Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-223

528 Az országgyűlés kévvisélőházánah 223. sem csinálunk! Tapsolunk, tapsolunk és egy évig megint nem csinálunk semmit!) Nem folytathatom, pedig- sok érdekes rész­let van ebben a kérdésben. Én a legőszintébb magyar érzéssel tettem mindezt szóvá íizért, hogy használjak a nemzetnek. Ugyancsak a nemzet érdekében kérem újra a külügyminisz­ter és miniszterelnök urat, hogy az Eckhardt­ügyben is teljesen tiszta helyzetet teremtsen. A miniszter úr nem tudja ... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ez letárgyalt ügy és semmi kapcsolatban •nincsen a külügyi költségvetéssel. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Matolcsy Mátyás: Ezt nehéz megérteni. ÍMeskó Zoltán; Külföldi állampolgár! Be van fejezve az Eckhardt-ügy! — Piukovích József: És az itthoni barátai? — Zaj a szélsőbalol­dalon.) Az igen t. külügyminiszter urat, mint mi­niszterelnököt is egy személyben, arra kérem, hogy külpolitikájának megfelelően olyan bel­politikát inauguráljon, amellyel őszintén bele lehet illeszkedni az új európai rendbe, a ma­gyarságot megillető és nem lecsúszott helyen. (Taps a s.zélsőbaloldalon.) ESnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Gróf Beth­len György! Elnök: Gróf Bethlen György képviselő urat illeti a szó. Gr. Bethlen György: Mélyen t. Képviselő­ház! (Halljuk! Halljuk!) Amidőn a magyar ki­rályi külügyminisztérium 1942. évre szóló költ­ségvetéséhez kívánok szólni és hozzászóláso­mat a vita jelen stádiumában elég hátrányos körülmények között vagyok kénytelen meg­tenni, nem kívánom az igen t. Ház türelmét túlsokáig igénybevenni, (Halljuk! Halljuk!) mégis méltóztassanak megengedni, hogy né­mely olyan dologról is megemlékezzem, ame­lyeknek, gondolom, bárhányszor való megis­métlése sem lehet semmi tekintetben kárunkra. Természetes dolog, hogy a tárgy adva lé­vén, fiatal külügyi szolgálatunkkal és annak két évtizedes múltjával fogok röviden foglal­kozni. Úgy gondolom, elmondhatjuk, hogy a világtörténelemben talán nem volt még Olyan s nemzedék, amely annyi mindent élt volna át. J mint ez a mi nemzedékünk, amely nem krónh*' kákból és régi történelmi adatokból, hanem szemmel és hallással észlelhető, közvetlenül tapasztalható és megfogható módon szerzett, mondhatnám, szemléltető, tanulságos oktatást a történelemből, a valódi életből. Emlékezzünk vissza, mélyen t. Ház, amidőn 1918 őszén — gondolom, elég, ha innen kezdem rövid össze­foglalásomat — a defetizmus mérgével támad­ták meg szövetségeseinknek és a mi hadsere­günknek is az ellenállóképességét és gyengí­tették meg azt, mondhatnám, hazulról iám ad­ták hátba küzdő hadseregünket, amely így mintegy két tűz közé szorult. Jól emlékezünk. hogy ugyanebben az időben hangzottak el az egész világ előtt Wilson elnöknek szavai és is­meretes programmja, amelyek kétségtelenül nagy mértékben elősegítették azt a bomlási folyamatot, amelynek rendjén azután a legrö­videbb időn belül rájöttünk arra, hogy milyen megtévesztés volt ennek az egész programm­nak a felvetése és nemsokára ráébredtünk arra a rettenetes valóságra, amelynek folyománya­képpen azután országunknak kétharmad ré­szét vesztettük el. A Nemzetek Szövetsége korszakának ne­vezhetjük az ezután köve tkezett^ két évtizedet, amely korszak az örökös világbékét a leszere­lést, a nemzetközi igazságosság egyenlő mér­ülése 19 Ul november 21-én, pénteken. tékkel való kiszolgáltatását bir dette és ugyan­akkor azok, akik ezeket az elveket hirdették, folytatták felfegyverkezésüket. Gondolom, tár­gyilagos megállapításképpen mondhatjuk el, hogy a Nemzetek Szövetsége voltaképpen arra a célra szolgáló eszköz volt, hogy a lefegyvei­zeittcknek, a leigázottaknak és a kifosztottak­nak ezt az állapotát szinte örökössé tegye {Ügy van! a szélsőbJoldalon.) és hogy viszont ennek az állapotnak pillanatnyi előnyeit él­vezők előnyös helyzetét szintén örökössé tegve, megkövesítse. (Vajna Gábor: Ügy van! Só­hivatal volt röviden!) A Nemzetek Szövetségének egyezségokmá­nya a közgyűlés és a tanács érdemleges' hatá­rozatainak érvényességéhez az egyhangúságot követelte meg. így tehát úgy gondolom, mé­lyen t. Ház, helyes megállapítás, ha itt * azt mondom, hogy voltaképpen a legtalálóbb az lett volna, ha a fényes genfi palota homlokza­tára felírták .volna Dante szavait: »Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.« Va­lóban csodálkozással és kétségbeeséssel kell szemlélnünk a rosszakaratnak és korlátoltság­nak azt a mértékét, amely két évtized alatt annyi kárt é.i szenvedést okozott, mind­ezt pedig -azért, hogy végül az egész mes­terséges alkotmány hirtelenül, de nem várat­lanul, összeomoljék. (Ügy ven! Ügy van!) A jogot, az igazságosságot, az erkölcsöt büntetlenül nem lehet tartósan lábbal tiporni. A hatás ellenhatása nem marad el. (Ügy van! Ügy m van!) A dolgok -megzavart természetes rendje is előbb vagy utóbb, de okvetlenül helyre kell, hogy álljon. Azok közé a nemze­tek közé tartozunk, amelyek az utóbbi két év­tizedben a legtöbbet szenvedtek. (Ügy van! Ügy van!) De minket a szenvedések iskolája nem tört meg, (Ügy van! Ügy van!) Hitünk nem fogyatkozott meg meg akkor sem, amikör már az összeroskadás szélén állottunk és ami­kor sorsunk javulása elké™zelhetetlenn°k tűnt fel. Nem tudtuk, hogy mikor és mi fog tör­ténni velünk, de azt tudtuk, hogy rabszolga­sorsunk örökké nem tarthat. Ezalatt a két év­tized alatt állandóan előttünk járt Magyar­ország kormányzója. (Élénk éljenzés és tans a Ház minden oldalán.) Körülötte nemzetünk ki­magasló vezetői bölcs ítélettel és céltudatos munkával készítették elő a nemzet jobb jöyő­jét. Az öregek az után áhítoztak, hogy még megérjék azt, az anyák és iskolák pedig ugyan­erre készítették elő ifjúságunkat. Azokat a magyarokat pedig, akiket a kripta vasrácsa választott el a szabad külvilágtól és akik csak a beszűrődő fény félhomályában tengettek életüket, szintén nemi hagyta el a reménység. (Helyeslés jobbfelől.) Ï. Húz! Elsősorban geopolitikai okok' és adottságok határozzák meg már sok évszázad óta a magyar nemzet sorsát a világ nagy és kis nemzetei közt. Őszinte és tiszta önérzettel elmondhatjuk, hogy most is hűséggel viseltetünk nagy szö­vetségeseink irányában és éppen ezért köteles­ségemnek tartom, hogy kifejezzem hálánkat a szövetséges német és olasz birodalom nagy ve­zérei iránt (Éljenzés és taps a Ház minden ol­dalán.) azért, mert a velünk elkövetett igaz­ságtalanságok jóvátétele terén ismételten és a leghathatósabban támogattak. (Helyeslés.) De ezzel kapcsolatban el kell mondanom azt is, hogy éppen a mostani pillanatokban is derék fiaink együtt harcolnak, együtt véreznek, együtt szenvednek nagy szövetségeseink fiai­val a keresztény világot és az egész tá.rsa^­dalmi rendet tűzvésszel és vértengerrel való

Next

/
Oldalképek
Tartalom