Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

Az orszuggyúlés képviselőházának 222. ülése 1941 november 20-án, csütörtökön. 465 krata képviselő úr a munkaközvetítéssel kapcsolatban kifogásolta az állami munkaközvetítést és ezzel szemben igyekezett — nem sikerült neki — meggyőzni a szakszervezeti munkaközvetítés előnyeiről. Itt megint, éppen mert nemzeti és keresztény alapon állunk, azt kell mondanunk: debuisset pridem, régen meg kellett volna már csinálni. (A/, elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Hogy az állami munkaközvetítés akkor nem történhetett meg, annak oka az, hogy egyes szociáldemokrata szakszervezetek éppen a munkaközvetítésen keresztül politikai hatalmat is gyakoroltak a munkásság felett. (Ügy van! Ügy van!) Aki nem volt hajlandó parírozni nekik, azt egyszerűen nem juttatták megfelelő munkahelyre, (vitéz Téglássy Béla: Nem adtak nekik kenyeret!) Igenis, meg kell csinálni mielőbb ezt az állami munkaközvetítést. Természetesen azt mi is kívánjuk, hogy tökéletesen kell megcsinálni. Itt a szociáldemokrata képviselő úr vádakat hangoztatott és azt mondotta : a keresztény és magyar munkásszervezetek azért kívánják ennek az állami munkaközvetítésnek a megteremtését, hogy azután majd annak pozícióiba mint hivatalnokok beülhessenek. Amikor megkérdeztem, hogy kik, választ nem tudott rá adni, nem is lehet, mert ez közönséges rágalom. Egyetlen egyet kívánnak, azt kívánják mindenen keresztül, hogy oda ne hivatalnokok kerüljenek, hanem szakemberek, és úgy tudom,, a miniszter úrnak ugyanez a felfogása. Ne azt nézzék, hogy kinek milyen diplomája van, hanem hogy kinek milyen szakszerű gyakorlata van és természetesen, kinek milyen a nemzeti felfogása, mert ma már ezt az életnek egyetlen poziciójábau sem szabad figyelmen kívül hagyni. Mert ha valakinek nincs meg ez a nemzeti és kereí-iztény felfogása, lehet hogy szakszempontból egészen kiváló, de ezt a kiválóságát esetleg a nemzet kárára kamatoztatja. '(Felkiáltások: Ez az!) Ugyanezt akarjuk a munkaügyi felügyelőségeknél is. Nem az a baj ma, hogy nincsenek szociális törvényeink, hanem az, hogy a szociális törvényeket kellő felügyelet hiányában nem hajtják végre. Az iparfelügyelői kar szép, gyönyörű munkát végez (Ügy van! Úgy van! jobbfelől), de olyan kevesen vannak, hogy ezt a munkát, ennek a munkának kifejezetten szakrészét sem tudják elvégezni. Ezért kérjük nagyon a miniszter úrtól, hogy a munkaügyi felügyelőségeket minél előbb állítsa be, kifejezetten a szociális törvények ellenőrzésére; ezzel igenigen nagy lépéssel viszi előre a magyar ipari szociálpolitikát. (Helyeslés.) Itt megint ne a végzettség legyen a fontos elsősorban, hanem a szaktudás, a lelkiismeretesség és a munkássággal való együttérzés. (Ügy van! Ügy van!) Teremtessék meg végre — ezt kérem, de ezt kéri azt hiszem, apróbb ellentéteken túl minden keresztény magyar munkásszervezeti vezető is; — minél előbb a munkásság törvényes érdekképviselete, a kamara, a hivatásrendi kamara akármilyen formában is. Természetesen itt megint ellentétbe kerülünk a szociáldemokráciával, de nem törődünk vele, hogy ellentétbe kerülünk, mert mi megint azt mondjuk — nem az egyik vagy másik mozgalom, vagy szakszervezet szempontja a fontos. (Helyeslés a jobboldalon.) Itt az egész magyar munkásság és azon keresztül a nemzeti érdek KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XI. a fontos. (Ügy van! Úgy van! taps a jobboldalon.) Ezért kell minél előbb megteremteni nemcsak a magyai munkásság kamaráját, hanem az egész magyar társadalom, az egész magyar gazdasági élét hivatásrendi megszervezését. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ma már, hála Istennek, ebben a tekintetben pártok felett, nemzeti oldalon annyira egységes a közszellem, hogy ezt meg lehet teremteni és éppen, ezért nem szabad a mai liberális alépítményt meghagyva, apróbb kikezdésekkel — itt is egy kamara, ott is egy kamara — kísérletezni, hanem igenis, meg kell teremteni az egész magyar társadalom és gazdasági élet hivatásrendi szervezetét. Csakis ezen az úton tudunk komoly eredményeket elérni, mert egyébként az lesz a következmény, hogy éppen liberális és szociáldemokrata oldalról azt fogják mondani, hogy íme, ezek a kamarák sem tudtak komoly eredményt elérni. Nem tudnak elérni eredményt, mert meghagyjuk a liberális alépítményt. Éppen ezért az egész magyar hivatásrendi szervezkedés megteremtését kérjük, ennek keretén belül pedig az ipari életben egy olyan kamara megteremtését, ahol megvan a munkaadók megfelelő szervezete, megvan a munkavállalók önkormányzati szervezete, a közös ügyekben megvan a közös tanácskozás és a közös döntés lehetősége, természetesen mindenkor az államhatalom irányítása és ellenőrzése alatt. Talán erre lesz módomban még bővebben kitérni majd az appropriációs javaslatnál. T. Ház! Most csak egészen röviden, szinte sürgönystílusban a szociális panaszokat hozom lel. Felhozom azért, mert szükségesnek látom, hogy keresztény és nemzeti oldalról, azt hiszem valamennyiünk nevében, mutassunk rá ezekre a panaszokra, nehogy megint egyszer az legyen a Népszavában és kapcsolt részeiben, hogy ime, csak mi harcolunk a munkásság erdekeiért. Az előttem felszólalt szónok a családi bérről beszélt, de elfelejtett arról beszélni, hogy a szociáldemokráciának egész léte eszébe sem jutott a családi bérpótlék. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) A családi bérpótlék gondolata kifejezetten keresztény szociálpolitikai követelmény, keresztény szociálpolitikusok valósították meg ezt először Franciaországban kísérletképp és utána éppeil XI, Pius pápa hatalmas körlevele, a Quadragesimo Anno mutatott reá egészen keményen (Ügy van! a jobboldalon.) — a liberális és szociáldemokrata gondolkodással szemben, amelyeknek mindegyike a klasszikus individualizmusra épült tulajdonképpen világnézetileg, ha később a szociáldemokrácia bele is torkollik a kollektivizmusba, illetőleg a kommunizmusba, — hogy a társadalom legkisebb sejtje nem az egyén, hanem a család. Amikor bért fizetünk, nemcsak arra kell tekintettel lenni, hogy mekkora annak a munkásnak az életszükséglete, hanem tudnunk kell, éppen a nemzet vezetőinek tudiiiok kell azt, hogy az egyén, az apa mögött ott van a feleség és ott vannak a gyermekek, neki azokról is gondoskodni kell és nem lehet előnyben részesíteni azokat, akik a család terhét nem hajlandók vállalni. Ennek a keresztény szociálpolitikai elvnek volt következménye a családi bérpótlék hangoztatása először, utána pedig annak bevezetése. Elveinkhez hűen mi is azt mondjuk ter mészetesen, hogy a családi bérpótlék m-ai öszszege kicsiny, kevés, hogy azon változtatni kell, hogy azt emelni kell. Mi is azon a véleményen vagyunk, hogy a változtatás, az eme66