Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

Az országgyűlés képviselőházának 222. Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. Ki a következő szónok? Nagy Ferenc jegyző: Koltai József! Elnök: Koltai József képviselő urat illeti a szó. Koltai József: T. Ház! Én eltérek a parlamenti szokástól és nem kapcsolódom bele közvetlenül egyik képviselőtársam beszédébe sem, mert valószínű, hogy közvetve úgyis öszszeakadumk. Az iparügyi tárca 1942. évi költségvetésében élőirányzott összeg 52,602.000 pengő. Ez az összeg 37,189.200 pengővel több, mint a múlt esztendei összeg, mert a multévi 15,412.800 pengő volt. Itt meg kell hajtanom az elismerés zászlaját a csucsminiszter úr zsenialitása előtt, hogy 52,602.000 pengőt tudott kicsavarni lerongyolódott gazdasági életünkből, amikor 12 milliárd zsidó vagyon még érintetlen. Ha ezeket a kétségtelenül hatalmas számokat és összegeket számításba vesszük, akkor önkénytelenül is élénkbe tárul QZ iparügyi problémák megoldása, amelyek már nem tűrnek halasztást. Nem tűrnek halasztást azért, mert a legsúlyosabb iparügyi problémákat sűrítik magukba. Az iparügyi költségvetés számjegyei pis végösszege valóban örömpírt kell, hogy csaljon minden egyes ember arcára, ha arra gondolunk, hogy ebből mennyi mindent meg lehet valósítani. Ha azonban nézzük ennek az öszszegnek az eredményét, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a hatalmas összeg mellett az eredmény megdöbbentően kevés és abszolúte kicsi. Az ipari munkásság, a kisiparosság helyzete egyáltalában nem javul, sőt azt mondhatnám, óráról-órára rosszabbodik, amikor pedig mindenki a jobbulást várja, (vitéz Hertelendy Miklós: Ezt már igazán nem lehet állítani!) Az ipari dolgozók életszínvonalát nem a szorgalmuk, a tudásuk, a képzettségük határozza meg, hanem a keresetük. A múltban sem A

r

olt megelégedve a dolgozó a keresetével, de a jövőben sem fog megelégedni azzal, mert ninjos rá garancia, hogy nagyobbat érhessen el ezek után. A liberális rendszer ugyanis kiöregedett és képtelen megvalósítani azokat a szociális problémákat és megoldani azokat az iparügyi kérdéseket, amelyeket a mai korszellem megkíván. (Stitz János előadó: Tényeket kérünk!) Az általános panasz nem a'bban van, hogy a vállalkozók nem tartják be azolkat a törvényes intézkedéseket és bérmegállapításokat, amelyeket az iparügyi minisztérium elrendelt, sőt igenis, szigorúan ragaszkodnak az alacsonyan megállapított munkabérekhez, mert ezáltal sokkal több hasznot húznak és csavarnak ki abból a munkásból; és éppen azért ragaszkodnak ezekhez szigorúan, mert alacsonyan vámnak megállapítva, tekintet nélkül arra, hogy elegendő-e a munkásnak létminimuma kielégítésére. Felhívom itt az iparügyi miniszter urat arra, hogy nézzen bele mélyebben ebbe a kérdésbe, hogy végre egyszer a magyar dolgozónak is legyen kenyere, annak: a dolgozónak, aki izzad, szenved és munkájában verejtékezik. T. Ház! Ma, amikor az ipari dolgozók helyzete sem szociális, sem gazdasági téren nem javul az előirányzott összeg mellett, akkor kénytelen vagyok megállapítani azt a tényt, hogy az iparügyi tárca vezetése nem megfelelő kezekben van. (Zaj és ellentmondások a jobboldalon.) Ebből is látszik, hogy az új koreszme nem tud az öreg liberális koponyákba 'bevilágítani és éppen ezért nem tudunk lépést tarülése 19^1 november 20-án, csütörtökön. 485 tani az új koreszme szociális problémáinak megoldásában. Ha már most párton kívül állva, magyar szempontból nézzük a munkásnak a sorsát, bérkérdését, meg kell állapítanunk, hogy igenis, van ebben az országba egypár olyan üzem, amelyben valóban többet nyújtanak, mint általában az üzemek; tehát van olyan üzem is, — bár egészen bátran megszámlálhatjuk az öt ujjunkon — amely üzemben 40—80 pengőt is kereshet a jól szakképzett ipari munkás, azonban ebben a pár üzemben nyújtott nagyobb kereseti lehetőség semmiképpen sem elegendő arra, hogy egész gazdasági életünk színvonalát irányítsa. Nehogy az vád érjen, hogy itt rágalmazni akarok, bátor vagyok megemlíteni, hogy itt fekszenek előttem a fizetési blanketták; ezekből meg lehet látni azt, hogy például Tatabányán és Felsőgallán a bányatelepen mennyit keresnek a munkások. Egy 11 gyermekes bányászcsalád családfőjének havi keresete 156 pengő a családi pótlékokkal együtt. Ez a 13 személyt számláló család heti 39 pengőből kénytelen tengetni ma az életét, amikor pedig 70-—80 .pengő volna szükséges a létminimumhoz, hogy egy 3—4 tagú család fenn tudja magát tartani. Azután itt vannak a 7—8 gyermekes családok 148 pengő havi keresettel, ez heti 36 pengőnek felel megt Három-négyöt gyermekes családoknak havi 126—132 pengő a keresetük! Ma, amikor 70—80 pengő kellene a létminimumra, elképzelhető, hogy ezek a bányászok mezítláb, korgó gyomorral járnak a munkába és gyermekeik mezítláb járnak iskolába ugyanakkor, amikor ezek a bányavállalatok milliós hasznokat vágnak évente zsebre. Ez még a szebbik rész. Itt fekszik előttem a márianosztrai kőbányavállalat fizetési listája, ez még sokkal érdekesebb. Az itteni kőbányászok helyzete egyszerűen kétségbeejtő. Az egyik héten dolgozók 9 pengő 16 fillért, a másik héten dolgozók 7 pengő 56 fillért, a harmadik héten dolgozók pedig 5 pengő 54 fillért keresnek hetenként és fejenként. Kérdem, ebből az összegből hogyan tudja fenntartani magát az a munkásember? Isteni csoda, hogy ezek az emberek még egyáltalán megvannak, ezeknek már csontjukra száradt a bőrük, csak vonszolják a testüket, ugyanakkor pedig a bányavállalatok milliós hasznokat vágnak zsebre. Folytatom ezt a gyönyörű sorozatot a budapesti székesfővárosi közvágóhíddal. Az ottani húsiparos munkások öt teljes hónap óta heti 8—17 pengő keresettel kénytelenek beérni. Tisztelettel kérdem, hogy amikor egy 3—4 gyermekes családnak 70—80 pengős keresetre volna szüksége, ezek a munkások pedig hónapokon keresztül 8—10—12 ipengőt keresnek, hogyan tengessék ebből az életüket? Vagyok bátor az igen t. iparügyi miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy honnan is származnak ezek a bajok. A Községi Élelmiszerüzem a sertésvágóhídon naponta 800 darab sertést vág le. Ugyanakkor 63 nagyvágó működik a közvágóhídon, akik hetenként 1200 darab sertést vágnak le. Ez a 63 nagyvágó 350 hemt es iparost foglalkoztat, ez az oka annak, hogy 8—10—12 pengőt keresnek hetenkint ezek a munkások. Mondom, a Köizségi 800 darabot vág le naponta, a 63 nagyvágó pedig 1200 darabot hetenként. így azután nem tudnak ke; resni a munkások, csak heti 8—10—12 pengő jut nekik hónapokon keresztül a létfentartásukra. Ezt a szomorú skálát folytathatnám még a végtelenségig. Kijelentem, hogy nem hangú-