoni barátai? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Az igen t. külügyminiszter urat, mint miniszterelnököt is egy személyben, arra kérem, hogy külpolitikájának megfelelően olyan belpolitikát inauguráljon, amellyel őszintén bele lehet illeszkedni az új európai rendbe, a magyarságot megillető és nem lecsúszott helyen. (Taps a s.zélsőbaloldalon.) ESnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Gróf Bethlen György! Elnök: Gróf Bethlen György képviselő urat illeti a szó. Gr. Bethlen György: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Amidőn a magyar királyi külügyminisztérium 1942. évre szóló költségvetéséhez kívánok szólni és hozzászólásomat a vita jelen stádiumában elég hátrányos körülmények között vagyok kénytelen megtenni, nem kívánom az igen t. Ház türelmét túlsokáig igénybevenni, (Halljuk! Halljuk!) mégis méltóztassanak megengedni, hogy némely olyan dologról is megemlékezzem, amelyeknek, gondolom, bárhányszor való megismétlése sem lehet semmi tekintetben kárunkra. Természetes dolog, hogy a tárgy adva lévén, fiatal külügyi szolgálatunkkal és annak két évtizedes múltjával fogok röviden foglalkozni. Úgy gondolom, elmondhatjuk, hogy a világtörténelemben talán nem volt még Olyan s nemzedék, amely annyi mindent élt volna át. J mint ez a mi nemzedékünk, amely nem krónh*' kákból és régi történelmi adatokból, hanem szemmel és hallással észlelhető, közvetlenül tapasztalható és megfogható módon szerzett, mondhatnám, szemléltető, tanulságos oktatást a történelemből, a valódi életből. Emlékezzünk vissza, mélyen t. Ház, amidőn 1918 őszén — gondolom, elég, ha innen kezdem rövid összefoglalásomat — a defetizmus mérgével támadták meg szövetségeseinknek és a mi hadseregünknek is az ellenállóképességét és gyengítették meg azt, mondhatnám, hazulról iám adták hátba küzdő hadseregünket, amely így mintegy két tűz közé szorult. Jól emlékezünk. hogy ugyanebben az időben hangzottak el az egész világ előtt Wilson elnöknek szavai és ismeretes programmja, amelyek kétségtelenül nagy mértékben elősegítették azt a bomlási folyamatot, amelynek rendjén azután a legrövidebb időn belül rájöttünk arra, hogy milyen megtévesztés volt ennek az egész programmnak a felvetése és nemsokára ráébredtünk arra a rettenetes valóságra, amelynek folyományaképpen azután országunknak kétharmad részét vesztettük el. A Nemzetek Szövetsége korszakának nevezhetjük az ezután köve tkezett^ két évtizedet, amely korszak az örökös világbékét a leszerelést, a nemzetközi igazságosság egyenlő mérülése 19 Ul november 21-én, pénteken. tékkel való kiszolgáltatását bir

dette és ugyanakkor azok, akik ezeket az elveket hirdették, folytatták felfegyverkezésüket. Gondolom, tárgyilagos megállapításképpen mondhatjuk el, hogy a Nemzetek Szövetsége voltaképpen arra a célra szolgáló eszköz volt, hogy a lefegyveizeittcknek, a leigázottaknak és a kifosztottaknak ezt az állapotát szinte örökössé tegye {Ügy van! a szélsőbJoldalon.) és hogy viszont ennek az állapotnak pillanatnyi előnyeit élvezők előnyös helyzetét szintén örökössé tegve, megkövesítse. (Vajna Gábor: Ügy van! Sóhivatal volt röviden!) A Nemzetek Szövetségének egyezségokmánya a közgyűlés és a tanács érdemleges' határozatainak érvényességéhez az egyhangúságot követelte meg. így tehát úgy gondolom, mélyen t. Ház, helyes megállapítás, ha itt * azt mondom, hogy voltaképpen a legtalálóbb az lett volna, ha a fényes genfi palota homlokzatára felírták .volna Dante szavait: »Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.« Valóban csodálkozással és kétségbeeséssel kell szemlélnünk a rosszakaratnak és korlátoltságnak azt a mértékét, amely két évtized alatt annyi kárt é.i szenvedést okozott, mindezt pedig -azért, hogy végül az egész mesterséges alkotmány hirtelenül, de nem váratlanul, összeomoljék. (Ügy ven! Ügy van!) A jogot, az igazságosságot, az erkölcsöt büntetlenül nem lehet tartósan lábbal tiporni. A hatás ellenhatása nem marad el. (Ügy van! Ügy m van!) A dolgok -megzavart természetes rendje is előbb vagy utóbb, de okvetlenül helyre kell, hogy álljon. Azok közé a nemzetek közé tartozunk, amelyek az utóbbi két évtizedben a legtöbbet szenvedtek. (Ügy van! Ügy van!) De minket a szenvedések iskolája nem tört meg, (Ügy van! Ügy van!) Hitünk nem fogyatkozott meg meg akkor sem, amikör már az összeroskadás szélén állottunk és amikor sorsunk javulása elké™zelhetetlenn°k tűnt fel. Nem tudtuk, hogy mikor és mi fog történni velünk, de azt tudtuk, hogy rabszolgasorsunk örökké nem tarthat. Ezalatt a két évtized alatt állandóan előttünk járt Magyarország kormányzója. (Élénk éljenzés és tans a Ház minden oldalán.) Körülötte nemzetünk kimagasló vezetői bölcs ítélettel és céltudatos munkával készítették elő a nemzet jobb jöyőjét. Az öregek az után áhítoztak, hogy még megérjék azt, az anyák és iskolák pedig ugyanerre készítették elő ifjúságunkat. Azokat a magyarokat pedig, akiket a kripta vasrácsa választott el a szabad külvilágtól és akik csak a beszűrődő fény félhomályában tengettek életüket, szintén nemi hagyta el a reménység. (Helyeslés jobbfelől.) Ï. Húz! Elsősorban geopolitikai okok' és adottságok határozzák meg már sok évszázad óta a magyar nemzet sorsát a világ nagy és kis nemzetei közt. Őszinte és tiszta önérzettel elmondhatjuk, hogy most is hűséggel viseltetünk nagy szövetségeseink irányában és éppen ezért kötelességemnek tartom, hogy kifejezzem hálánkat a szövetséges német és olasz birodalom nagy vezérei iránt (Éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) azért, mert a velünk elkövetett igazságtalanságok jóvátétele terén ismételten és a leghathatósabban támogattak. (Helyeslés.) De ezzel kapcsolatban el kell mondanom azt is, hogy éppen a mostani pillanatokban is derék fiaink együtt harcolnak, együtt véreznek, együtt szenvednek nagy szövetségeseink fiaival a keresztény világot és az egész tá.rsa^dalmi rendet tűzvésszel és vértengerrel való